|
A
csengõdi pusztán betegen fekvõ országos hírû nótafáról, a legszebb, legzamatosabb
új magyar népdalok költõjérõl írunk örvendetes újságot. A lapokat bejárta az a
hír, hogy Dankó Pista állapota válságosra fordult, s a vasárnapi fõvárosi lapok
s ezek nyomán a vidékiek is arról adtak hírt, hogy Dankó elérkezett a szomorú
véghez: haldoklik. Aki dalait hallotta, énekelte, bennük örömének, bánatának
kifejezését találta - elszorult szívvel gondolt arra, hogy a magyar
népdalköltészetnek ez a bõséges, kiváló forrása el fog apadni és elnémul annak
a drága hegedûnek a hangja, amelyen annyi magyar érzés, annyi mély és megkapó
zenei gondolat elevenedett meg - örök életre.
Örömmel
írjuk most, hogy a híresztelés a költõ haldoklásáról nem felel meg a valóságnak
s aki e sötét rémhírt megcáfolja, az a legilletékesebb egyén: maga Dankó Pista.
Dankó a következõ táviratot intézte lapunkhoz:
„Haldoklási hírem nem igaz; úgy vagyok, mint
voltam.
Dankó”.
Gyógyuljon
meg mielõbb a páratlan nótafa. Még örvendetesebb hírt várunk a csengõdi
pusztáról.
Nagyváradi Napló
1902. július 16.
|