|
Kinek
van igaza? Széllnek? Apponyinak? Kossuthnak? Barabásnak? Bánffynak? Vészi
Józsefnek? Vázsonyinak? Hock Jánosnak? No, kit kérdezzünk még?… A horvátnak
van igaza. A granicsárnak. Õt Bécs küldte. Annyit tudtunk róla, hogy Zagrebuban
hóhér volt, Brixenben paralitikus beteg. Szívesen fogadták. Gaudiummal szinte.
Darányi Náci volt az egyik szõnyegteregetõ. Ugyanaz a vad liberális Náci, ki
anno Wekerle úgy tudott rúgkapálni.
Most négykézláb teregette a szõnyeget, hogy besétálhasson a különös múltú
klubba a bán. Az egyetlen Vészi József mert férfiúnak maradni. Mindenki
leborult a bán elõtt. Leborult Kossuth Ferenc is. Gróf Tisza István, a magyar ember, a kálvinista ember, az okos ember, az
erõs ember nem kellett senkinek. A bán mindenkinek kellett.
Dehogyis
imádjuk mi Barabást. Barabásnak igaza van, de nem azért, amiért õ hiszi. Ám
Kossuth rettenetesen megbotlott. Akármelyik régi negyvennyolcas
polgártársunknak lett volna annyi józansága, hogy így szóljon a bánhoz:
-
Uraságod idegen. Ebben az országban semmi helye sincs. Menjen vissza ahhoz, aki
küldte. Mondja meg, hogy Önnel itt nem áll szóba senki. Jöjjön ide magyar
politikus, magyar ember, ígérje meg a fatális javaslat visszavonását, s mi
becsületes hazafisággal kiemeljük a kátyúból a magyar alkotmányt, megszüntetjük
a veszedelmes válságot…
Kossuth
azonban nem így cselekedett. Kossuth szóba állt a bánnal. Kossuth nagy
gyöngeséggel és nagy hittel utat készített a reakciónak. Ez a Kossuth nagy
bûne. Nagy bûn, mert tévedés.
Kinek
van hát igaza? A horvátnak. A horvát most már helyben van. Barabás fõként azért
harcol talán, mért neki eleme a harc. De Eötvös Károly, Vészi József, Vázsonyi
Vilmos és társaik, valamint a szociáldemokraták harcolnak azért, mert látnak.
Õk látták, hogy micsoda embert küldtek ide. Õk nem kutatták ki a múltból sem
Zagrebut, sem Brixent, nem vizsgálták a két dudorodást a bán koponyáján, sem a
hiúz szemeket. Õk látták a dolgokat, s tudták, hogy ilyenkor Bécs mit szokott csinálni.
Lám
a granicsár már nem tudja türtõztetni magát. A múltkor plakátokat tépetett,
tegnap már bejelentette a klotûrt. Nem fog késni a többi sem. Jönni fog az
éjjeli ügyész, a rendõr, a csendõr, a katonaság. Tessék sort várni. Olyan
teljes reakció szakad ránk, amilyenrõl rémálmainkban sem álmodtunk. Mert minden
reakció gonosz. De hát amelyet Bécsbõl rendeznek!…
És
a bánnak igaza van. Õt nem küldték ide tovább játszadozni a tréfás
papíralkotmányon. Õt ide rendet csinálni küldték. És õ rendet akar csinálni.
A
legõrültebben mulatságos pedig az egész veszekedett kavarodásban az, hogy az
egész ország Kossuthot és Barabást lesi. Bennük látják, s tõlük várják a
megoldást. Hát ilyen nyomorult lenne a parlament? Hát elfelejtette az ország,
hogy van neki egy úgynevezett szabadelvû pártja is? Nem csodáljuk egyébként,
hogy elfelejtette. Hát erre a pártra teljesen közömbös: veszedelemben forog-e
az ország vagy sem? Soha még olyan nyilvánvaló nem volt ennek a pártnak a
lealjasodása, mint most. Hallgat, kuksol és vár. Mire? A Kossuth-Barabás
béka-egér harc eldõlésére? Hát ez a párt nem az országért van? Vele
kormányozhatna Haynau is?
Be
igaza is van a granicsárnak! Szuronyt és börtönt nekünk. Nem érdemlünk meg tõle
semmi jó[t]. Mert ha ország volnánk, mert ha parlamentünk volna, már a Dráváig
szaladtunk volna a bánnal…
Nagyváradi Napló
1903. július 9.
A. E.
|