133. ALBERTI WERNER FELLÉPÉSE

- Zsidónő -

Csak a gyorsan jött meglepetésszerû vendégszereplésnek tudható be, hogy tegnap este zsúfolásig nem telt meg a színház nézõtere. Akik elteltek tegnap azzal a ritka gyönyörûséggel, amelyet Alberti Werner fölséges Eleázárja nyújt a hallgatónak, tanúságot tehetnek arról, nagyvárosok dalszínházaiban sem kerül sûrûn alkalom olyan tiszta klasszikus értékû mûvészi élvezetre, aminõben tegnap volt része a nagyváradi közönségnek.

A lapoknak is van pszichológiája, és aki tegnap megfigyelte a nyílt színen és felvonások végén felzúgó tapsokat, azok konstatálhatták[!], hogy a publikum õszinte lélekbõl fakadó enthuziazmusa nyilatkozott meg varázslatos hatása alatt annak a csodás tenorhangnak, melyet az iskolázottság minden raffinement-jával s az erõ imponáló, hódító tulajdonával áraszt felénk Alberti Werner, aki méltán egyike ma is a kontinens leghíresebb, legünnepeltebb tenorénekeseinek. Hol édesen lágy a hangja, mint egy búsan viharzó ballada, összhatásában pedig felejthetetlen mûvészi élvezetet nyújt úgy az ének, mint a játéktudásával.

Hogy úgy mondjuk, elfogta a közönséget tegnap megint az Alberti-láz, s mi hisszük, hogy a talán népszerûbb „Trubadúr”-ra ma este már arányos lesz a vendégszereplés anyagi sikere is az erkölcsi sikerrel. Oly ritka már manap a tiszta, frissen csengõ és tökéletesen képzett igazi tenorhang, hogy minden valóban mûvelt ember meg fogja ragadni az alkalmat, hogy Alberti Wernert és az õ mûvészetét megcsodálhassa.

Általában véve ünnepinek, kiválónak tetszett az egész elõadás. Mintha Alberti varázsos énekmûvészete felvillanyozta volna a mi társulatunk szunnyadó erõit is. Márkus Arankának fényes sikerû estéje volt. Mindenképpen kitûnõ partnere volt a mesternek s egyes részleteiben valósággal remekelt. A megérdemelt lelkes tapsokból neki is bõven kijutott. Pintér most is tökéletes volt a bíbornok szerepében. A kar és az orkeszter kielégítõ volt.

Nagyváradi Napló 1903. március 22.