|
- És az új
szereposztás még egyszer -
A
minap, mikor Maeterlinck darabja új szereposztásban került volt színre a
Szigligeti színházban, a. e. nehány reflexiót írt Monna Vanna igazsága címmel.
E kis írásra tegnap választ kapott Abonyból. Privát disputa ez a válasz, de
érdemesnek tartjuk leközölni. Így hangzik:
„Kedves
barátom! A »Nagyváradi Napló« szombati számában olvastam cikkedet, a »Monna
Vanna igazságá«-t. Nem érintkezhettem Veled szóval, szükségét éreztem, hogy
írásban közöljem Veled véleményemet.
Fölrovod
Maeterlincknek, hogy a Monna Vannával leszállott a felesége kicsinységéhez, s
ezzel leszállott a publikum kicsinységéhez. Szóval az irodalomban a kiválóság
elvét proklamálod. Azt az elvet, mely megbuktatott még mindig minden
arisztokráciát. A kultúrában, melyet a mûvelt nyugat most vezéreszmének tart,
nincsenek kiváltságosak. A kultúrában csak tanítók és tanítottak az a különbség,
mely valakit az olimpuszra emelhet. Nagy
szent poéta lelkek lehetnek nagyok addig is, míg õket senki meg nem érti,
de addig értéktelenek is. Nekünk szívet nincs idõnk a jövõ nemzedékre hagyni,
mint Shakespeare kortársainak nagyjaink megértését. Nekünk vannak tanítóink,
kik a jelenben tanítanak. Jogos lehet a panasza egy hazai költõnek, kit e
szegény, elmaradott kishazában meg nem értenek: de nem lehet jogos panasza
annak a Maeterlincknek, ki az egész világhoz szólhat, és nem tudja megértetni
magát.
Ha
elfogadjuk a kultúrát a jövõ zenéjének, akkor el kell fogadnunk a valódi
nagyság egyetlen alapjául a megtermékenyítést.
Ha
jogosult lett volna a huszadik században Maeterlinck szimbolizmusa, akkor nem
jogosult a klasszikus mûvészetek formalizmusának és az egyházi mûvészetek
miszticizmusának elvetése.
Az
a huszadik század, mely a hûbéres eszmék utolsó maradványait írtja, nem veheti
nyakába a kultúra, itt különösen a mûvészet hûbérurainak igáját. Ennek a
közönségnek nem elég a hit, ennek világosság kell.
Így
azután menthetõvé lesz a Tolsztoj állítólagos nagy botlása, hogy a mûvészet
mindenkihez szól, Mert ha nem is szól közvetlenül mindenkihez, de kell, hogy
közvetve mindenkihez szóljon. És minden mûvésznek kell, hogy célja legyen
elõmozdítani ezt. Nem a közönség kötelessége, hogy a Maeterlinckekhez
emelkedjék, de a Maeterlickek hivatása hogy a közönséget magukhoz emeljék.
És
itt kiderül a Maeterlinckné igazsága is. Mikor az urával a saját
intelligenciájához és telt vállaihoz való szerepet iratott, nagy szolgálatot
tett az emberiségnek. Az az egy pár feltétlenül új igazság, melyet Maeterlinck
a romantikus miliõben becsempész minden publikum szívébe, megtermékenyíti azt a
többi új eszmék befogadására: Nem megbélyegezte magát Maeterlinck a Monna Vanna
megírásával, de megtalálta azt az utat, melyen az õ és mások nagy lelkének
értékes termékei az egész emberiség javára válhatnak. Bocsáss meg, hogy
untattalak, viszont nem kívánom Tõled, bár jólesnék, hogy levelemre válaszolj.
Üdvözöl barátod
dr. Némethy Ferenc.”
Igaz
és becsületes elvek a dr. Némethy Ferencéi. Ám a. e. nem is írt ez elvek ellen.
A Monna Vanna igazsága az, hogy Maeterlinck megtagadta magát s nem volt
õszinte. Írónak, apostolnak ez a legnagyobb bûne. A mûvészet pedig valamikor
mindenkié lesz. De ma még ami mindenkihez szól, nem mûvészet. Ma még jogos a
kultúra kiváltsága, de ez a kiváltság csak addig értékes és addig kiváltság,
míg ismeri a nagy kötelességet, hogy magához emeljen mindenkit…
*
Tegnap
is a második szereposztásban láttuk Monna Vannát. Ez a szereposztás most
teljességben új volt. Láttuk az új Marco Colonnát, Bognár Jánost. Nagyon igaz,
nagyon becsületes színészprodukció volt, méltó Bognár Jánoshoz, ez izmos
talentumú mûvészhez, nagy ösztönéhez és erejéhez. Összehasonlításokat nem
akarunk s nem szükséges tenni. Volt originalitás elég ebben az alakban, s a
közönség szívesen nyilvánította elismerését. Heltai Jenõ helyett Bérczi ugrott
be ügyesen, László Irén, Kovács és Dési jobbak, mint az elsõ elõadáson.
Nagyváradi Napló
1903. február 10.
|