|
Pihenjetek
bileki holtak. Ne ordítsatok fölforralt agyvelejû betegek. Ne sivalkodjatok
komáromi anyókák. A király is haragszik az aranyzsinóros hóhérokra. Nessi Pál
pedig, a patent-mártír, azt fogja ma kérni, hogy tíz percig gyászoljon a
népképviselõk háza. Rendben van minden. Aki meghalt, az rothadjon. Aki
megbolondult, az ne ordítson. Aki beteg, az csendesen nyögjön. Aki ember, az felejtse
el, hogy Bileken mi történt. Mert mi történt? Semmi sem. A „Neue Freie Presse”
igazat mond. A kétfejû sas nem oka semminek. A trikolór alatt is divat a
hóhérkodás. Nem mond nekünk újságot a „Neue Freie Presse”. Emlékezünk mi itt
Nagyváradon is esetekre, mikor nem vaffenrokkot, hanem attilát szerettünk volna
széttépni. És aki az attilában volt, azt is szerettük volna. A „Neue Freie
Presse” ne féljen. A bileki eset nem szól az obstruktorok mellett. Nem szól
senki mellett. Mindenki ellen szól. Mindnyájunk ellen. Mindannyian gyilkoltunk
Bileken. Gyávák vagyunk, sunyi bestiák, gyilkosok. Mind, mind azok vagyunk, kik
csak nézzük a szörnyû népírtást, mely itt folyik körülettünk. Przemyslben,
Brünnben, Bécsben, Nagyváradon, Budapesten és Bileken. Mindenütt. Mintha valami
ördögi terv szerint eresztették volna rá a militarizmust is a népre. A népre,
mely piszkos, félvad, kellemetlen, de a mi kincsünk. Mindenünk nekünk az a
piszkos, félvad, kellemetlen nép, melyet írt, pusztít, öl katona, csendõr,
osztály és állam. Világlaposkodó „Neue Freie Presse”, nem a hadsereget üldözi a
fátum, de ezt a kis országot, magyarok országát. Elnyomottak, elmaradottak,
koldusok vagyunk. De nem ez a legnagyobb átkunk. Hanem az, hogy itt rettenetes
munkán dolgoznak. Góg és Magóg népét érckapukkal zárták el, de Góg és Magóg
népe legalább döngethette ezt az érckaput. A mi népünk ezt sem teheti. Ennek
leszelik a karját, hogy a pokol kapuját ne is döngethesse, hogy nyomorékul,
elüszkösödött testtel guruljon a sírba.
Nem
vagyunk, nem voltunk soha demagógok. Õszintén szólván, az orrunk érzékenysége
miatt sem lehetünk azok. Három lépésrõl szeretjük a felséges népet. És éppen
ezért, illetve ezért is, lássa be mindenki, hogy becsületesen, a lelkünkbõl
jajgatunk. A mi igazságunk most is természettudományi igazság. Mi, akik a múlt
konzekvenciái és a jelen korhadt társadalmi rend szerint úgy-ahogy a felsõ
színen vagyunk - elpusztulunk a fajtánkkal együtt elõbb-utóbb mind.
Degenerálódunk, kiéljük magunkat. Ki jöjjön a helyünkbe? Nem jöhet majd senki.
A nép salakja marad csak meg ebben az országban. A többi elpusztul. Elpusztítja
a katona, a csendõr, az osztálytársadalom, az állam. Amely részében a népnek
energia van, az ellenállás harcában pusztul el. Viaskodik a hadsereggel, a
rabszolgatartó urakkal, a jegyzõkkel, a papokkal, az egész dicsõ állami és
társadalmi apparátussal, mely mintha csak az õ elpusztítására rendelõdött
volna. Elhull Bileken, kiszökik Amerikába, agyonlöveti magát a csendõrökkel,
odadobja magát az alkoholnak… Szörnyûség. Igaz. Nem folytatjuk tovább. Ez az
értékesebb rész. Megmarad hát az, amelyik valósággal megkívánja a korbácsütést,
amelyik megszokja a rabkenyeret, s ki tud heverni egy-két pellagrát. Már is
ilyen a mi országunk népének nyolctized része. Néhány évtized óta hogy elzüllött
a mi erõs, büszke, szép népünk. A nápolyi lazzarónik idestova õserejû nép lesz
a mi népünkhöz képest.
A
mi népünk lelkérõl letöröltek s letörölnek lassanként minden emberi, minden
fejlõdésképes vonást. Elvész a mi népünk, mert el akarja veszíteni a fátum.
Miért a nemzeti hadsereg, miért a nemzeti állam, nagy hazafiak? Kinek? A
népnek? Ezt a népet félig már megölték… Itt Magyarország pedig nem lehetséges
magyar nép nélkül. Mi, gõgös, dúslakodó fõpapok, nyavalyás mágnások,
fölcseperedett s máris degenerált tõkések, állami kitartottak, bomlott idegzetû
„szellemi” vezetõk elpusztulunk. A népnek kellene fölvetni egy réteget a
helyünkbe, de a népet engedtük elveszni…
…Ezt
az igazságot hozta eszünkbe a bileki eset. Ne sírjon a „Neue Freie Presse”. A
király is hiába bánkódik. Hiába gyászol a parlament. Tíz, sõt húsz percig is.
Hiába sírunk mi. Nemcsak az osztrák-magyar hadseregre nehezedett reá a fátum.
Reá nehezedett erre a mi országunkra. Nem segít mirajtunk a magyar hadsereg.
Veszni indultunk. Nincs még pápa. Ha volna, megkérdeznõk tõle, esnek-e még
manapság is csodák?… Csak ezt akartuk Bilekrõl mondani…
Nagyváradi Napló
1903. július 28.
A. E.
|