Talán
az Elba partján árnyas fasorban sétálgat ez idõben két szimpatikus, jeles
nagyváradi férfiú. Pár nap óta Drezdában vannak már Nagyvárad podesztája és
fõmérnöke, Rimler Károly és Kõszeghy József, s az Elba partjáról bizonyosan
hazagondolnak a Körös partjára, honnan tapasztalatok céljából jöttek el, s
bizonyosan tapasztalatokkal térnek meg és egyben avval a nehéz bizonyossággal,
hogy a Körös partján kevés lehetséges abból, ami az Elba partján természetes.
És mégis örülünk, hogy Drezdában erõsen szedi az impressziókat két alkalmas
nagyváradi ember, és hogy éppen a podeszta és a fõmérnök utaztak Drezdába.
Rimler Károly a legszerencsésebb impresszionisták közül való, kinek nagy
reagáló képessége van. És mindezek mellett nem a könnyen kísérletezés embere.
Kõszeghy Józsefet ultramodernnek neveznõk, ha ez a szó nem kapott volna újabban
egy kis kompromittáló mellékjelentést is. Így mondjuk csak modernnek. Nem
közönséges látókörû, idegesen munkás, ötletes, de erõs alapokra építõ férfiú.
Szóval Rimler Károly nem csupán polgármester, s Kõszeghy József nem csupán
fõmérnök.
A
drezdai kiállításról sokat olvastunk már. Rendkívül nagy koncepciójú, óriási
értékû és jelentõségû kiállítás ez, szinte irányítójaként jelentkezik annak a
fejlõdésnek, mely majd a jövõ városát fogja megteremteni, hol az utánunk
következõ boldogabb generáció fog nálunk sokkal boldogabban dolgozni és élni.
De képet formálni az egész kiállításról csak azoknak a szerencséseknek lehet,
kiknek erre pusztán tudomány-szomjúságból van idejük és pénzük. Nagyvárad város
kiküldötteinek elsõsorban olyan tapasztalatokat kell szerezniök, melyeket
annyira amennyire lehet, idehaza értékesíthetnek. Néhány dolgot említünk itt
fel. Tanulmányozzák elsõsorban a német városi adminisztráció ügyét a
nagyváradi kiküldöttek. E téren sok szükség volna az ott szerezhetõ
tapasztalatokra. Rend, munkabeosztás, pontosság, gyorsaság. Ezeket illetõleg de
sok tapasztalat is férne a magyar városokra, melyek olyan nehezen tudják
elfeledtetni, hogy a magyar adminisztráció õsformája a deres és a pipaszó volt.
Úgy olvassuk, hogy a szegényügy rendezése terén bámulatosan okos, nemes és
tanulságos eredményeket tár fel a drezdai kiállítás. A magyar felfogást a
pauperizmusról körülbelül az ingyen kenyérakciók jellemzik legjobban és
legszomorúbban. Drezdában mindenáron munkát teremtenek és adnak. Harmadsorban
kell szólnunk egy sokak elõtt jelentéktelennek tetszõ, de óriási kérdésrõl. Ezt
a kérdést egyébként is aktuálissá tette mostanában egy szerencsétlen miniszteri
rendelet. Vizsgálják meg a nagyváradi kiküldöttek a társadalom, a szûlõk
beleszólásának módját és mértékét a német gyermekek nevelésébe. Nyugaton
tudják, hogy milyen nagy kérdés ez, hogy szinte minden kérdésnek az alapja.
Angolországban óriási szerepük van az iskolaszékeknek s az iskolaszékekben a
nõknek. A német viszonyokat nem ismerjük eléggé, de fejletteknek s
tanulságosaknak hisszük. Milyen nagy dolog volna, ha e téren, a drezdai
tanulságok segítségével Nagyváradról indulna meg egy alapos, korszakalkotó,
gyönyörû reformmozgalom.
Sokat
lehet Drezdában tanulni a városok gazdálkodását illetõleg. Hatalmas dolgokat
olvasunk errõl is. A német városok értenek a gazdálkodáshoz. Nálunk a bõrre
megy a városok gazdálkodása. A polgárok bõrére, melyet állandóan nyúzunk s az
állandóan piruló arcbõrre, mellyel a kormánynál állandóan kunyorálnunk muszáj.
A német városok jövedelmi forrásokat találnak és nyitnak egyre.
Talán
mondanunk sem kell nekünk, szegény körösparti lakóknak, hogy a városfejlesztés
és rendezés terén mennyit lehet okulni az Elba partján. A német városok
legerõsebben mutatják a jövõ városának a kialakulását. A jövõ városa egészen
más lesz, mint a mai. A jövõ városába vissza fog térni a kiebrudalt természet.
Nem raknak, szorítanak követ kõre. Terek, parkok, fás, hatalmas utcák lesznek a
jövõ város vonalai. A jövõ városa nem fogja magában hordozni az emberi
elcsenevészedés, degenerálódás és nyomorgás minden elõidézõ okát, mint a mai.
Csak
elõrángattunk itt egypár kérdést, melyeket nagyon égetõknek és fontosoknak
tartunk. Annyira, hogy szóbahozásukra szinte csak ürügy volt a drezdai
kiállítás. Még egész garmadát elõrángathatnánk, az adórendszer ügyét, a városok
szerepét a mûvészet népszerûsítésében stb. stb.
Az
Elba partján az erõ és az eredmény ül diadalt. Nálunk erõ sincs. Hogy lenne
eredmény? Bizonyos, hogy szomorúan látják a nagy kontrasztot Rimler Károly és
Kõszeghy József. De azért hozzanak csak magukkal minél több tapasztalatot.
Akármilyen kis reform is, jólesik idehaza. Nem vagyunk elkapatva sem a Duna,
sem a Maros, sem a Körös partján…
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 9.
|