|
Három napig fogok a dutyiban ülni,
bizonyságául, hogy a nagyváradi kanonokok nem ingyenélõk. Nem kis jusst
szereztem hát, hogy olyan kriminális dologhoz hozzászóljak, melyeknek [!]
punktuma a dutyi. Szakadjon rám az ég, ha meglepett a Bartha Miklós
becsületesség-mániája. Mert a kolozsvári ítélet meg éppenséggel nem lepett meg.
A szûzi szerelem legnagyobb lantosa Poe Edgar volt. Egy magyar klerikális
lapnak van egy nemes munkatársa, akinek gyógyító intézetben volna a helye, s
akinek szelíden szólván idioszinkráziája van a nõk iránt, s ennek az embernek
olyan fehér szerelmû versei vannak, hogy Petrarca elsõ szonettje e versek
mellett Bacchus-ének. Patológusok mondják és írják, hogy mániákusok józan
percekben meggyõzõ filippikát mondanak - a mániájuk ellen.
Patológusok mondják hogy a
gonosztevõknek vannak legtisztább ítéleteik a paragrafusokba nem ütközõ morális
élet iránt. Ha Poe Edgar, Wilde Oszkár s a többiek himnuszt írhatnak a tiszta
szerelemrõl, Bartha Miklós is féltékeny lehet a maga tisztességére. A
kolozsvári ítélet[et] nem a redakció nemcsak hírbõl, de valóban lázas
levegõjében hánytam vetettem meg, hanem otthon, az én csöndes kis falum átaludt
éjszakái után csöndes, rusztikus hangulatban. A magyar bírák legtöbbjétõl
sohase várnám, hogy Schwartz Bertholdot pótolni tudják. Tiszta fejet pláne a mi
ügyészeinktõl sem vár az ember. De ösztönt legalábbis vár a dolgaikban. Csak
ösztönt. Hogy ne csinálják vissza azt a kis igazság félét, amit a judikatúra
eddig kihozott az emberi zavarok és durvaságok káoszából. Hogy a kolozsvári
bírók nem törvény szerint és nem hitük szerint ítéltek - gondolni sem akarom.
De ez a tragikum, ez a veszedelem. Õk törvény szerint s hitük szerint ítéltek.
A cenzúra határozottan becsületes, mert õszinte institúció. Végre is a föld
forogni fog az úgynevezett sajtószabadság nélkül is, és az ember biztos, hogy
nem csukják be a becsületes írásáért törvény és hit szerint…
*
A színházbajárás immár nem divat
többé Nagyváradon, de divat az orvosságajánlás a színházba nem járás ellen.
Nincs annyi színházlátogató, ahány megoldója van a színházlátogatás problémájának.
Nem gondolt-e vajon még senki arra, hogy a színházak országos dekadenciája
voltaképpen egy nagy törvényszerûség. Reakciója a hosszú, beteges
színészkultusznak. Félév óta senki sem olvashatott primadonnáról, kit a
villamos csaknem elgázolt, ellopott ékszerekrõl. A színházi elméskedéseket még
csak a budapesti lapok sem kultiválják már. Bizony, a színházat újra divatba
kellene hozni.
De most már valamivel nemesebb
módon. Nehogy valaki magyar szerzõkre gondoljon, mert ütök. Herczeg és Bródy.
Bródy és Herczeg. Aztán ne tovább. A magyar szerzõkkel torkig vagyunk… Várjunk,
míg mások jönnek.
*
Egy szegény talmudista beleõrült a
szász trónörökösné esetébe, s a klerikális lapok dühöngnek, hogy íme mit nem
mívelnek a szenzációkat hajszoló zsidó lapok. Mert adott esetekben a
talmudistával is együtt tud érezni a klerikális sajtó. Szóval a dupla regényrõl
nem szabad lett volna írni a lapoknak. Értjük. Nagy baj is, hogy mi ördöngös,
zsidó lapok nem tiszteljük eléggé a tradíciókat. Meg elsõsorban a trónokat. Rémséges
dolog elgondolni is, mi lett volna, ha a mai lapok egzisztálhattak volna abban
a korban s attól kezdve, mikor egy elmés császár a magánhangzókkal
játszadozott, s az a. e. i. o. u. azt jelentette, hogy Austria erit in orbe
ultima. Rémséges elgondolni, hogy minden trón körül történt szerelmi botrány
lapba került volna. Boldog volt Szaffó, a lángvérû poéta asszony, boldog a
görög bölcs, kinek Alkibiadész volt a barátja, boldog Augustus császár, mert
Júlia esetérõl nem jelentek meg riportok, boldog Tiberius császár, a pápák és
bíbornokok légiója stb. Ma Kruppnak pusztulnia kell, a Folchik, Gironok,
Mattasichok vitézségeirõl az egész világ tud. Bizony, jól érzik a klerikális
lapok: nagy baj ez. Még emberséges képe lesz valamikor a világnak. Még úgy lesz
valamikor, hogy a fõhercegasszonyoknak sem szabad lesz szentséges
sérthetetlenséggel megtenni azt, amiért egy becsületes kõmûves mester feleségét
megróják. Akkor majd nem lesz talmudista, ki a fejedelmi botrányokba
beleõrüljön. De talán még sok minden nem lesz, ami ma van…
Nagyváradi Napló
1903. január 4.
(-b.)
|