|
Mondjuk,
hogy eszébe jut valakinek Nagyváradon egy papírvágó-kés-gyár alapítása. Oda van
a maga nagy ideájától, s pár nap alatt telelármázza a várost. Új iparvállalat.
Hiányt pótló. Nagy közgazdasági jelentõség. A magyar ipar. Nagyvárad a magyar
Birmingham lesz. A legjobb befektetés. Biztos piac. Elõkelõ vezetõk… És
összeülnek elõbb az intézõk. Muri. Aztán jön az elõkelõségek kapacitálása. Megint
muri. Papiroson sikerül a nyélbeütés: most jön a legnagyobb muri. A banketten
a legelsõ elõkelõség aranyszavakat mond az ipar nagy jelentõségérõl. Aztán
jönnek a többi tósztok. Végül e nagy lárma után befizetõdik vagy negyvenezer
korona, s esetleg egy-két év múlva már a vállalat fölveszi a néhai nevet egy
szép téli, nyári, õszi vagy tavaszi estén. Így megy ez a legtöbbször nálunk, és
nemcsak nálunk. A Lajtától a gimesi szorosig, Cirkvenicától Poprádfelkáig. More
patrio.
Ellenben
amott Belényes táján letelepedett néhány német millió márka. És csöndben,
munkásan épül a mû. Nem volt lárma, nem volt muri. Ám mihamar állni fog,
dolgozni, dolgoztatni, produkálni Magyarország egyik legnagyobb, értékes nagy
ideából született, komolyan megcsinált, hatalmas új gyártelepe. És a pénz
fölférõ új hullámverését fogja érezni a környék népe, a vármegye s az ország.
Komolyan így kell dolgozni.
Olvasom
a Bródy Sándor lapjában a Vámbéry Ármin új tudós harckezdését a török-magyar
rokonságért. Valóban turkok lehetünk mi. Fatalisták, kényelmesek és kényesek.
Kalmárkodni nem tudunk, pedig a modern élet kalmárkodás. Vilmos császár
kereskedõ, kereskedõ az agrár feudálisok gróf Károlyi Sándora is. Kereskedõ
mindenki, aki élni akar és tud. Minden nagy probléma legalján közgazdasági rugó
dolgoztat. És mi jóformán a murizásnál tartunk. És ott, hogy üssük agyon a
kereskedelmet, ami nincs. És hogy csak a Károlyi Sándor-féle lelkiismeretû
kereskedõk éljenek.
Tegnapelõtt
Vikár Béla, régi újságíró, ki lent járt a Székelyföldön, s belevegyült e ritka
becses népbe, melyet a mai rendszer nem tart olyan szükségesnek megmenteni,
holott veszedelme nagyobb, mint a ruténeké, rendkívül érdekes dolgokat beszélt
e nép lelkérõl. Ez a világ legelhagyatottabb népe, pedig csodanép, értékes nép,
okvetlenül nagyon régi fajta. A székely nép megõrzött régi frank melódiákat
akkoriból, mikor sok sok száz évvel ezelõtt gyilkolni járhatott a francia
földre. Ez a nép gyorsan befogadó, asszimiláló s emellett konzerváló,
legfõbbképpen pedig ez a nép született kalmárnép. Valósággal el kell hinni a
legendát, hogy nem egy faj, csak rokon e nép a magyarral. És ez a nép hiába
várja az ipartelepeket, kopár sivár hazájában veszni hagyják.
A
mai agrárius Magyarország nézzen oda Belényes mellé, s megérti, hogy
legfõbbképpen miért vagyunk mi nyomorultak a nyugati népek mellett. Mert nem
tudunk dolgozni, gondolkozni, produkálni, gazdálkodni. Csak kényeskedni és
murizni…
Nagyváradi Napló
1903. március 5.
A. E.
|