|
Budapest,
Bécs, Ischl, Geiger Gizella, Singer, Janacsek fölött ezennel napirendre térünk.
Maradhat Khuen-Héderváry avagy mehet, lapulhat vagy vadulhat a kamarilla,
folyhat vagy halhat a hecc. Most már a nagy törvény parancsol. Az élet. Baj
van, fuldoklunk. Ki kell mászni minden áron. És eszünkbe jut, amit Bánffy
mondott. Különös nap volt az a pénteki nap. Arra ébredt Budapest, hogy október
van, csúnya hideg esõ esik. Szapáry lemondott, s nagy disznóságok várhatók.
Dideregtünk, míg a Bimbó utcából átszaladt velünk a kocsi. Pedig a lelkünk
égett. A nagy, új ház vidékén száz és száz ember ácsorgott. A karzatokra már
aranyakért sem lehetett jegyet kapni. A zagyva, léha Budapest remegni látszott
az igérkezõ gyönyörûségektõl. A cifra, nagy ház bent forró volt. Reszketett,
verejtékezett mindenki. És röpködtek a hírsirályok. Vihar lesz, pusztulás… És
mi arra léptünk be hogy Barabás beszél. Bánffytól jöttünk, az õ szavai csengtek
füleinkbe s itt Barabás beszél. Egy pillanat alatt kiváltunk, kiestünk ebbõl az
egész nagy forrongó gömbbõl. Valami csodálatos hidegség kapott magasra
bennünket, s mi fagyosan, gúnyosan, megvetéssel néztünk az egész kavarodásra.
Ömlött a hang Nagyvárad követébõl. Hang, hang, hang. Komédia. Khuen-Héderváry
szimulálja a nyugodtságot. Kubik kínosan hahotázik. Nessi nyafogásából kiérzik
a félelem valami nagy veszedelemtõl. Olay sem olyan bátor mint máskor. A
mágnások hetykesége is csinált. Meg van itt ijedve mindenki. Szinte várja az
ember, hogy fölzokog a pártközi kórus:
-
Jaj, jaj, jaj. Mindent meg fog tudni az ország!
És
egyre cseng még a fülünkben Bánffy mondása:
-
Ezzel a parlamenttel nem lehet dolgozni…
Nem
bizony. Nem lehet. Pfuj! Ahogy hidegen és magasból nézzük, látjuk a maga
szánalmasságában ezt az embersereget. Jó, jó. Igaz, hogy ez az ország nem
érdemel sokkal különbet. Ez urak legnagyobb része vesztegetések árán került be
ide. A többi a nagy rangja, a nagy huncfutsága vagy a nagy hangja révén. De
mégiscsak nagyon alrendû sereg ez. Jó szándék itt kevés van. Intellektus még
kevesebb. Karakter a legkevesebb. Így gondolta a felséges parlamentet, aki
elõször gondolta? Ez a parlament még sem lehet Magyarországnak az arca…
Míg
fönt, magunkban tépõdünk, lent a politikus urak között elmúlott a tépõdés. Nem
lesz semmi baj. Elnapolják az üléseket. A parlamenti bizottságnak lesz tán
esze, hogy nem hurcolja meg a felséges nép képviselõjét. Szinte leolvastuk az
arcukról a közös, titkos, nagy megállapodást, bele lehet rántani az ügybe
mindenkit, ha kell, a horvátot is, de egymást nem, képviselõit nem…
Futottunk,
rohantunk a díszes, nagy házból. El akartunk felejteni mindent, amit láttunk,
megéreztünk. Szegény, jámbor magyarom, bizony mondjuk neked sem a Hajdú Etelka
szalonja sem a Geiger Gizella alkóvja miatt ne szomorkodj. Ez a szalon, ez az
alkóv nem is olyan erkölcstelen hely, mint… Nem írjuk ki, mert az ügyészség
pört indít. És inkább elcsukatjuk magunkat a kotyikleti gazdakörért, mint a mai
magyar parlamentért.
Ha
már az õszinteségért magyar uzus szerint börtön jár. A mai magyar parlament nem
érdemli meg azt sem, hogy megbélyegezzük. Erkölcstelenségébõl hiányoznak az
imponáló, a nagy stílus jelei is.
Ez
a parlament nem azért sülyedt bele a pocsolyába, mert a repülést nem becsüli
sokra. De, mert nem hiszi, hogy pocsolyán kívül van valami más is a világon.
Avval
teszünk ez írásunkhoz pontot, amit Bánffy mondott. Elsõ, legelsõsorban ettõl a
mai magyar parlamenttõl kell megszabadulnia az országnak…
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 8.
A. E.
|