159. GRÓF TISZA ISTVÁN

A nagyváradi és Bihar vármegyei hívek már régi ideje hirdették.

- Õ következik. Gróf Tisza Istvánnak kell jönnie.

És õ jön. Ember lehet ez magáért. Még nem is fait accompli a dolog s már kavarodásban vannak a lelkek, itt lármás örömben, ott háborgásban, amott meg megmagyarázhatatlan nyugtalanságban. A hosszú tespedés után ez az ember vihart hoz. Tisztító vihart…

Voltaképpen örvendeznünk kell. Hogy Széll Kálmán, ez a hiú, önimádó, kokott lelkû, paktáló elmúlik: már ez magában szerencse. Hogy a régi liberálisok végre talpukra tudtak állani: ez még nagyobb szerencse. Lehet, hogy utolsó nagy erõkifejtése ez a haldokló liberalizmusnak, az a bizonyos utolsó lobbanás. De reméljük a jobbat. Remélni szép, emberi és jó dolog is. Lehet, hogy csoda történik, és sikerül összetörni a nagyon fölnövekedett klerikális-agrárius-nacionalista reakciót, ezt a csak Magyarországon lehetséges, veszedelmes összeszövetkezést, mely pár év óta megsemmisítéssel fenyeget minden liberális és még el nem úsztatott eredményt.

Reménykedéssel nézünk gróf Tisza István ideje elé. Az auspiciumok a legszebbek. Akit olyan korán, eleve úgy átkoz Bartha Miklós, fenyeget a volt nemzeti párti jezsuita tábor, Rakovszky István és a néppárt: az valaki. Olyan valaki, akinek egyénisége sokat ígérõ a hamupipõke liberalizmus számára.

Ha csakugyan gróf Tisza István ideje következik, a Tisza-Wekerle-Bánffy-kormányzás szellemének föléledése s harcra kerülése következik. A stagnálás, a fullasztó rendszer után a fejlõdés. Mert a fejlõdés micsoda? Az erõk harca. Vagy bátor, agilis liberalizmus jöjjön, vagy nyílt reakció, hogy az erõknek helyük, kedvük és módjuk legyen az összemérkõzésre. Csak a zoltánok sajnálhatják Széll Kálmán elmúlását. Nekik kedvezett ez a szerencsétlen, bûnös rezsim. Mindenkinek és minden másnak ártott. Mert valósággal elfojtotta az életet, s utána csak jobb következhetik.

Nagyváradon és Bihar vármegyében csábítja az embert, hogy gróf Tisza István elõtérbe lépésekor lokálpatrióta örömei legyenek az erõsebbek. Bennünket ez a csábítás elkerült. Örvendezünk, mert jogunk van örvendezni. Volt olyan idõ, hogy csaknem egyedül állottunk a sajtóban, kik hirdettük a Széll-rezsim veszedelmét, s kis erõnkkel állandóan küzdöttünk az új, a hazug, a bûnös rendszer ellen. Van hát okunk örvendezésre. Ami meg gróf Tisza Istvánt illeti, sohasem az õ politikai hitvallása ellen küzdöttünk, csak a hitvallás megnyilatkozó módusainak egyik-másika ellen. Mert tudtuk, hogy Magyarországon erõsebb liberalizmusú lehetséges politikus nincs gr. Tisza Istvánnál.

A magyar közélet mindenesetre nagy válság elõtt áll. Most fog eldõlni, hogy tud-e életre és cselekvésre kelni a magyar liberalizmus.

Ha gróf Tisza István bebizonyítja, hogy tud: ez ország örök hálájára lesz érdeme. Ha nem: jöjjön a nyílt reakció. Váltsa ki ez országból az új erõket, az új liberalizmust, mely majd bizton leszámol a reakcióval. Ez a nagy kérdés dõl el most. Ezért nagyszerû esemény a Széll Kálmán bukása s a gróf Tisza István elõlépése…

Nagyváradi Napló 1903. június 17.