56. MERÉNYLET A NAGYVÁRADI JOGAKADÉMIÁN

- Somló Bódog ügye -

Egy kitünõ magyar publicista sóhajtott föl búsan nemrégiben: milyen könnyen taposnak nálunk csizmasarkokkal megállapított tudományos igazságokon. Mit minálunk Darwin, Marx, Spencer!? Zöldre van a rácsos kapunk festve, és egy olcsó népies-nemzeti frázissal vígan végzünk ki nagy, munkás, elismert életek árán született igazságokat. A politika, az olcsó, a kicsi, a napi politika nálunk a bakója mindennek. A politikával s a politikához mérünk mindent. Micsoda sekélyes vizekben fulladnak, merülnek hát nálunk hatalmas, súlyos és büszke gályák!…

Egy fiatal magyar tudóst el akarnak veszíteni, mert gondolkozott. A mai magyar életnek - így tûnik fel sokszor nekünk - titka, forrongása, célja: pör a gondolkozás ellen. A fiatal tudós neve dr. Somló Bódog. A nagyváradi jogakadémia tanára. Bûne, hogy Spencer evolúció-törvé­nyében hisz, kíséri e nagy törvény kommentálóit, s az evolúció kiszámítható eredményeit. siettetve világosságot hirdet. Azt kérdi, hogy mert a társadalomnak tökéletesülnie, igazulnia kell, miért ne legyen ez a tökéletesülés, ez az igazulás gyorsabb? A válasz reá a meglehetõsen öreg kifakadás: „Feszítsd meg!”

Néhány évvel ezelõtt bíboros fõpap ajkáról repült Nagyvárad felõl a tiltakozó szó Herbert Spencer nagy igazsága ellen. Herbert Spencer aligha tudta meg, hogy õt cáfolgatja Lõrinc, a nagyváradi bíbornok püspök, ám Schlauch Lõrincnek jussa volt az evolúció-törvényt lesajnálnia, mert õ a templomból beszélt, ahol sok minden szabad.

Most tanári katedrákról hangzik a „feszítsd meg.” A nagyváradi jogakadémia professzorai kiáltják egy társuk felé. Jele ez az idõknek, mely egyre több merészséget önt az obskurusokba, s jelenti azt, hogy már pörölni sem kell sokáig a gondolkozás ellen, mert nemsokára statárium számol le minden gondolkozóval.

Somló Bódog tudományos társaságban egy elmélkedést olvasott föl. Az elmélkedés nyomtatásban jelent meg a társaság havonként megjelenõ füzetében, mely kvázi jegyzõkönyv. Innen kihalászta egy nagyváradi újság, a mi lapunk, a „Nagyváradi Napló”. És kész volt a fölfordulás.

A nagyváradi jogakadémián, melyet Nagyváradon a klerikális, tudományellenes bacillusok tenyésztõ helyének tartanak, vésztörvényszék ült össze. A professzor urak többsége semmivel sem több tudományos bizonyítással, mint egyik-másik klerikális-nacionalista képviselõ úr szokott ékesen szólni a hazátlan bitangokról s más veszedelmes emberekrõl, antimonarchi­kusnak, ateistának, fölforgató anarchistának deklarálva dr. Somló Bódogot, memorandumot küldenek Wlassics miniszterhez, statáriumot kérnek a tudós ellen, ki gondolkozni mert hangosan egy tudományos társaságban, kinek abszolute nincs része abban, hogy vélekedéseit a napisajtó szárnyra vette. Mintha elõre érezte volna ezt dr. Somló Bódog, mikor vita támadt az õ elmélkedése körül. - Valamikor - mondta - családostól kiirtották, aki a fennálló rend ellen izgatni merészelt. Szókratésszel méregpoharat itattak. Krisztust megfeszítették, a középkorban is súlyosabb büntetést alkalmaztak. Ma már csak államfogház fenyegeti az aktív reformert, és legfeljebb a katedráról ûzik el vagy a hivatalból üldözik ki. A fejlõdésnek, az evolúciónak törvényét igazolja ez is.

A magyar szociológusok társaságában hangzott el egy másik igazság is.

- A mai magyar liberalizmus nem tud és nem akar agresszív lenni.

No de annál agresszívebb a reakció!

Vajon a hajsza, melyet a tanári katedra egy embere ellen indítottak társai a katedrán - a mi meglehetõsen szomorú viszonyaink között - nem lesz-e tragikus végû?

A magyar közvélemény nem mozdult volt meg Schmitt Jenõ mellett, alig-alig mozdult Bors Emil, a bátor pécsi professzor ügyében. Vajon meg fog-e mozdulni dr. Somló Bódog ügyében, melyben vad örvény forgat minden szabadságjogot, a gondolkozásnak, a sajtónak a szabadságát?

Bár megmozdulna. Bár hódítana az egyszerû, szerény, becsületes, kisigényû igazság, hogy a gondolatot megölni nem szabad, amit már manapság frázissá devalvált a koponyákat rejtve, csendesen, titkon beborító obskurizmus.

Nagy kétségekbe esve, már-már leszámolva mindennel, nézünk bele a mai magyar élet zavaros forgatagába, melybõl egy kiverõdött, hû mású csöpp a dr. Somló Bódog ügye. A politikai vadság keresztülgázolt itt mindenen, vakon taposott össze mindent. Hagyott-e annyi nyugalmat, kultúrhajlandóságot s világosságot, hogy látszólag kis dolgokban megtessék elõttünk a szörnyû, a nagy veszedelem? Talán. Talán. Hiszen, ha nem hinnénk ebben a lehetõségben, mi is átkiáltanánk Albionba, a nagy aggastyánhoz, Herbert Spencerhez, ki maga is sötét, szomorú és szomorító pesszimizmussal néz most már élete alkonyán a világba:

- Kétkedõ, õsz ember, valóban csalódtál! Nincs itt fejlõdés, nincs itt reménység! Ez itt a Dante szomorú világa…

*

A nagyváradi kir. jogakadémia ellen Nagyváradon évek óta gyûl a keserûség a liberálisan gondolkozók lelkében. Ez az elõkelõ missziójú iskola a sötétséget, elfogultságot, maradiságot szolgálja. Tanárai közül azok visznek vezetõ szerepet, kik künn a társadalomban is a maradiság, csökönyösség s klerikális szagú reakció prototípusaiként, exponált harcosaiként szerepelnek és ismeretesek. Nagy baj, hogy nem sikerült még eddig a kultuszminiszter erélyességét provokálni ez intézet ma domináló vezetésével, szellemével szemben. Az intézetet a vezetõség jóvoltából máig már a nevébõl is kiforgatták. Ma már hivatalosan a kir. katolikus jogakadémiának merik címezni a nagyváradi jogakadémiát, holott az kir. jogakadémia.

Alig maradt két liberálisabban és tudományosabban gondolkozó professzora az iskolának mióta dr. Nagy Ernõt a kolozsvári egyetemre nevezték ki tanárnak.

Érthetõ hát, hogy Nagyvárad komoly és gondolkozó rétegében milyen melegség fogadta volt a múlt évben azt a kinevezést, amely dr. Nagy Ernõ örökébe dr. Somló Bódogot ültette.

Úgy fogta fel minden intelligens fej ezt a kinevezést, hogy Wlassics miniszter e fiatal, máris elösmert mûködésû, neves és erõsen szabadgondolkozó professzorral szöget akar beverni a nagyváradi jogakadémia klerikalizmusba málló alkotmányába. Azonban, akik az erõk, okok és okozatok törvényét ismerik, elõre sejtették, hogy kikerülhetetlen a jogakadémián a robbanás. A sok összehalmozott, eltûrt gyúlékony anyag csak szikrára várt. Dr. Somló Bódog a legvisszavonultabban élt, buzgón tanított, senkivel összeütközésbe nem került. Mégis az õ személye volt predesztinálva, hogy a jogakadémia botrányos dolgaiba végre tisztán bele tudjon látni a közönség, a nyilvánosság.

Az evolúció és dr. Hoványi Gyuláék

Nagyvárad társadalmát kínos izgalomban tartja most egy merénylet, amelyet a nagyváradi jogakadémia tanári kara intézett egyik legkiválóbb magyar tudósunk ellen, aki csak pár hónap elõtt lett tanárrá kinevezve a nagyváradi jogakadémia politikai és közjogi tanszékére, de akinek neve tudományos szociológiai mûvei révén régen ismert és tisztelt nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is.

A fiatal tudós Somló Bódog, aki talán leghivatottabb mûvelõje a nálunk még teljesen parlagon heverõ szociológiai tudománynak. Egyik legbuzgóbb munkása a „Társadalomtudományi Társaság”-nak, amely[n]ek ülésein szokta felolvasni és elõadni tudományos nézeteit és eszméit, ezeket a felolvasásokat pedig a társaság által kiadott „Huszadik Század” címû folyóirat közli egész terjedelmében. Somló Bódognak önálló mûvei jelentek meg, s írásai a magyar tudósok körében élénk feltûnést keltettek mindig.

A Társadalomtudományi Társaságnak március hó 29-én tartott ülésén Somló Bódog „A társadalmi fejlõdésrõl és néhány gyakorlati alkalmazásáról” tartott elõadást liberális és radikális szellemben. Az elõadás gyönyörû vitát keltett a társaság ülésén, és egész terjedelmében megjelent a „Huszadik Század” májusi füzetében, és innen reprodukálta aztán a magas röptû, becses tanulmányt a „Nagyváradi Napló”.

A szabad gondolkodásnak és a tudós radikális eszméinek ez a hatalmas megnyilatkozása annyira felbõszítette a nagyváradi jogakadémia maradi tanári karát, hogy siettek konventikulumot tartani és egy nemrégiben megtartott tanári konferencián elhatározták, hogy felírnak Wlassics Gyula kultuszminiszterhez Somló Bódog tanártársuk ellen, és megvádolják, hogy mivel a Társadalomtudományi Társaságban tartott elõadása antimonarchikus, vallásellenes eszméket tartalmaz, és a mai társadalmi rend felforgatásának szükségét hirdeti stb., stb., a legerélyesebb megtorlásban részesítse Somló Bódogot a kultuszminiszter, és a katolikus alapokból fenntartott kir. jogakadémia tanári állásától függessze fel. Ennyi szivárgott ki a tanári tanácskozás. eredményébõl és az, hogy a tanárok közül ketten, dr. Ágoston Péter és dr. Magyary Géza a határozat ellen szavaztak, és védelmére keltek Somló Bódognak. E két szavazat ellenében öt tanár, névszerint dr. Bozóky Alajos, dr. Molnár Imre, dr. Persz Adolf, dr. Hoványi Gyula és dr. Szolcsányi Hugó, meghozták a famózus határozatot. Dr. Somló Bódog semmi egyebet nem tett, minthogy az evolúció törvényéhez, mely ma immár az egész komoly tudományos világ álláspontja s közös kiinduló helye - egyéni tudományos reflexiókat fûzve, annak gyakorlati alkalmazásáról elmélkedett szintén tudományos módon, egy tudományos társaságban. Ám Hoványi Gyuláéknak nem kell tudomány, s nem kell az evolúció. Anatémát mondanak rája és hirdetõire.

Dr. Somló Bódog cikke

A „Nagyváradi Napló” annak idején a „Huszadik Század” nyomán ismertette volt dr. Somló Bódog elmélkedését.

Azzal kezdi tanulmányát Somló, hogy minden eddigi társadalombölcselet azon bukott meg, hogy többé-kevésbé statikusan fogta fel a társadalmat, nem dinamikusan. Márpedig a társadalmat, amely a természetnek legrohamosabban fejlõdõ része, kizárólag csakis fejlõdéstanilag lehet helyesen felfogni. Nyilvánvaló, hogy a fejlõdés alaptevõ [!] tényének felismerése nélkül a tünemények más köreire nézve is hibákat kell elkövetnünk, de ezek a hibák semmilyen téren sem oly óriásiak, mint a társadalomtudomány terén. A tünemények más téren aránylag sokkal lassúbb fejlõdésnek vannak alávetve, az élet nem cáfol rá oly hirtelen a statikus megállapított helytelenségére.

A fejlett társadalmakra vonatkozólag azonban - a társadalomtudomány csakis ilyenekben fejlõdik - a fejlõdés oly jelentékeny tényezõ, hogy annak elhanyagolása mellett az egész tudomány lehetetlenséggé válik. Az élet csakhamar rácáfol az olyan szintézisre, amely nem veszi fel a fejlõdés tényét is.

A fejlõdés elve az egyedüli elv, melyet nem haladhat túl semmiféle fejlõdés.

A fejlõdésnek mindig gátat állít az uralkodó társadalom. Törvénykönyv, szurony, iskola stb. mind a haladás gátja. A büntetõtörvénykönyvrõl azt írja többek között Somló, hogy a büntetõtörvények a fennálló jogrendet olyan barbár védelemben részesítik, mintha ma is még a stagnáló társadalomról szóló koncepció uralma alatt állanának.

Így a bennünket elsõsorban érdeklõ magyar büntetõtörvénykönyv és más törvényeink abba a súlyos hibába esnek, hogy a fennálló jogrendet a törvényszerû változtató törekvések ellen is védelemben részesíteni szükségesnek látják. Vagyis egyszerûen bûntettnek minõsítik azt a törekvést, amely a fennálló jog intézményeinek megváltoztatására irányul. A btkv. 172. §. szerint két évig terjedhetõ államfogházzal és 1000 frt-ig terjedhetõ pénzbüntetéssel büntetendõ, aki valamely osztályt, nemzetiséget vagy hitfelekezetet gyûlöletre izgat a másik ellen, úgyszintén az is, aki a tulajdon vagy a házasság jogintézménye ellen izgat. A jog meg­változtatására való törekvésnek csak egyik és kevésbé hathatós eszköze a tudós értekezések. Minden komoly változtató szándéknak nélkülözhetetlen fegyvere az izgatás és amidõn a törvény bizonyos törekvéseket megfoszt éppen ettõl a fegyvertõl, akkor valójában azt akarja elérni, hogy a jog bizonyos részei soha meg ne változhassanak.

Rámutat nagyon helyesen, [hogy] az iskola a szomorúságnak kifogyhatatlan forrása minden evolucionista lélekre nézve. Csaknem teljesen elmulasztja azt a feladatát, hogy a figyelmet elõre, a reményteljes jövõre irányítsa, hanem kizárólag visszafelé fordítja. De a szociális evolúció tanai iránti érzéketlenséget legjobban az a lassúság illusztrálja, amellyel a tudomány vívmányai és egyáltalában új eszmék az iskolába beférkõzni tudnak. Szinte vérlázító gondolat, hogy a tanulás keserves munkáját túlnyomó részben oly dolgok megtanulására fordítjuk, amelyek már nem igazak.

Nagy része van ebben az elfáradtak, öregek vezetésének, az iskolában és másutt is. A szenilis konzervativizmus már fiziológiai okból sem képes az új eszmék befogadására. Az öreg, konzervatív tanítók a harmadik generációba is átörökítik a maguk szenilis konzervativizmusát, hogy az oktatás elég jelentékeny részben oly papok kezében van, akik minden új igazság fényét csak több ezer éves tanítások prizmáján megtörve engedik tanítványaik szemébe jutni.

Hatalmasan szól Somló azokhoz a gyávákhoz és impotensekhez, kik talán tudnak gondolkozni s mégis beletörõdnek a levõ dolgokba, s bölcs rendszert építenek a maguk konzervatizmusából s nagyképû igazságokat mondanak ama bizonyos megfontolva haladásról.

Mindaddig ugyanis, amíg nem ismerünk, nem tudunk magunknak megkonstruálni valamely fennálló berendezésnél jobb, célszerûbb berendezést, addig azt amúgy is kénytelenek vagyunk megtartani s e végbõl nincsen szükség semmiféle konzervatizmusra. Mihelyt azonban bármely ponton felismertük a haladás lehetõségét, észrevettük a célszerû változtatás módját, akkor azonnal teljes erõnkbõl erre a változtatásra kell törekednünk. Ilyenkor tehát a konzervatizmusra nemcsak szükség nincsen, hanem az egyenesen káros. Mindig csak a haladásra a fejlõdésre kell törekednünk, mindig csak azokat az érzelmeinket kell ápolni, amelyek erre a munkára képesítenek. A meglevõhöz ragaszkodni, annak valami szentséget tulajdonítani, mindig tudománytalan, sõt egyenesen barbár koncepció.

Hírek a merényletről

A Somló Bódog cikkének nagyváradi reprodukálása után mindenki sejtette, hogy nagyon föl fog szisszenni a tanári kar reakcionárius nagyobb része. Nagy titokban csinálták a dolgot. Összehívták a konferenciát, Egy-két nap múlva azonban már különféle verziókban szálldosott a hír a városban. Éppen azok közül, akik Somló ellen az akciót csinálták, dicsekedtek el páran, hogy meg fogják õk tanítani az istentelen Somló Bódogot. A nagyváradi szabadkõmíves páholy minapi összejövetelén beszéltek elõször pozitívabb formában a fölháborító merény­letrõl. Ugyancsak ez idõben értesültünk mi is róla. Nem akartuk mindjárt nyilvánosságra hozni, míg egészen körülményesen meg nem tudunk mindent. Ám a hír terjedt gyorsan, s követelte a nyilvánosságot. Annyit mostanig sikerült megtudnunk, hogy a fatális konferencia hosszú és zajos volt. Két szavazat ellen öt szavazattal hozták a határozatot. Ágoston és Magyary tanároknak volt különvéleményük. Egyikük hatalmas beszédet is mondott a gondolkodás szabadsága mellett. Hír szerint azt is kimondták, hogy a konferencia jegyzõkönyvét közzéteszik a lapokban is. Kiváncsian várjuk ezt a dicsõ jegyzõkönyvet. Híre jár annak is, hogy Ágoston és Magyary professzorok külön memorandumot intéznek a különvélemény kifejezésével Wlassics miniszterhez. Valószínû, hogy dr. Somló Bódog is kifejti Wlassics elõtt álláspontját, s föltárja, hogy milyen botrányos, brutális sérelem esett nemcsak az õ személyén, de a tudomány szabadságán is.

Dr. Somló Bódog és az affér

Dr. Somló Bódog még egészen fiatal ember. Kivételes, nagy talentumú, sokat olvasott, rendszeres, fegyelmezett elméjû ember. Igazi tudós. Szerény és magába vonult. Személyesen kevesen ismerik Nagyváradon, nem szerepel sehol, egészen elvonult életet élt.

Nem egy ízben kísértettük meg, hogy írjon valamit e lap számára, azonban válasza mindig az volt, hogy õ nem tud a napi közönség ízlése szerint írni s szólni aktuális kérdésekhez. Õ csak a maga témái között s e témák illõ helyén van otthon. Most e fölháborító merénylet alkalmából két ízben is kereste fel egy-egy munkatársunk. Kért bennünket, hogy mentsük föl a nyilatkozás kötelessége alól.

- Ha - mondotta - ebben az ügyben történt és történik valami, bizonyosan kellõ idõben nyilvánosságra fog kerülni. Én azt hiszem, hogy a dolog nyilvános pertraktálása csak elmérgesíti az ügyet.

Egyébként kifejtette munkatársunk elõtt, hogy fõképpen miért nem óhajtja a dolog pertraktálását. Õ fölolvasását egy társaságban tartotta meg, a fölolvasás e társaság által kiadott folyóiratban látott napvilágot. Neki nincs része abban, hogy a napisajtó is foglalkozott a cikkel, valamint nem akarja most sem, hogy egy tudományos cikk körül esetleg támadt affér az õ révén szellõztessék a lapokban.

*

A jogakadémián történt merényletrõl fölháborodva beszél egész Nagyvárad. Bizonyos, hogy ez a fölháborodás országos lesz, s egy kis rendet fog csinálni a jogakadémia obskurus urai között. Várjuk, s a legöntudatosabban fölfogott kötelességgel fogjuk figyelni a történendõket.

Nagyváradi Napló 1903. május 29.