22. A MARSEILLAISE

Nincsen forradalmi dal sem, ha forradalom nincs, s a leglázítóbb nóta sem lázít, ha bátran és szabadon lehet bárhol énekelni. A Marseillaise-nél forradalmibb dal aligha van még egy, s a „Marsellaise” forradalmisága nemcsak histórikum, mert a nemzetközi, forradalmi szocialista pártok lefoglalták ennek a csodálatos, lángoló dalnak a muzsikáját s himnuszukat, az „Internationale”-t erre a muzsikára éneklik. És mégis a Marseillaise ma már udvarképes. Hogy ez egy kicsit különös, az most jutott a franciák eszébe, mikor az olasz király a Marseillaise-zel tisztelte meg az õ kedves vendégét, Loubet-t, a francia köztársaság elnökét. A Marseillaise és az olasz királyhimnusz váltogatták egymást a találkozáson, s a franciák csak most csodálkoznak, hogy mostanában a fejedelmek is megbecsülik a francia barátság kedvéért a híres forradalmi dalt, s a Kvirinálban vígan csenghetett ugyanaz a nóta, amely mellett sztrájkoló olasz munkások ezrei tüntetnek. E kérdés körül egész vita indult a francia lapokban. A rojalista lapok azt mondják, hogy most már csak az hiányzik, hogy a Carmagnole legyen udvarképes, melynek hangja romboló, fosztogató s gyilkoló ösztönt ébreszt a csõcselékben. Egy francia író elmésen szólott bele a vitába, s megnyugtatja az ijedõsöket, hogy a nótáknak aligha lesz szerepük a jövõ esetleges forradalmaiban. A kérdés annyiban érdekes, hogy íme az egykori forradalmi dalt ma egyformán hallgatják a királyi udvarokban és a szocialista tömegekben is. Ma már senki se reszket a Marseillaise hallatára, s talán valamikor a Carmagnole is jámbor nóta lesz. Csak szokásból, konzervativizmusból fognak az emberek ragaszkodni a néhai forradalmak tüzes dalaihoz. Mert - írja a francia író - bizonyos, hogyha valaha az anarchisták jutnak uralomra, õk is éppen olyan konzervatívek lesznek, mint mindazok, kiké a hatalom…

Budapesti Hírlap 1904. május 7.