|
Hordjuk
csak össze a dokumentumokat. Nulla dies sine scandale. Persze fekete skandalum.
Az nem lehet különben Nagyváradon sem érdektelen, hogy Szegeden az üres paloták
lelkendezve várják a kongregációkat. Mert Szegeden bizonyára csak a paloták
üresek, a koponyák nem, s ezért olyan kongregációs a kubikos város hangulata, olyan
agrár a földetlen társadalom s olyan antiszemita a zsidó sajtó.
Úgy
áll a bál - így írják -, hogy dr. Balassa Ármin, aki ügyvéd és lapszerkesztõ
Szegeden, körülbelül egy hét elõtt „Hamisított mámor” címen tárcát írt az
újságába, a „Szeged és Vidéké”-be. Irodalmi, mûvészeti, esztétikai szempontból
egyformán becses volt ennek az írásnak mindegyik sora. Szólt pedig a tárca Bob
hercegrõl és a vele egybeforrt dolgokról elmésen és szellemesen. A nagy sikert
ért darab librettójának a szerzõi: Martos Ferenc és Bakonyi Károly szerdán
délelõttre hivatalosak voltak a Szegedi Dugonics-Társaság felolvasó asztalához,
amelynél azonban nem jelentek meg, a szegedi újságszerkesztõkhöz írt levelükben
azzal indokolván elmaradásukat, hogy kevés elõzékenységet tapasztaltak az
irodalmi társaság részérõl, amelynek szépirodalmi osztályelnöke dr. Balassa
Ármin, aki darabjukról a maga melléktekintetektõl teljesen független irodalmi
meggyõzõdésétõl vezetett helyes tendenciával, a tények által minden tekintetben
indokolt és elvileg jogosult cikket írt.
No
és a szegedi újság-kollégák nekiestek a „Szeged és Vidéké”-nek, amely igen
istentelen lap, mert élénk, intelligens, továbblátó Szatymaznál, aztán a minap
pedzeni merte, hogy talán nincs okvetlenül szükség a keresztre az igazság termeiben.
Most
már még a szegedi társadalmi viszonyokat kell ismerni. Nem is kisvárosi, de
tanyai gondolkozás, prüdéria, babona, elfogultság. És vad antiszemitizmus. És a
sajtóelvek. Óvatosnak lenni, galibát nem okozni, hangyabolyt kerülni és a
többi. A „Szeged és Vidéke” mértéke betelt Martos és Bakonyi urak nagyon
agrárius, úri érzékenykedése után. És Szeged legrégibb, legtekintélyesebb
lapjában, melynek két jeles nevû, zsidó vallású, ergó született liberális
szerkesztõje van, cikk íródik az úri tempó kötelességérõl és Jeruzsálem
elõrenyomulásáról. Jeruzsálem… Olyan lelkes, tüzes, tipikus magyar embert pedig
tavaszi jókedvében termelhet az alföldi humusz, mint Balassa Ármin. De hát ha
Szegeden istentelen zsidó mindenki, aki lát. Lehet errõl tenni?
Csak
annyit még, hogy Jeruzsálem elõrenyomulását Tömörkény István zokogta föl, akit
talán magyar Gorkijnak is nevezett már valaki, s aki elég neves magyar író.
Tehát
új dokumentumunk ez: egy neves magyar író nem tudja azt, hogy az intelligencia
a mi mai társadalmunkban körülbelül ott kezdõdik, hogy valaki nem antiszemita,
s a mai feketedõ idõben egy liberális újságban Jeruzsálem elõrenyomulásáról
beszél akkor, mikor egy írótársa bátor és értelmes véleményeket mond, ennyi a
bûne. Ilyenek a mi Gorkijaink.
Sokszor alantjáróbbak írásaik hõseinél. Valóban: Jeruzsálem elõre nyomul. Egész
Ázsia tudniillik. De nem az az Ázsia, mely már kínai kikötõibe is bebocsájtja a
civilizált Európa gõzöseit, hanem az, amelyet - ha 1896-ban el nem vétették a
számítást - ezer és hét évvel ezelõtt hagytak a hátuk mögött Álmos, Elõd, Kund,
Ond, Tas, Huba és Töhötöm.
Nagyváradi Napló
1903. március 28.
(ae.)
|