Úgy
tartják, hogy Kolozsvár a magyar história városa. Magyar, gõgös, koturnusos,
koldus és dohos. Ott úgy ápolják a tradíciókat, mint gondos gavallérok a fogat,
kezet és bajuszt. Még a szenzusok is átfejlõdnek ott. A kriptaszagot például
levendulaszagnak érzi a kolozsvári orr. A látás… No errõl bõvebben beszélünk.
Míg Gárdonyi Géza el nem egriesedett és annuskásodott, igen sok mély és szép
dogot írt. Írt egyszer a látás tökéletlenségérõl, az arányok nagy törvényérõl,
a szemrõl, amelyet határok kötnek, az emberbogár végtelen kicsiségérõl. A szem
alig lát valamit - írta - a való és lévõ világból, hiába a mikroszkóp, a
horoszkóp stb. Kolozsvárott nagyon szívre vették ezt a nagy emberi
tehetetlenséget. Mivel pedig ott okvetlenül hisznek Brunetière-ben,
elhatározták, hogy mivel a gyarló ember úgy sem láthat tisztán, õk bizony nézni
sem fognak többé. A vakoknak is van prófétájuk, s Bartha Miklós az egyik
kolozsvári próféta. A kolozsvári filozófiának legnyíltabban éppen a napokban
adott hangot e próféta, írván, hogy a tudományt el kell hajítani rögvest,
mihelyst lelkünkbe vésett tradíciókat törül le… Hát ez Kolozsvár!… Ott nem
látnak, mert nem akarnak látni. Egy csöpp aggódás nélkül el lehetne, ha lehetne
tolni a Gangesz partjára vagy a Fidzsi szigetekre az egész várost. Csak az
utolsó napokban egymásután olyanokat botlott a kolozsvári vakság, hogy
kétségbeestek mindenfelé a doktorok. Diplomások és diplomátlanok, sõt Fadrusz
János s ama Tóth Béla által leleplezett francia is. A cenzúrát a napokban
hirdették ki. Egy ügyész cselekedte. A napokban kapott egy újságíró nyolc
hónapot a Bartha Miklós - tisztességéért. A napokban tiltották be a Bródy
Sándor darabját. Úgy mondják, hogy jelenleg a kolozsvári pennaforgatók
háromnegyed része dutyiban ül. A manó tudná fölsorolni a vakbotlások légióját.
A história városa hadakozik barlanglakó módjára a világgal, az élettel, a
haladással, az intelligenciával és kultúrával.
Nézzük,
olvassuk a kolozsvári lapokat. A cincinnati szénszükségrõl sem mernek már írni,
hátha a Szvacsinák s a többiek célzást látnak benne. Egy pár érintetlen fejû és
szemû ember, professzor az egyetemen fiskális, skribler stb. nézi-nézi a
szaporodó eseteket, s hallgat filozófus megnyugvással és filozófus gyávasággal.
- A história városa pedig a maga degenerált arisztokrata tekintélyeivel,
hivatalos vezetõivel, ügyészeivel, bíráival s egyebeivel már azon a stáción
tart, hogy letagadja, hogy egyáltalában lenne világosság, haladó emberiség és
kultúra. És látó szem.
Már
nem is a belátható históriában él, hanem a kõkorszakban. Legyünk krisztusiak, s
bocsássunk meg neki, mert hitbõl s a múlt szerelmébõl vétkezik?
A
história városa… Hát így nevel a história? Akkor a haladni akaró emberiségnek
minden lépésnél el kell pusztulnia, amit túllépett… Nagyon, de nagyon
kompromittálja a magyar históriát és magyar kultúrát - szegény Kolozsvár…
Nagyváradi Napló
1903. január 22.
(ae.)
|