18. A TÛZESÕVEL FENYEGETETT PÁRIZS

[Saját levelezőnktől]

Párizs, április végén

(Watren úr. - A modern Sodoma. - A feszület ellen. - A keresz és Szokratész pohara. - Greulinget sajnálják. - A rendőrség és a „házi mulatságok”. - Somoskői. - Popescu Eliza anyja.)

Watren úr Neuilly-ben lakik, itt a szomszédban mindjárt. Mintha odahaza Kispesten vagy Budakeszen laknék. Watren úr e pillanatban bizonyára imádkozik, mindenekfölött a dicsõ szent Mihályhoz, aki régi védõszentje Párizsnak s akinek a lováról szomorúan énekelt a „Csikósbõrös kulacs” poétája, néhai való Csokonai Vitéz. Watren úr rettenetes, égi kinyilat­koztatás tudója. Tudja, hogy Párizst Sodoma és Gomorrha sorsa fenyegeti. A haragos egek tûzesõt küldenek Párizsra. Még azt is tudja, hogy Párizsnak tizenegy kerületét emészti meg az egek pusztító tüze. Éppen Párizs közepére éhesek a tüzes és haragos egek.

- Térjetek meg, istentelenek és gonoszok, - kiáltja ide Neuillybõl, hol persze biztosságban van Watren úr. - Térjetek meg, mert az egek tüzes haragja tornyosul felettetek.

Ám Watren úr hiába prédikál, jajgat és imádkozik. Párizs nem akar megtérni. Az egekbõl egyelõre víz csurog, sok csurog, mindig csurog.

*

Drumont, Desmoulins és társai urak azt mondják, nem is volna csoda, ha Watren úr próféciája beteljesülne. Már a vízözön kevés volna. Tûzesõ kell ide, mely elpusztítsa a republikánus szektáriusokat, radikálisokat, szabad gondolkozókat és szabadkõmíveseket. Ime, most már a feszületeket, képeket s a többi kegyes és vallásos szereket sem tûrik e sátán fajzatjai. Az igazságszolgáltatás termeibõl, a hivatalos bürókból kiszórják a feszületeket.

- Legalább mint szimbólum, az emberi megváltás, önfeláldozás és igazság szimbóluma ihlessen meg benneteket a kereszt! És mit válaszolnak a megátalkodott gonoszok?

- A kereszt felséges szimbólum, de nem szuverénje a szimbólumoknak. Hát a Szokratész méregpohara? Hát a Giordano Bruno, Husz János, Jeanne d’Arc és annyi sok más máglyája? Az emberi haladásnak nemcsak egy mártírja volt. A keresztnek nincs privilégiuma…

És e blaszfémiára sem indul meg az egek haragja. Watren úr, mi lesz a tûzzel?…

*

Hisz már csak azért is megérdemelné a tûzesõt ez a modern Szodoma, mert nemcsak szereti és pártolja a bûnt, de valósággal megszenteli. Tavaly õsszel egy Greuling Frigyes nevû svájci kalandor megölte a kedvesét, a szép Popescu Elizát, egy Párizsban tartózkodó román színésznõt. Nemrégiben állott az esküdtek elõtt Greuling. Húsz éves múlt ez a suhanc. Szép és elegáns fiú. Kisült róla, hogy közönséges „raszta”, hitvány alak. Az esküdtszék elõtt színészkedett, pózolt, verseket szavalt.

- Nem vagyok bûnös, - mondotta. - Csak egy bûnöm van: ennek a kornak a gyermeke vagyok, túlfinomult, betelhetetlen.

A terem telve volt elegáns hölgyekkel, s ezek a hölgyek majd fölfalták a szemükkel Greulinget, s mikor az esküdtszék bûnösnek mondta ki s tíz évre ítélte, egész Párizs méltatlankodott.

Mint ahogy méltatlankodott s méltatlankodik Párizs a Bulton-affér miatt is. Bulton angol piktor, kinek mûtermében tizenkilenc urat csípett különös mulatságon a rendõrség. A magyar lapok - dicséret nekik - egészen röviden írtak volt ezekrõl az „antik orgiák”-ról, „fehér éjszakák”-ról, melyekrõl a párizsi lapok hetekig közöltek részleteket, brr! részleteket.

A rendõrség letartóztatta mind a tizenkilenc urat, s Bulton még mindig fogságban van, a többi is csak kaució árán szabadult ki. És Párizs dühöng.

- Hiszen ez rendõri omnipotencia!

- Mi köze a rendõrségnek egy „házi mulatság”-hoz?

Valóban úgy áll a dolog hogy a párizsi rendõrség nagyon is aktív mostanában. Talán nemsokára nem lesz már a régi Eldorádó Párizs azoknak, akik másutt kedvük szerint és biztosságban nem élhetnek. E tárgyban mint hivatott és zseniális embert Victor Veysey urat szeretném megkérdezni, aki a saját házában s igen elõkelõen él az avenue Carnot 10. száma alatt. Victor Veysey úr valamikor ismertebb nevet viselt, Somoskõi-nek hívták. A hírhedt magyar kalandor azonban most nagyon zárkózott - fõképpen honfitársaival szemben. Ami nem csoda. - Úgy mondják, hogy a honfitársak, kik Párizsba kerültek, többnyire meg akarták pumpolni. Szerettem volna beszélni a nevezetes emberrel, de õ bizony a levelemre sem válaszolt. Lehet hogy pumpoló magyart sejtett bennem is. Azonban errõl s ezekrõl majd máskor, ha ugyan Watren úr jóslata addig be nem teljesül s meg nem emészt bennünket az egek tüzes haragja… Most még azonban egyre és egyre csak víz csurog az egekbõl… Szegény Popescu Eliza anyja is meggyilkolt leánya temetésén „modern Szodomá”-nak átkozta Párizst, s szintén tûzesõt emlegetett.

Pesti Napló 1904. április 29.

A. E.