|
A
színjátszó talentum, az ágálás: speciális, különös képessége az agyvelõnek és a
- fizikumnak. Nincs semmi köze ahhoz a nagy emberi erõhöz, melyet intellektus
néven ismerünk, s mégis az intellektusra ható. Inkább ösztön, mint tudat és
mégis teremtõ talentum. Ha ösztön, csodálatos ösztön. Kifejtésében hatalmas,
produkáló, termékenyítõ. Nem egyszer megkorrigálja a zsenit. Megmélyít sekélyes
helyeket, megsugaraz homályosságokat. Hogy a Kean-okról ne beszéljünk, eszünkbe
jut például egy fiatal Pethes Imre nevû magyar színész, aki Ocskay
brigadérosban két szót mond: „egyszer szerettem”, s ebben az „egyszer”-ben egy
élettragédia sír, s olyan mélység tárul, amilyen Herczeg egész darabjában
nincs. És ehhez mégis nagyon ritkán van az intellektusnak köze. Mikor az öreg
Szentgyörgyi bácsi Sudermann Pillangócsatájában megcsinálta az öreg köszvényes
zsugori alakját, két elõkelõ kritikus elfogta az elõadás után, s
enthuziazmusban égve magyarázta neki, hogy miért s miben tökéletesebb ez a
Salviniénál, a Novelliénél. Az öreg Szentgyörgyinek fogalma sem volt, milyen
nagy dolgot mívelt, s zavarodottan csak azt hajtotta:
-
Én ezt így szoktam csinálni…
Mesébe
illõ nagy kivétel, ha az ilyen színésztalentum nagy intellektusba foglalódik. A
nagy ágáló mûvészet s nagy intellektus szinte históriai nagysággá teszik az
individiumot. Nekünk, szegény kis magyar nációnak van egy ilyen emberünk.
Ujházi Edének hívják…
E
pillanatban nem tudjuk, szükségünk van-e mind a tíz ujjukra, ha fel akarnók
számolni, hány igazi nagy emberünk van nekünk… Nincs szükségünk. Fátumos,
koldus kis nép vagyunk. Szinte abnormalitása a természetnek, hogy vannak nagy
embereink, s kis gárdájukban ott van Ujházi Ede. A kis nációk nagy emberei kész
görög tragédia hõsök. Összeroppannak, fulladoznak s megvakulnak, mert nincs
elég helyünk, levegõnk és világosságunk…
Ujházi
Ede boldog és szerencsés a nagyok között. Õt a maga nagy talentuma és
intellektusa fölemelték. Óh, nem arra a magas polcra, mely a zsenire
szerencsésebb kultúrországokban vár, hanem egy maga építette polcra, a
filozófia tetõjére. Napderûs, bölcs világ van e tetõn. Ide nem érnek kicsiségek
és kicsinyességek. Itt nem fáj, hogy nem értik és nem értékelik az igazi
teremtést, s hogy a szoknya besöpri a színpadon kínnal, gyötrõdéssel vágott
nemes nyomokat. Itt e napderûs, büszke, bölcs tetõn az sem fáj, hogy el kell
indulni házalni Ujházi Edének, mert másként nincsenek meg az élethez szükséges
forintok… Az antik és finom kiadású epikureizmusnak s a modern
nietzscheizmusnak kibékítõ formáját találta meg Ujházi Ede. És erejét,
fiatalságát megõrizte nekünk, a szegény kis magyar nációnak gyönyörûségére… És
epigonokkal félretolathatják, ócsárolhatják vagy becézhetik, hiába Novelli-láz,
Zacconi-láz: Ujházi Ede Ujházi Ede marad. Nagy és külön. Filozófus és elragadó
aktor…
Ma
este kezdi meg nagyváradi játékait Ujházi Ede.
Nagyváradi Napló
1903. január 13.
A. E.
|