|
A
sztrájkok hosszú sorozatában, amelyek ez évben annyiszor meggyötörték
Nagyváradon a munkaadókat, egy se okozott annyi bosszúságot és elkeseredést,
mint a mostani; a varróleányok sztrájkja. Pedig higgyék el nekem bûbájos szépei
a téli korzónak, selyemben és csipkében pompázó nagyságos asszonyok és kisasszonyok,
a sok sztrájk közül egy sem olyan jogosult, tanulságos, mint ez. Ugy-e késnek a
tavaszi toalettek? Ugy-e félnek, hogy azok, akik Bécsben, B[uda]pesten
dolgoztatnak, túlragyognak most már mindenkit? Ugy-e szörnyûség, hogy a szabónõ
nem szállíthatja idejében a ruhát?… De lám, a varróleányok, akikkel haragos
munkaadóik alkudozni sem akarnak, olcsó szoknyáikban, vékony, kopottas
galléraikban megreszketnek egy-egy téliesebb tavaszi szélfúvástól és könnyeiket
visszafojtva, de szepegve s keserûen csinálják meg a mérleget: most már sem
munka sem kenyér. Az õ részükön van tán az igazság, de ezt sem sütni, sem fõzni
nem lehet, s különben is ma még az igazságot kevés gyomor képes bevenni.
Íme,
nagyságos és szépséges asszonyok és kisasszonyok: így állanak egymás mellett a
dolgok. Emitt a harag a késlekedõ tavaszi toalettek miatt, a megsértett
kényelem lázadozása, amott a kenyértelenség és reménytelenség. Hajh, pedig a
bús és szûkölködõ munkátlanok között is vannak bizonyosan fiatalok, szépek,
tetszeni, hódítani, élni vágyók, s az õ álmuknak mégsem szabad gazdagabbnak
lenni a mindennapi kenyérnél. A manó akarja a világot reformálni s megcsinálni
a szent harmóniát, de némely kiáltó szembekerüléseknek mégis csak ki kell
váltaniok a társadalomból egy kis koncessziót, egy kis hajlandóságot
rendezkedésre. - Milyen szép volna például, ha a varróleányok sztrájkjának csak
annyi eredménye volna, hogy maguk, nagyságos asszonyok és kisasszonyok, csak
egy csöppet hozzászoknának a türelemhez, ha késik az új ruhájuk, s néhányuk
talán ahhoz a szörnyûséghez is, hogy némely ruhadarabot saját szépséges
kezeivel készítsen el, és mindenek fölött ahhoz az istentelen, de egyre
tolakodóbb gondolathoz, hogy az élet egyre kevesebbeknek hajlandó megengedni a
kényelmet, holott az élethez és kényelemhez való jog minden ember joga.
*
A
sztrájk jegyében kavarog a mai élet. Sztrájkol minden. Hiszen a legnagyobb
hatalom, a szerelem is hányszor sztrájkol. Pláne Magyarország egy nagyobb
méretû sztrájktanya most. Sztrájkol a parlamenttõl lefele minden, s ha az
ex-lex igazándi ex-lex lesz, nem lesz adófizetés, nem lesz újoncszállítás,
viszont beszüntetik a fizetést az állampénztárak. Csinos kis dolgok elé nézünk.
Ám valami kicsi elégtételhez mégis csak jut a politika szenzációs révén
Nagyvárad. Ha a régi dicsõség a néhai generálissal el is múlt, kicsinyeljék s
gáncsolják bár Barabás Bélát sokan, mostanában õ vezetett, Nagyvárad követe.
Kossuth Ferenc úgy sem dicséri meg ezért, Széll Kálmán sem, talán Müller
Salamon sem, mért ne jegyezzük le mi ezt az õ dicsõségét?…
*
Virágvasárnap
van. Öt napra bezárulnak a Szigligeti Színház kapui. Talán meg sem fog ez
tetszeni Nagyvárad ábrázatán. Nagyon nincsen divatban a színház. A mûtárlat egy
hét alatt több kedves kavarodást, érdeklõdést, lármát csinált, mint a színház
két hónap alatt. Az igaz, hogy a Fekete Sas nagyterme sem álmodhatott ennyi
fényrõl, néprõl, zajról. Nagyvárad most a mûtárlaton lakik. Úgy sejtjük, hogy
minden nagy ribilliót, érdeklõdést, kedvet és lármát a színházra, a pótszezonra
fogja átruházni a mûtárlat. Hiszen állandóan csoportosulás volt az elõtt a
kirakat elõtt, hol Parlaghy Kornélia, Haller Irma és Agnelly Irén, az új
primadonnák fotográfiái ragyogtak. Milyen kíváncsiak a habitüék:
-
Szõke? Barna?
-
Szép?…
-
Milyen a naiva?
-
Jönnek új karhölgyek?…
Somogyi
Károly általunk kérdezteti, hogy számíthat-e [a] nagy kíváncsiság csengõ pénzre
váltására, mert igen kegyetlenül sarcolják a városházán, s ha a dolog sokáig
így tart még, a színház bemondja a sztrájkot…
Nagyváradi Napló
1903. április 5.
|