|
A
gótíves, drága és elfuserált új országházban tegnap volt az elsõ ülés. Szabad,
önérzetes országban ez az ülés nagyszerû ünnep lett volna. Ott lett volna az
ország uralkodója s lelkesedés, hit és erõ lángolt volna föl a szívekben.
Az
új magyar parlamenti palota fölszentelõ ülése nem ilyen volt. Viharral,
háborúval vonultak be az új palotába a magyar képviselõk s örvendeznünk kell,
hogy legalább vihar és háború volt, ha már a fölszentelõ ülés nem lehetett
olyan, mint amilyen szabad, önérzetes országban lett volna.
A
függetlenségi párt, mely eddig paktumokban laborált, tegnap megemberelte magát.
Annyi méltatlanság, sértés és gyalázat esett mostanában rajtunk, amennyit
paktumokkal elintézni nem lehetett.
Nagyvárad
képviselõje, Barabás Béla vetette el a vihar magvát s dicsérjük érte Barabás
Bélát.
A
bécsi Burgig biztosan elhatott e vihar s elhatott messzebb is. És jó, ha elhat
minél messzebb. Lássák már végre, ahol kell, hogy a gyalázatosságokat
végletekig tûrni nem fogja ez az ország. Ahhoz semmi közünk sincs, hogy esetleg
a tegnapi vihar Széll Kálmánt kiröpítheti a miniszterelnöki székbõl.
Csak
minél hamarabb. Rosszabb nem jöhet. De okulni fognak, okulniok kell Bécsben.
Okuljon mindenki. A király is. Mészárszékre vitetni magunkat nem engedjük.
Óhajtjuk,
hogy a függetlenségi párt tegnapi háborúkezdése ne csak a paktálás vádjának
cáfolata lett légyen. A függetlenségi párt legfõbb kötelessége - hogy az udvar
és kamarilla ellenõrizõje, esetleg ostorozója legyen. Ezt a kötelességét
állandóan teljesítenie kell, de soha jobban, mint most, mikor egyebek mellett
az új parlamenti palota megnyitására nem jön el a magyar uralkodó, aki mint egy
képviselõ mondta - egy-egy apácazárda avatására, hadastyánünnepre, sõt
ebkiállításra is sokszor és szívesen elmegyen. A tegnapi viharra hát szükség
volt s a következõkre szükség van.
Nagyváradi Napló
1902. október 9.
|