|
Luther
és Kálvin magyar követõinek írástudóit üdvözöljük László király régi városában,
a magyar história e nevezetes helyén s a modern magyar életnek egyik gócán.
Szeretett, sokra becsült vendégek õk, s mi szeretettel, sokra becsüléssel
fogadjuk õket. Legelõbb, önként, szívesen állottunk az ünnepszerzõk sorába. És
szólunk most hozzájuk:
-
Jól és bölcsen cselekedtétek, hogy közénk jöttetek.
Ez
a város magyar város és különös város. Országútjába esett az eseményeknek
mindig. Keresztül zúgott, nyargalt rajta sok zivatar. Így lehet ezt a várost
megérteni csak. Különösen ellentétes, különösen érzékeny, különösen lázas város
ez. Belsõ élete lázas, vívódó, gyorsan emésztõ. Szinte képe ez a város ennek az
országnak, melynek örök fátuma a meg nem pihenés. Egyébként a többit elmondja a
statisztika.
A
magyar protestáns irodalmi társaság Nagyváradon tartja most vándorgyûlését.
E
társaságnak két nagy célja van. Ma még jóformán ez az egyetlen külsõ keret,
mely együvé fogja Luther és Kálvin híveit. E társaság tehát egy valamikor
eljövendõ egyesülésnek a magva. Olyan türelmetlen s meg nem világosult ma még a
világ, hogy e magra szinte reszketve kell vigyázni, s talán éppen ez az oka,
hogy már a harmadik magyar protestáns egyházat, az unitáriust, nem fogadta be a
társaság. Egy messze nagy cél tehát az elsõ célja a magyar protestáns irodalmi
társaságnak. A második pedig a közelebbi cél: a magyar protestáns szellem
ápolása, mélyítése, edzése és gazdagítása.
Az
igazi protestáns szellem közös kincse az egész emberiségnek. Ez a szellem adta
volt vissza az embert önmagának. Ez a szellem szögeztette ki Luther pontjait.
Ez a szellem a szabadságnak s az ember kibékítésének szelleme. Ezt az igazi
protestáns szellemet meghamisíthatták talán néhol, de a protestantizmusnak ez a
szellem az ereje. A magyar protestantizmusnak is csak ez lehet és még valami. A
magyar protestantizmusra a magyar szellemen kívül mást is bízott a nagy
rendelés. Õriznie s vezetnie kell a magyarságot.
Úgy
akarta a sors, hogy a nagyváradi vándorgyûlés idején terhes, sötét felhõk
villámai készüljenek újra lesújtani erre a soha pihenéshez nem jutó, zaklatott
kis magyar nációra. A szabadságra és a magyarságra készülnek éppen a gyilkos
villámok…
Összeülünk
majd bankettre is. De örvendeni kedvünk nem leszen. A szûkölésnek, a
nyugtalanságnak keserves érzése fog tombolni a szíveinkben. A nagy kérdést
hallják a lelkeink: mi lesz?
Ebben
a városban minden emberi idegszál mindenre talán jobban reagál, mint másutt.
Nyugtalanságunkat bizonyára meg fogják érezni a vendégek, kik maguk is
nyugtalankodva, remegve néznek a terhes felhõkre. De megéreznek mást is.
Megérzik, hogy hitünk az õ táborukban van. Abban a táborban, melyben a
liberalizmusnak és magyarságnak megvédése életösztön és rendelés.
Ez
a város magyar város, modern város. De végvár. Falait az erdélyi román tenger
mossa. Itt is bent világok küzdenek egymással. Újra a statisztikára utalunk.
Duplán püspöki város ez a város. A klerikalizmus veszedelmes, modern
fegyverekkel csatázik itt. Szükség van itt olyan demonstrációra, melyben olyan
két hatalmas, minden magyar embert egyesíteni tudó idea dominál, mint a
szabadság és a magyarság.
Szeretettel,
sokra becsüléssel üdvözöljük Nagyvárad vendégeit. Régi sebek fölszakadásának,
villámszóró, terhes felhõknek idején. Erõsödjünk meg együtt a szabadság és
magyarság hitében a protestáns szellem által, mely nem felekezeti szellem,
hanem az ember jobbuló vágya, s ebben az országban a magyarságnak hitvallása
is…
Nagyváradi Napló
1903. szeptember. 23.
A. E.
|