|
A
statisztika nincs elõttünk, de sebaj, statisztika nélkül is eleget tudunk.
Eleget tudunk gyermekekrõl, kik elpusztultak, mert csak az édesanyjuk nevét
volt szabad viselniök. Elpusztultak pedig angyal vagy ördög korukban. A
hungarákról beszélnek eleget a lapok. Az elpusztult kivándorló névtelenekrõl
is. A törvényszéki termek falai nem rendülnek meg csak a rossz építkezésektõl,
pedig megrendülhetnének szörnyû élettörténetektõl, melyeket mi bonyolítunk, én,
te, õ, mi, ti, õk. Az egész nagyságos társadalom. Egyenként úgy aprítjuk az
életet, mint a répát. Hol itt, hol ott hajtunk börtönbe, õrületbe, halálba
egy-egy szerencsétlent. Senki meg nem indul. Senki fel nem háborodik. S most,
hogy egyszerre veszett el tizenöt-húsz ember, ontjuk a krokodilkönnyeket,
bõgünk. S a gyöngébb emberek meghatva sóhajtják: lám mégis csak nemesek,
részvevõk az emberi keblek… Hogy a manó rúgja meg a mi résztvevõ kebleinket!…
Hát csakugyan ilyen nemesek és résztvevõk vagyunk. Ha Márkus Lajosné
Nagyszebenben, Márkus Ilonka Siófokon, Goldbergerné Iglón stb. mindenik
szerencsétlen más helyén az országnak külön pusztul el, hol volna e nagy
óbégatás? Ha egyik azért pusztul el, mert rossz emberek kiforgatták a
vagyonából, a másik, mert a mai társadalomban szegény leány becsületes nem
maradhat, munkával meg nem élhet, hozomány nélkül férjhez nem mehet, a harmadik
és így tovább - vajon ki zokogna, ki vádaskodnék, ki irgalmaskodnék?… Vagyunk
résztvevõek, nemesek? Vagyunk bizony gyávák és farizeusok. A kis pokoltûz
becses bõreinket juttatja eszünkbe. És sírunk. És átkozódunk. Majd lerántjuk a
magas egekbõl - Sczerbovszky Szaniszlót…
*
Minapi
kis írásunkat a minden események [t]örvényszerûségérõl talán ketten is
elolvasták. Egy valaki elolvasta. Dr. Várady Zsigmond. És érdekes dolgokkal
egészítette ki beszélgetés közben. Valóban úgy látszik, hogy a meteorhullástól,
jégesõtõl - a becsületsértési esetekig minden idõnként-idõnként egyazon
természeti szabályok szerint jelentkezik. Dr. Várady Zsigmond hívta fel a
figyelmünket arra, hogy az idõjárásról már régi és alapos feljegyzéseink
vannak. Érdekes volna tudnunk, milyen volt az idõjárás, micsoda természeti
jelenségek mutatkoztak például, mikor Luther a maga pontjait kiszegezte vagy a
harmincéves háború elõtt a mostanihoz [képest], vagy a negyvennyolcas események
elõtt?… Nem hasonlók? Nem égett-e olyan lázban a világ, mint most?… Egyébként
jó lesz ezután nem kutatni. Hátha az sülne ki, hogy a világ láza Magyarországon
egy kis forradalmat jelent?… Forradalom… Nessi Pállal, Leszkai Gyulával,
Szokoly Tamással… Nem fogjuk, nem merjük egyelõre bolygatni a nagy törvényes
egység új tudományát, mely egyébként is ma még inkább csak sejdítés, a nagy
titok óriási kõhegyének csákányolása…
*
…És
újból vágyakozunk Thalia után. Bizonyos, hogy a „Drótostót”-ot mind meg fogjuk
élvezni, de az „Éjjeli menedékhely” után minden intelligens nézõ szalad haza,
hogy kikúrálja magát, s a kis sárga füzetébõl jusson újra hozzá Gorkij szomorú
bölcseségének gyöngyeihez… De azért egyformán vágyakozunk újra „Thalia” után,
melyet bár már csak adnának önmagának vissza. - A lelkünk örül, hogy milyen
pompásan játsszák a magyar színészek mindenütt Offenbachtól Sidney Jonesig az
egész operettgarmadát, a Csiky- és Brieux-drámákat, a francia és magyar-francia
bohózatokat… És mi számon kérjük tõlük az agg Shakespearet, e legmodernebb
drámaírót, Ibsent, Tolsztojt, Hauptmannt, Wilde Oszkárt, Strindberget, a régi
Maeterlincket, ez elöregedett modern írót és a többit, a legújabbakat is. E
mellett politikusainktól nem követeljük, hogy Bismarckok, Gladstone-ok,
Chamberlainek stb. legyenek. Mûvészeinktõl sem várjuk, hogy Böcklinek, Rodinek
stb. legyenek. Kereskedelmünk vezetõjét nem kényszerítjük, hogy a gazdasági
világimpériumot üsse el az Unio; Anglia vagy Németország kezérõl. Szóval sok
mindent nem követelünk.
De
követeljük, hogy Erdélyi Miklós mint rendezõ, a színpadról magyarázza nekünk
Ibsent, amire a képességet - tisztelet és becsület - Ditrói Mórnál is bajosan
tesszük fel. Aztán meg nem minden színháznak kötelessége a komolyabb, mélységesebb
irodalom tudomásul vevése. Sõt ellenkezõleg! A meglevõ színházak kilencven
percentje ne csináljon nekünk kultúrát, mert nem ért hozzá, s mert itt
Magyarországon még nem is nagyon érzik meg ennek a szükségét… Azonban ne
menjünk nagyon bele e dolgokba. Jöjjön csak a színtársulat haza, mert Orosházán
nem tarthatja magát, itthon pedig felfér már egy kis - élet…
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 30.
(ae.)
|