|
Márkus
Aranka, kinek szerelmi drámája nagy feltûnést és részvétet keltett a napokban,
nagyon beteg még most is. Egy szomorú levél tanúsítja ezt, melyet
szerkesztõségünknek egy tagja kapott, ki a morfium-dráma után fölkereste volt
Wõber-szállodai lakásán a mûvésznõt. A szomorú levél így hangzik:
Kedves… barátom!
Bocsásson
meg, hogy még eddig nem köszöntem meg irántam tanúsított jóakaratát. Nagyon, de
nagyon rosszul éreztem magam. Sõt nem is hiszem, hogy kigyógyulok belõle.
Nagyon gyakran vannak fájdalmaim és igen-igen gyenge vagyok. Nem is zúgolódom,
mert ha Isten úgy akarja, ahogy én, hamar végeztet velem. Az én számomra többé
nincs élet. Nem is kívánom. Megjegyzem: nem csalódtam még soha. Akit igazán,
nagyon szerettem és szeretek és szeretni fogok utolsó lehelletemig, az engem
sohase bántott meg. Szeretett Õ is engem. Jó volt mindig hozzám. „Más” az oka mindennek. Nem átkozom azt
sem. A jóságos Isten legyen bíróm. Édes… Újból köszönöm jóindulatát. Imádkozzék
azért a nyomorult testért, kinek a lelke nemsokára az égben bolyong. Itt küldöm
mellékelve a fényképemet, ha elfogadja:
Pá,
Isten vele, üdvözli
Budapest,
1903. aug. 20.
Márkus Aranka
U.
i.: Bocsásson meg, hogy így írok, de ágyban fekszem.
Nagyon
szomorú ez a levél. De mi azt hisszük és sejtjük, hogy egy kis reakció ez a
kedélyben. Az élet nagy erejû úr, s akinek még annyi fiatalsága, lángja és
dalolnivalója van, mint Márkus Arankának, arról nem egykönnyen mond le. És mi
hisszük, hogy nagyon hamar arról fogunk hírt adni, hogy nagy sikerrel,
diadallal énekelt Márkus Aranka az Operaházban.
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 22.
|