A
politikusok nyaralnak. A király jön, lesz egy kis politikai próba-galopp. Aztán
jöhet akármi. Vagy elmaradhat minden. Egyelõre elkormányozza az országot a
Khuen-kormány. A sajtó is fáradt. De az úgynevezett magyar közvélemény még
fáradtabb. Nem törõdik már senki semmivel. Ki figyel olyan csekélységre
például, mint a keresztény szociális kurzus? Nehéz az élete mindenkinek. És
újat már nem hozhatnak a napok. Jobbat sem és talán már rosszabbat sem. Azok
azonban, akik most a keresztény-szocialista kurzust csinálják, nem fárasztották
ki ennyire magukat. Ezek alkalmas idõre gyûjtötték össze az erejüket, s
nyugodtan, biztos számítással csinálják a haditervet az ország meghódítására.
A
kurzus egyik szájas embere elég nyíltan beszélt. A városok intelligenciáját
elhódította a szabadkõmûvesség, a koldus népet a szociáldemokrácia. A falu
azonban még csaknem egészében szûz terület. Meg kell hódítani a falut.
Amilyen
impotens immár a magyar liberalizmus, s amilyen kiforratlan még a szociáldemokrácia:
bizonyos, hogy a klerikalizmusnak sikerülni fog a falu meghódítása. És ekkor
elvégeztetett. A keresztény szocializmus be fogja keríteni az ország népét.
Tessék
olvasni a tudósításokat a klerikális lapokban. A keresztényszocializmus nem
jelszavakkal dolgozik. És nem csak a nép bigottságára épít, de a zsebére, a
gyomrára. A háló, amelyet a népre kivet, a legraffináltabban szövött háló. És
ne tessék feledni, hogy ezután már minden kedvezni fog a klerikálisoknak.
Mindenki tudja most már, hogy a politikában a szabadelvûség fölvette a néhai
nevet. Annyira beletörõdött már ebbe mindenki, hogy voltaképpen nincs is
szükség még egy átmeneti, félliberális kormányzatra. Jöhet akár holnap gróf
Zichy János. A társadalomban sohsem élt igazán a liberalizmus. A
keresztényszociális gazdasági és társadalmi akciók, a kat. szabad liceumok,
körök, egyletek, a klerikális sajtó, irodalom stb. már eddig is sokat végeztek.
Hát még mi mindent fognak végezni ezután, ha az állami hatalom velük operál!
Úgy látszik, hogy az esetleges kis katonai vivmányokért drágán fog fizetni a nemzet.
Minden szabadelvûség ki fog törlõdni váltságképpen a magyar állami és
társadalmi életbõl. Egy leendõ király, kit jezsuita gyóntató pátere dirigál,
egy klerikális kormányzat, egy klerikális gyõzelmet ígérõ hódító hadjárat a
magyar társadalom ellen. Ezek a perspektívák. S amik ezekbõl folynak. Ezek
fejében még nemzeti hadsereget is hiába kapunk. „A keresztény magyar katonák”,
mint fõtisztelendõ Pálffy Béla úr címezte volt kedden õket, majd elvégzik
ugyanazt a keresztyénekkel, zsidókkal és egyéb pogányokkal, amit a
keresztényszocialisták csinálnak a magyar társadalommal.
Mi
mindjárt megértettük gróf Tisza Istvánt, ha szidtuk is a minap. Õ is látja a
közelgõ nagy veszedelmet, s a hitelszövetkezetek ideája egy védekezõ készülõdés
elsõ vársánca volna. Késõ. Gróf Tisza István elkésett. A magyar kormányzó
liberalizmusnak megbocsáthatatlan bûne, hogy nem törõdött soha a faluval, a
néppel, csak a képviselõválasztások idején. Bámulatos a nemtörõdömségnek az a
mûvészete, amivel a magyar liberalizmus harminchat esztendõ alatt valósággal
átjátszotta a népet részben a reakció, részben a szélsõ szociáldemokrácia
táborába. És végül, máig, ez a liberalizmus úgy lejárta, kiélte magát, hogy
ezért a nagy bûnéért még csak nem is vezekelhet.
Ebben
az országban még nagyon sokáig kellett volna a liberalizmusnak irányítania.
Annak a liberalizmusnak, mely nemzeti és gazdasági politikát ûz, mely ebbõl a
poliglott, koldus országból lehetõleg magyar és módos országot nevel, hogy
aztán legutoljára tegye az erõsen megépített épületre a közjogi függetlenség
födelét. De ez a lehetõség már elmúlt, s nehéz szívvel valljuk be, hogy
sejtésünk sincs arról, mi fog történni. Lealázott, koldus, ipar és kereskedelem
nélkül való, politikailag s társadalmilag szétforgácsolt, és mégis szertelen,
beteg ambíciókat tápláló ország lett belõlünk, melyben a két döntõ erõ: a fekete reakció és a vörös demagógia. A
falu meghódításán e két erõ dolgozik. Akármelyik gyõz, romlás a vég. Ám, ha a
reakció gyõz, akkor e romlásból nem is lesz feltámadás. Pedig a falu, a nép
meghódítása alighanem a fekete lobogósoknak fog sikerülni…
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 20.
|