140. HAZA BUENOS AIRESBÕL

- Aki katona akart lenni -

Bródy Sándor új lapja, a Jövendõ pattantotta ki nemrégiben az újonclétszám fölemelésének igazi indokát, de amely indokkal kormány és az úgynevezett „illetékes körök” nem mernek elõállani, mert ez az indok vád, irtózatos vád volna egész kormányzati rendszerünk ellen.

Ez az indok - Jövendõ szerint - az volna, hogy a Romániába s az Amerikába való nagymérvû kivándorlások miatt - fõként a székely és a felsõ-magyarországi vármegyékben - megdöbbentõ jelenségeket lehetett sorozások alkalmával tapasztalni. Az állításköteleseknek sokszor csak 25-30%[-a] jelent meg nehány felvidéki és székely vármegyében.

A hadseregnek és kormánynak tehát nem több katonaságra, hanem igenis katonára van szüksége.

Mennek, tömegesen vándorolnak ki keletrõl és észak felõl. Viszi, ûzi õket a nyomorúság, csábítja a meggazdagodás démona, s nem tartja, nem vonzza legtöbbjét soha se vissza a haza földje s fajának szeretete…

Pedig hát ez az erény, a hazának soha nem kedveskedõ, önzetlen szeretete a magyar nacionalisták szerint, egyedül a faj szerint való magyarok kiváltsága. Mert - hiszen már ez oly régi és nyilvánvaló dolog - jó magyar és jó hazafi csakis az lehet, aki mindig magyar volt, még pedig lehetõleg nem eretnek magyar: mindenki más s elsõsorban a zsidó, érdekbõl, haszonból magyar. Azaz, dehogyis magyar! Mutatja magát magyarnak!

Onnan jutottak ezek a dolgok eszembe, hogy bizonyos Goldschlöger Adolf nevû fiatal ember, aki szüleivel együtt 8 éve él már künn Buenos-Airesben, mert bizony a nyomorúság nemcsak keresztényt, de zsidót is hajt ki innen Amerikába - mostanában ide hajókázott Amerikából. Õ ugyanis így emlékezett a régi idõkbõl, hogy ilyen tájban március-április körül sorozás szokott lenni, s hogy ilyenkor mindenki, akit ehhez a földhöz valami köt: vérével adózik hazájának. Õt ugyan vagyon nem kötötte a földhöz - hiszen a nyomorúság hajtotta szüleivel együtt idegenbe! és mégis visszajött, hogy kiszolgálja katonaságát. S minthogy idehaza a nagyságos honatyák még nem tudván eddigelé megegyezésre jutni, a sorozás elmaradott, fogta magát az ifjú és önkéntesen beállott katonának, s azóta már Galíciában, vagy hol hurcolja a borjút s a Mannlicher puskát.

Mint rokonainak mondotta: kiszolgálja a három évet, s aztán visszamegy Buenos Airesbe, ott lesz egynehány évig még, de ha egy kis vagyont szerez, visszajõ ismét Magyarországba, mert nem tud õ idegenben élni és meghalni.

…És szól vala nemrégiben szent Bartha Miklós a keresztfeltevõ ifjak korcsmázásakor: a zsidó fajnak nincs hazája, csak élõsködik egy-egy nemzeten. Ha hazaszeretetet mutat, azt is érdekbõl teszi. S így tovább… Azalatt pedig fenn Galíciába[n], vagy tán Bukovinába[n], egy fiatal ember hordozza a nehéz Mannlichert és borjút: ama fennebb aposztrofált élõsdi, destruktív, hazátlan fajnak egyik tagja, ki visszajött a föld túlsó részérõl, hogy magyar honpolgári kötelességének eleget tegyen…

Nagyváradi Napló 1903. április 11.