|
Ül
az asztalnál egy szép fejû, öreges, úri férfiú. Vádló és védõ között ül. Ül és
figyel. Délrõl, messzi útról, szabadságról érkezett haza Budapestre, s mindjárt
robogott a gyorsvonattal ide, Nagyváradra, hogy leszámoljon egy falusi
szatócsemberrel, ki elírta magát egy vidéki lapban… A szépfejû öreges úri
férfiú neve Kornfeld Zsigmond. Elsõ finánc-kapacitása ennek a kis országnak,
csengõ milliók nagyura, a budapesti tõzsde vezére. Egyébként közjogi méltóságú
úr, magyar fõrend úgy mellékesen. Mit akar ez a hatalmas úr Fischer Adolffal, a
buttyini szatóccsal?…
*
Itt
is, ott is mondogatják: Fischer M. Adolfot fölmenti az esküdtek verdiktje.
Bizony az lehet. Az a bestia tõzsde! Ökölbe szorul a szittya marok, ha
tõzsdérõl hall a szittya fül. És ezen a földön elszittyásodik az ember. Szittya
itt - urambocsáss - a zsidó is. Egyébként pedig a zsidó az oka mindennek, meg a
börze. Az volt az igazi indusztria, mikor párducos õseink nyugatra csapkodtak,
s elhoztak minden elhozhatót. Csak még egyszer puhíthatnánk nyereg alatt
lóhust. Minek ide több kalmár, mint ahány elõleget ad a lábonálló gabonára? A
tõzsde, a gaz merkantilisok, a zsidók… Közben aztán a budapesti tõzsde leköt
egy darabka nyugatot ez ázsiás földön, s Kornfeld Zsigmond hitelt csinál
Magyarországnak, megereszti a pénzfolyót, csinál annyi nagyot és hasznosat
eszével, pénzével és tõzsdéjével, mint két parlament és öt kormány. De minden
pillanatban készen kell állania, hogy õt és társait legazemberezi barátságosan
vagy vadul a buttyini szatócs és gróf Károlyi Sándor között valaki. Valamelyik
szittya.
*
Egy
hollandus tõkés emberrel beszélgettünk egyszer.
-
Különös ország ez az önök országa - mondotta nekünk. - Itt még ma sem tudják,
hogy mi a pénz. Persze nincs is sok belõle. Ez az ország hír szerint a
gavallérok országa. Nálunk ha valaki a megigért köteles fizetést nem teljesíti
a megállapított órában, elveszett. Itt egészen nyugodtan: nem fizetnek az
emberek.
…Hátha
még megmondottuk volna a hollandusnak, hogy éppen az nálunk a gavallér, aki nem
fizet, s a vágyak vágya a pénzt munka és felelõsség nélkül megszerezni, s
elszórni mindjárt. Ha aztán nem vigyáztunk a pénzünkre, tönkretett bennünket
oktalan szittya gazdálkodásunk, akkor gazember a világ. Káromkodunk, s azt
szidjuk, akit a közelben érünk, s akit divat szidni. A tõzsdét pedig divat ma
nálunk szidni. Viszont Kornfeldnek is igaza van, miként igaza volt Sándor
Pálnak, mikor a junkereskedõ, agrárius krakéler ellenében beállította magát a
porondra merkantilis krakélerként. Bizony csak álljon elõ a tõzsde, s húzassa a
deresre akár Fischer M. Adolfot, akár gróf Károlyi Sándort, amelyik elõbb kerül
kézbe…
*
Kultúrországokban
is bántják a tõzsdét, s nem csak az elmaradottak. Bûnõzhet s bûnözik minden
institució, mely a mai társadalmi renden épült. Ám vad rondító vágy a tõzsde, a
modern gazdasági élet e levegõje ellen csak nálunk ég s a Fidzsi-szigeteken
égne, ha ott is volna tõzsde. Nálunk, hol a modern társadalmi élet levegõjét, a
sajtót is úri tempó lebecsülni, hol nosztalgiás nyavalya ûzi, hajtja az
embereket - vissza Ázsiába, Fischer M. Adolf esett véletlenül kézügybe, a
buttyini szatócs. Ám tessék leszámolni bármely fajtájú támadóval is. A
nyakunkat adjuk ugyan oda, hogy a tiszteletre méltó magyar bírói karnak
nyolcvan percentje nem tudja értékelni, s lerombolni valónak tartja a tõzsdét,
s a jól kiválogatott polgárbírák pedig - kilencven percentben hoznak felmentõ
verdiktet, de megriadni ne tessék. Valakinek csak helyt kell állania azzal a
szittya szándékkal szemben, hogy ez az ország egy szép földbirtok legyen
feudális urakkal, vad kasznárokkal, elbutított néppel, marhákkal és
trágyadombokkal.
*
Most
halljuk, hogy fölmentették az esküdtek Fischer M. Adolfot. Egészségükre. Mi
tisztelettel adózunk a vádló és védõ között egész késõ éjszakáig kitartó, szép
fejû, öreges úri férfiúnak, ki minden kisajátított percével summákat veszít, de
kitartott, mert le akart számolni Fischer M. Adolffal. Nem sikerült. De e
bátorság, e nagy elhatározás mégis sokat jelent. Jelenti szittya szóval
mondván, hogy két vége van a botnak. Megfogták már a másik végét, óh agrárius
haza. Ma még nem, de holnap talán már ütni is fognak vele.
Nagyváradi Napló
1903. április 30.
A. E.
|