|
- Beszélgetés báró
Bánffy Dezsővel -
Az
õszi, fényes fényben fürdõ utcákon megállítják az emberek egymást;
-
Megjelent a manifesztum.
-
A király fenyegeti atyai szívéhez közel álló népét.
-
Khuen Héderváry megbízást kapott.
-
Apponyi kuruckodik.
-
Mi lesz?
Ebben
a percben négylovas kocsi robog elõ. Szilasról megérkezett báró Bánffy Dezsõ, a
magyar protestáns irodalmi társaságnak és Bölöny Józsefnek vendége.
Tud-e
vajon a legújabb dolgokról? Ez jut az eszünkbe rögtön. Mit gondol, mit szól õ
ezekhez? Eszünkbe jut aztán újra mind, amiket a Bimbó utcai palotában
nemrégiben olyan szívesen, lelkesen, õszintén beszélt volt el nekünk. Hátha… A
többirõl pedig beszámol tudósítónk…
*
Nem
fog nyilatkozni. Evvel a sejtéssel csöngettem be a Bölöny-házba. De legalább
újra láthatom. Bölöny József is evvel fogad, s már szívesen beletörõdtem
mindenbe. A ház bájos úrnõje, Bölöny Józsefné, édesatyja Nedeczky István, a
háziúr: Bölöny József társaságában fogad a kegyelmes úr. Most már szinte
bizonyos, hogy nem nyilatkozik a politikáról. Megismer. Mosolyogva köszöni meg
az üdvözlésem, mely különös módon mindig szinte orációra vágyik nõni, ha ezt a nagy
urat, ezt a minden szeretetre méltó erõs, nagy, magyar embert látom.
-
Én is kaptam már táviratot - szól, mikor a manifesztumot szóba hozom.
A
távirat tudatja Khuen-Héderváry megbízatását.
A
manifesztumról nem tud még a kegyelmes úr. Megmutatom neki. Míg õ olvas, én az
õ arcából olvasok. Ez az arc többet beszél, mint negyvennyolc negyvennyolcas
obstruáló szónok. És ez az arc elborul.
-
Most és itt nem politizálok. Ezt már én kijelentettem tegnapelõtt. Én itt
õméltóságáék (a bájos háziasszony felé fordul) vendége vagyok. Nem is vagyok én
most Nagyváradon. A kedves, a csodaszép szilasi paradicsomban vagyok. Öt órakor
érkezem én voltaképpen ide. A protestáns irodalmi társaság közgyûlésére. De ott
is csak vendég vagyok. Nem vagyok a társaság tagja. Bánffy Dezsõ a politikus,
ez alkalommal nincs Nagyváradon. Lehet, majd…
Azután
újra a manifesztumot nézi, s én félénken kérdem meg:
-
Ugye, kegyelmes uram, ez nem hoz nyugalmat?
Ekkor
már a kemény politikus, a nemzet Bánffy Dezsõje áll hirtelen elém. Az arca
pirosabb, a szeme villogóbb. Beszél, s én hallgatom. Ennyit mond végül:
-…De
nem politizálok. Igaz. Amit mondtam, nem az újságírónak mondtam. Ön elõtt mégis
nyilatkozom. Három szót mondok. Ez nem
megoldás…
*
És
én örömmel ígérem és tartom meg, amire báró Bánffy Dezsõ kért. Ezt a három szót
vártuk mi. A királyi manifesztum semmit sem mond, és rettenetesen sokat is
mond. A király a hadsereg vezérletének, vezényletének és belszervezetének a
jogait felségjogoknak tartja. Nem vitatjuk el. Nem vitatja el báró Bánffy Dezsõ
sem. De vajon õfelsége a magyar vezényleti nyelv kérdését is idesorozza? Ez a
puctum saliens. Úgy látszik, hogy a király nem akar engedni, s nagyon
különösen, fenyegetõen hangzik a fejedelmi szózat: „én most is ragaszkodom a kiegyezéshez”. És Chlopyról nincs szó sem.
Elégtételt nem kap a néptörzs. Korbácsot azonban kaphat. És ráadásul marad a
granicsár…
*
Báró
Bánffy Dezsõ három szóval nyilatkozott csupán: „ez nem megoldás”. Bizony ez nem megoldás, s a szívembõl tört fel a
kérdés:
-
Hamar viszontlátjuk Nagyváradon, kegyelmes uram?
-
Nem tudom. Lehet. Lehet, hogy báró Bánffy Dezsõ, a politikus is lejön. Lejöhet.
Ez persze nem csupán rajtam áll.
A
búcsúzásnál pedig újra figyelmeztetett:
-
Nem politizáltam, s még mindig ne politizáljunk. Azt a három szót megírhatja.
Egyebet nem mondtam.
És
nem is mondott egyebet a kegyelmes úr. Hálás vagyok, hogy ennyit mondott.
Eleget mondott… Az utcák õszi fénye tûnõben már. A három szó cseng fülemben. Ez
az erõs, nagy magyar ember talán az egyetlen tisztán látó. Minden beteljesedett,
amit valamikor jósolt. Mi lesz vajon? A dolgok kérlelhetetlenül, kegyetlenül
halmozódnak egymásra. A józanságra és tisztán látásra még mindig nem kerül sor.
Históriai idõk ezek valóban. Jön, jön a nagy perc, mikor báró Bánffy Dezsõnek
ki kell mondani a - negyedik szót is…
Nagyváradi Napló
1903. szeptember 24.
|