137. BÚCSÚFÉLE

Ha az igazgató igen helyesen el is tér attól a ripacskodó szokástól, hogy másüvé szerzõdött tagjainak búcsúfellépteit a színlapon plakatíroztassa, a közönség szeretete és rokonszenve mégis megnyilatkozik mostanában azon jelesebb mûvészek és mûvésznõk iránt, kik búcsúznak a Szigligeti Színháztól. Ilyen lelkes és õszinte ovációkban volt tegnap része M. Rhédey Szidi asszonynak és Márkus Arankának a „Koldusdiák” elõadása alkalmából. Megérzett ezen a búcsúzkodásfélén, hogy visszavárja a közönség mind a két jeles énekesnõt, s hisszük, hogy vissza is fognak hozzánk térni mihamarabb. Rhédey Szidi fokozatosan hódította meg a nagyváradi közönséget szép hangjával, énektudásával és graciózus játékával, úgy a koloratúr, mint a szubrett szerepkörben, s ha most el is megy tõlünk egy idõre, visszajövetelét mindenkor szeretettel fogja közönségünk fogadni.

Hasonló rokonszenvvel tüntettek Márkus Aranka iránt is. Gyönyörû, erõteljes és különösen a felsõbb régiókban kellemesen csengõ hangjáért, imponáló énektudásáért és szép fejlõdést ígérõ mûvészi képességeiért mindig nagyra becsülte a mûértõ közönség. Kifejezése is volt a tegnapi búcsúestén ennek a becsülésnek az a lelkes tapsvihar, amelynek lezúgása közben hullott a tömérdek virág és egy szép ezüstkoszorú. Természetes, hogy a virágokból egyaránt kijutott Rhédey Szidi asszonynak is.

Az elõadás egyebekben hanyag és gondatlan volt. Különösen Heltai úr tüntetett erõsen a közönyével és nemtörödömségével. A karmester türelmét csodáltuk leginkább, hogy dühében nem vágta felé a dirigáló pálcát. Pintér, Tóth Elekné és Kulinyi Mariska most is jók voltak.

Nagyváradi Napló 1903. április 3