|
Valahol
az Érmelléken, egy kis városban segíti elõ a temetkezési és sírásó ipar
föllendülését az a doktor úr, kirõl ez a nóta szól. (De hát a doktorokról van
mindig valami megénekelni való.) Illetõleg most az egyszer mégsem õróla szól,
hanem arról a fekete táblácskáról, melyre távollétében a gazdaasszonya a
betegeket szokta följegyezni.
Az
orvos úr ti. még a boldog legénykor állományába tartozik és házvezetõnõt tart.
Gyakran megesik, hogy a szomszéd faluba kell mennie a betegeihez és ilyenkor
keresik fel odahaza a legtöbben. Ekkor nagy feladat hárul a gazdasszonyra.
Fölteszi az okulárét, ujjai közé szorítja a zsinegen függõ kis ceruzát és nagy,
régimódi betûkkel írja föl a betegek nevét a bajukkal együtt.
Mikor
aztán az orvos úr haza jön, ilyenféle ékes dolgok olvashatók a táblácskán:
-
Itt volt Dömötör István - a fejével; Szekeres Kiss Péter - a szemével. Csura
Pálné - a kezével; Fodor András - a ballábával.
Vagy:
Máthé Béni - a fogával; Kohn Mózsiné - a hasával; Szelid Nagy Jánosné - a
nyelvével.
Azonban
a doktor úr már egészen megszokta ezt a stílust. De legutóbb mégis meglepõdött,
amint odatekintett. Ugyanis többek között ez állt ott:
-
Itt volt a nagykalapos kisasszony - a szívével.
Nagyváradi Napló
1902. augusztus 22.
|