|
Õfelsége
kegyesen tudomásul vette, hogy Tisza nem olyan erõskezû ember, mint amilyennek
mondták. Tisza pedig elintéztetett most már. A jövõ embere volt sokáig, s immár
alighanem a múlté. A jelené csak addig volt, míg Bécsbõl Budapestre ér a
gyorsvonat. Vége. Nagy kár, hogy így esett. Szomorú tragédia a Tisza
tragédiája. Lám. Valaki okos, erõs, hideg, büszke, nyugodt, számító és dús.
Mégis tragikus alak lesz belõle. És a Tisza tragédiája nagyon súlyos tragédia.
Tiszában mérhetetlen ambíció van. Csak titkolta mindig. Az okossága, ereje,
hidegsége, büszkesége, nyugalma számítása mind beleveszett e tragédiába. Tisza
most már csak dús ember lesz. Talán még dúsabb. Önimádása egyetlen útra
szorult. Tiszát elvesztette az ország, és ez a veszteség nagy veszteség. Jaj be
szûkében vagyunk a kiválóaknak.
Aztán
jön a tragédia második szakasza. Bebizonyult, hogy olyan posvány már a magyar
fórum, hogy kavicsokkal ezt már nem lehet fölkavarni. Sziklákat kell ebbe
görgetni. Tisza ígérte az erõs kezet. Megérkezett Bécsbõl, s az erõs kéz
parolázni próbált mindenkivel és jeleket adott. Aut-aut. Mondottuk még akkor.
Ezt a nagy posványt Széll csinálta. Õ csinálta ezt a mai parlamentet, hogy -
süsse meg. Íme: Tisza csak kálvinista vallású, csak a híre az neki, hogy
liberális, és elsöpörte kétszer huszonnégy óra, alatt a pártközi reakció.
És
most jön a hármas tragédiának, e valóságos Tisza-trilógiának a harmadik
szakasza. Az ellenzék harcának a legújabb megvilágosulása. Úgy áll a helyzet, s
a hármas tragédiának ez a legnagyobbja: szembekerültek a nemzeti érdekekért
folyó törekvés s a liberalizmus sorsa. Ugron és hívei, a Kossuth-párt jó része,
a volt nemzeti párti jezsuita gárda, az agráriusok: mind ellenségei a
liberalizmusnak, de kisebb-nagyobb bátorsággal mind a nemzeti érdekek és
szükségek teljesítését óhajtják és sürgetik. Ki tagadná, hogy harcukban,
törekvésükben igazság van? Eötvös Károly, Bánffy Dezsõ, Vázsonyi Vilmos elég
liberális férfiak talán, s kénytelenek mégis ez éppen nem liberális táborral
tartani a nemzeti érdekekért folytatott harcban. Viszont a liberalizmus
restaurálását Bécsben csak nemzeti érdekek föláldozása árán volnának hajlandók
megengedni. Ez az az ijesztõ valóság: valóság. És Tisza tragédiájában ez
csúcsosodik ki legdrámaibban, legijesztõbben.
Most
már igazán jó volna csak megsejdíteni is, hogy és mint fogunk kikerülni e rémes
kavarodásból. Úgy látszik, teljesen el fogják ejteni Magyarországon a liberalizmust.
Jön
a nemzeti kaszinó, jönnek az agráriusok, majd jönni fog a néppárt köré rakodó
konzervatív többség. Még ha Wekerle jön, az sem vígasztalás. A liberalizmusnak
e rókatermészetû, fogatlan oroszlánja voltaképpen sohse volt oroszlán. Ha kell,
jobban meg tud puhulni, mint a Náci, a Tiszák „hû” Darányija.
Tisza
elintéztetett, s úgy érezzük, jó sokára elintéztetett a liberalizmus. Most már
ulula cum lupis. Megyünk mind a nacionalista klerikálisokkal.
1.
Bécsben megengedik a liberális kormányzást, ha az biztosítja a szent közösség
sértetlenségét.
2.
Elárasztják az országot a kongregációk, fölelevenül az egész feudális középkor,
s ennek fejében majd megengedik, hogy a közös tisztek tiszaújlaki magyar
bajuszpedrõt használjanak, vagy valami ilyes más engedményt adnak.
Borzasztóan
silány „választék” ez. És immár csak a másodikat lehet választani…
Nagyváradi Napló
1903. június 20.
A. E.
|