|
A
Nemzeti Kaszinóban felbiztatták Ugron Gábort, hogy üljön gyorsvonatra és meg se
álljon Kolozsvárig, ahol harci teendõi lesznek. Veszélyben van Majláth püspök,
veszélyben a haza, a katolicizmus, a papi tekintély, szóval minden. Ki kell
rántani a kardot és visszavágni amúgy magyarmiskásan, hogy jó idõre
megemlegesse az ellenfél azt, amit kap.
A
nemes székely szót fogadott és sietett a megbízásnak eleget tenni. A Nemzeti
Kaszinó mágnás urai pedig a tegnap délután folyamán félretették a kártyát, nem
is beszéltek talán olyan hangosan, mint máskor. Lesték izgatottan a telegramot,
melyben el lesz mondva, mit végzett az erdélyi státusgyûlésen Ugron Gábor.
Hát
ez bizonyos kontra volt, kontra a javából. Ultramontánoknak való csemege a
református gyûlésen elhangzott riasztó szózat után, amely nagyon megfeküdte a
klerikális tábor gyomrát.
Lássuk
hát, mit végzett Ugron Gábor?
Ugron
Gábor jó ideig kerülgette a mondanivalóit. Elõször flastromot ragasztott a
Majláth püspök fájó sebeire, körültömjénezte jobbról, balról s mikor ezzel
betelt, nekirontott teljes gõzzel az egyházpolitikának, s megcibálta két kézzel
azok fejét, akik a liberális reformokat megalkották.
A
támadás, noha a már jól ismert ultramontán frázisokba volt burkolva,
természetesen és elsõsorban Bánffy ellen irányult. Mert az volt a fõcél:
visszavágni mindenáron! Visszavágni a protestánsoknak és nem kell kímélni
senkit!
Az
neki a tendenciája, hogy mit panaszkodnak a reformátusok, mit riogatják fel a
közvéleményt, minek kürtölik jelszavukkal tele a világot, amikor õk az okozói a
tulajdon panaszuknak. Lám, Ugronék már az egyházpolitikai harcok elején
megjósolták, hogy a tervbe vett reformok a protestánsoknak fognak legtöbbet
ártani. Úgy is történt. És most azok, akik a reformot lanszírozták, akik
bûnösök annak megalkotásában, azok önvédelembõl a katolikus egyházat támadják
és fût-fát, minden vétket a fõpapokra kennek.
Így
tettek Majláth püspökkel a kolozsvári ünnepségek után, ezért fogták rá, hogy a
felekezetekkel szemben türelmetlen, hogy erõszakkal, pénzzel, protekció
ígérgetésével térít, hogy békebontó és ki tudja még mi.
Így
beszélt Ugron, a nagy székely, a letört Rabonbán, aki mostanság csak zártabb
körû gyûléseken politizál. A státus-gyûlésen tapsoltak neki, s bizonyára
Pestrõl is kapott üdvözlõ telegramot. A Nemzeti Kaszinó ultramontán fülkéjébõl
tudniillik, hol a mai kirohanást megbeszélték.
Lám,
Majláth püspök ma már neszt fogott, mert sokkal óvatosabb formában tárta fel a
sebeit. Szenvedélyes harci riadó helyett megpengette a jezsuita siránkozás
húrját, s inkább a védelemre, mint a támadásra helyezte a súlyt. Oda bújt az
Ugron Gábor széles háta mögé, s míg õ maga csak a szemeit forgatta áhítatosan,
biztatta a székelyt: üsd, komám, üsd!
Komédia
bíz’ ez, jó uraim, nevetséges, csúnya komédia. A mai zavaros idõkben a magunk
baja is elég, kár a fejünkre borítani a klerikalizmus fertõjét.
Amit
Majláth a kolozsvári ünnepségen tett, azért megkapta a magáét, meg is érdemelte
bõségesen. Mire volt jó a mai gyûlés alkalmából minden apropó nélkül felkavarni
a kedélyeket és miért kellett beküldeni a rajvonalba éppen Ugron Gábort?
Akárhogyan
kerülgetik a dolgot, nyilvánvaló Ugron szereplésébõl, hogy fel akarja újítani a
felekezeti harcot s ennek kapcsán az õ klerikális csatlósainak segedelmével
nekiront mindannak, amit hosszú idõ után, szembeszállva minden
ellentörekvéssel, a nagy nehezen diadalra jutott liberális eszmék alapján
megalkotott a nemzet.
Hiába
döngeti Ugron a kaput, hiába csorbítja ki rezes csatabárdját a szabadelvûség
sáncain, nem fog abban rést ütni sem õ, sem Majláth püspök. Nem rettenünk
vissza továbbfolytatását kiküzdeni az egyházpolitikai harcnak. Az elsõ
kolozsvári szózat becsületes szózat volt.
Ez
a mi meggyõzõdésünk és meggyõzõdése mindazoknak, kik a legutóbbi két kolozsvári
gyûlés tanúságait megmérlegelik.
Nagyváradi Napló
1902. november 15.
|