|
…Farsangolunk.
Maszkkal és maszk nélkül. Csupa farsangolás a világ. Genftõl Krusedolig,
Szentpétervártól Macedóniáig. Nagyon pompás kis kázus, hogy éppen e farsangoló
szezonba kellett becsapnia a háborúhír mennykövének. Szörnyû módon megijedtünk.
Az örök békét az idegek fogják a földre hozni. A modern embernek minden idege
lázadoz, ha vérengzésre gondol. Bizony, egy új boszniai exkurzió nem volna
utolsó szenzáció, s nem volna becsületes, emberi dolog sem. Annyi szinte
bizonyos, hogy a magyar legényeknek kellene menni újra. Születne-e újra annyi
nóta, amennyi a boszniai véres hecckor?… Mi azt hisszük, hogy most sírni sem
volna kedve a magyar bakának. Nem tudnók megmondani, mi erõsítse és lelkesítse
õket… De szép dolog is lesz pár száz esztendõ múlva, mikor a nebuló nem akarja
elhinni a tanítójának, hogy embertelen vérengzések úgy is keletkeztek, mint
keletkezett vala a boszniai hecc, s mint fenyeget ez a mostani.
*
Magyarcsékén
is folyik a farsangolás. E nagy gabalyodás fölé szögezõdnek most a tekintetek.
Ez a harc, ez a gabalyodás különös és pikáns. Dr. Dési Géza felé fordul a
legtöbb szimpátia. Alighanem a választók részérõl is, mert Dési Gézát támadják
legdühösebben a hivatalos pennák.
Az
ember derülhet ezen. Dr. Dési Gézának tudniillik pártegységrõl prédikálnak.
Ugyan kérem, hát van-e egyetlen kormánypárti ember Magyarországon? Még Széll
Kálmán sem az. Dr. Beöthy László éppen nem az. Talán az egy Hegyesi Márton.
Neki van ehhez csak képessége. Hisz a mai kormánypárt a legvegyesebb kereskedés
a világon. Aztán a másik szörnyû vád, hogy még várta szegény Fassie Tódor
elföldelését, már kiment a kerületbe. Ma, mi megtudjuk, hogy a vármegyeházán még elõbb folytak diszkrét, hivatalos
tárgyalások Fassie örökérõl. Egyebekben pedig Krausz Dávid mondott erre egy
jelesül találó anekdotát.
Egy
házasságközvetítõ meghallotta, hogy hirtelen meghalt egy asszony, akit õ hozott
össze a férjével. A férjet komoly, a házasságot szeretõ férfiúnak ismerte a
házasságközvetítõ.
-
Ezt meg kell házasítanom újra - gondolta.
És
kiutazott hozzá. Éppen a temetésre érkezett.
-
Még sem illik ilyen gyászos órában beszélnem vele - mormogta, s végignézte a
temetést. Majd ha a temetõbõl jönnek.
Így
is tett. A temetõbõl jövet odasompolygott a bánatos férj mellé…
-
Bocsásson meg… E gyászos órában… De az élet… Végre is új feleség kell…
-
Barátom - mondotta a férj -, maga elkésett. Már délelõtt volt itt egy sádchen
és elintézte a dolgot…
Így
járt volna dr. Dési Géza is, sõt lehet, hogy így járt még így is - fûzte az
anekdotához Krausz Dávid.
*
Monna
Vannáról, Maeterlinckrõl és Maeterlincknérõl még mindig sok szó esik. Itt
Nagyváradon sokan osztják a. e. véleményét, hogy Monna Vannát a felesége iratta
Maeterlinckkel, s a felesége szállította le ilyen mélyre. Mert érdekes dolog:
az írók legtöbbször a színésznõkkel foglalkoznak, rajongóan, betegen, sokszor
egy életen át, s a színésznõk közül alig egy-kettõ emelkedik föl egy
valamirevaló író megértéséig s értékeléséig. Elõttünk mondta egyszer Márkus
Emília:
-
Kóbor Tamás… Ugye, író az? Az a nagy orrú, akivel Velencében találkoztunk?…
A
kis Szohner Olga itt Nagyváradon egy társaságban Bródy Sándorról lévén szó, így
rukkolt ki:
-
Azt mondják, hogy érdekes ember s jól ír. Én nem szerettem, mert mindig hosszú
körmöket hagyott…
Még
van néhány ilyen esetünk. A színésznõk legfeljebb azokat az írókat érdemesítik
figyelemre, kik az õ számukra írnak darabot. Maeterlinckné is azóta tarthatja
valami embernek az urát, mióta Monna Vannát megíratta vele.
Nagyváradi Napló
1903. február 15.
|