|
Apponyi
Albertínának, azaz - pardon - Albertnek gratulálunk a legújabb liaison-jához.
Hiába, õ még mindig divatban van. Kikapós és kapós. Az ember föl sem foghatja,
hogy tanulhatta meg valaki a kalksburgi jezsuiták iskolájában azt, amit a
szegény Draga Masin[á]nak is csak Párizsban lehetett megtanulnia Nemcsak poeta
nascitur, hanem a kokott is. Így kell lennie. És a naiv, egyszerû tisztességes
asszonyok mindmáig nem értik a dolgot. Nem értik, hogy õk szebbek, tisztábbak
kívánatosabbak, disztingváltabbak s odaadóbbak, mint az olyan nõk s az olyan nõk mégis jobban le tudják kötni a
férjeiket, mint õk. Ez bizony mûvészet, s ha e mûvészetet nagyságos
asszonyaimék nem értették meg a grand kokottoknál, értsék meg Apponyi
Albertnél, ki e mûvészetet a grand kokottoktól leste el, s vitte be a maga
közéleti garszonlakásába. Nem is hódított úgy még soha politikus, mint gróf
Apponyi Albert. Politikai pályafutása ez elegáns politikusnak is: a liaisonok
gyönyörû sora és tarkasága. A kokott-mûvészetet, az ars amandit, melyhez Széll
Kálmán is értett egy kicsit, Apponyi Albert emelte igazán nívóra. Mindenki
számára volt egy mindent ígérõ pillantása, jelszava pedig egy nagyon bájos,
Nagyváradon is ismerõs, nagyon erényes primadonnának a jelszava volt:
-
Elvesztem, ha kiderül rólam, hogy erényes vagyok.
Apponyi
is vigyázott, hogy ez valahogy ki ne derüljön róla soha. Sokat szeretett, és
sokan szerették. Szerették Bécsben, szerette az egész udvar s a magánhangzós
Ottó-párt és a mássalhangzós Ferenc-Ferdinánd-párt egyaránt. Szerették Rómában.
Szerette a feudális kaszinó s a gatyás jászság. Szerette a függetlenségi párt s
a kormánypárt. Szerette már egyszer vagy kétszer mindenki. És õ is szeretett
mindenkit. Volt õ aulikus, konzervatív, forradalmár, klerikális, svarcgelb és
nemzeti színû, feudális és demokrata, habozó és vakmerõ. Bach-huszár és
Kossuth-kutya, minden-minden. Például egy idõben avval fenyegetõdzött, hogy átcsap
a Kossuth párthoz. Ekkor még a polgári házasság hirdetésétõl sem félt.
Nemsokára küzdött a polgári házasság ellen. Viszont Széll Kálmán révén
bemászott a Lloyd-klubba. Sohse lehetett tudni, hogy éppen most kivel van
liaisonja. De azt még kevésbé, hogy holnap kivel lesz.
A
legújabb liaisont Khuen-Héderváryval kötötte Apponyi Albertína, azaz hogy
Albert. Szereti õt, bízik benne. Ezt mondotta tegnap. Azaz, hogy ezt tegnap mondta. Hónapok óta hirdetteti
magáról, hogy õ titokban az obstruálókkal van. Nem beszélt. Hisztérikus
kacsintásaiból mindenki kapott. Tisza István esetekor egy kis rohamféle
látszott rajta. Ez sem volt komoly. Ha Tisza ma a miniszterelnök, õ kapja a
tegnapi vallomást, nem Khuen.
Egyébként
pedig e szerelmi vallomáson kívül nem is volt egyéb pozitívum (?) ebben a
beszédben. Persze a telegráfdrót csak a szavakat tudja lehozni Nagyváradra. A
nemes férfiú zengõ hangját, varázsát, eleganciáját s magakelletését nem. És
ismét csak a naiv, egyszerû szép asszonykák problémája jut eszünkbe. Miért volt
ez a beszéd, még mielõtt elmondták volna, szenzáció? S miért szenzáció, dacára, hogy elmondták? Miért nagyobb
államférfi Apponyi Albert, mint mondjuk Nagy Mihály? Miért? Miért?
Oh,
naiv, egyszerû, szép asszonykák s józan eszû, egyenes utú, becsületes politikusok,
ti nem ismeritek e kor morálját s az úgynevezett magyar glóbust. Liaison, minél
több liaison kell, hogy az asszony vagy a politikus divatba jöjjön, s divatba
jövés, hogy érvényesüljön. Tanuljatok Apponyi Albertínától, azaz Alberttõl, ki
ez idõ szerint Khuen-Héderváry karján kedvese mindenkinek, illetve táplálja és
kelti tovább a hitet, hogy kedvese lehet. Liaison. Ez egy szóban van Apponyi
apponyiságának a titka s egyszersmind a magyar közélet titka is. Apró
Juvenalisok eddig azt mondták, hogy a magyar élet összes tartalma a politika és
az asszonykultusz. Most kiderült, hogy e kettõ voltaképpen egy Liaison. Apponyi
Albert érdeme, hogy a magyar közélet összetételében ezt az alapelemet
fölfedezte. Éljen a liaison! Poharunkat Apponyi Albertína, azaz - pardon -
Albert volt és leendõ liaisonjaira ürítjük…
Nagyváradi Napló
1903. július 23.
A. E.
|