200. ELÉGIA TÖRÖK SÁRÁRÓL

Nagy vala bûne szegény Török Sárának, aki tegnap óta ott viaskodik a halállal a Bihar megyei közkórházban. Krumplilevest fõzött tegnapelõtt este vacsorára, mit éppen nem szeret az õ szerelmetes ura. Az ízlésében ily hallatlan módon megsértett férje miatt oly éktelen dühbe borult, hogy hirtelen kést rántott az asszonyra és beledöfte három helyen. Így büntet a férj, akinek az asszonya krumplilevest fõz vacsorára.

Eszembe juttatja ez a szomorú eset, hogy óh hányan vannak õk, a Török Sárák, akik szenvedik a mártíromságot künn a külvárosokban és a szegényebb városrészekben! Fõznek, gyermekeket nevelnek és rengeteg sok verést kapnak a kedves férjük uruktól. Ez az õ élethivatásuk. A humanizmust szenvelgõ társadalom nem ér rá törõdni a konty alá került leányokkal. Ott sor­vad­nak, gémberednek és éheznek õk, a Török Sárák egy-egy brutális ember mellett véd­telenebbül, elhagyottabban, mint leánykorukban. Olykor-olykor kihallatszik jajveszékelésük a zsúpfedeles házból s akkor a püfölés, káromkodás nyilvánvalóvá teszi, hogy otthon van a kedves férj, aki „örökös rabszolgájának” tekinti azt a szegény nõt, akit feleségévé tett. S a humanizmus, mely mindenféle más rabszolgaságot, még a szerecsenekét is eltörölte már, némán tûri, hogy szegény fehérbõrû asszonyok teste kipattogozzék a sok ütlegelésektõl, ami kijár nekik minden istenadta nap a kedves férjeiktõl, akiknek ez „hitvestársi jog”.

Ellenben torkaszakadtából ordít a humanizmus ama bizonyos mételyrõl, mely terjed az országban, mivelhogy bûnre, perditaságra csábítják a szegény leányokat, akiknek veszendõ lelkét és tisztességét mindenáron meg akarják menteni. Hát szép dolog ez nagyon, de engem nem hat meg, mivel ha kerékbe törnek is, kimondom, hogy láttam én már rossz életû cifra leányt, akinek százszor jobb dolga van mindenképpen, mint ama szerencsétlen külvárosi tisztességes asszonyok, ama bizonyos Török Sáráknak, akiket halottra vernek a kedves férjeik, ha krumplilevest fõznek vacsorára.

Künn a Bihar megyei közkórházban vérben ázva haldoklik szegény Török Sára - mivel a humanizmus védi az állatokat, akiket verni, kínozni nem szabad, de nem védi a gyönge asszonyokat. Oh pedig milyen szép volna az, ha törvénybe lehetne iktatni, hogy nõsülni csak az olyan embernek szabad, akinek szíve, lelke van, - egyszóval aki ember.

Az olyan emberbõrbe bújt állatra pedig - aki meg tud verni egy gyönge asszonyt - bélyeget kellene sütni, hogy meglássák és kikerüljék az emberek messzirõl.

Nagyváradi Napló 1902. augusztus 7.