29. A CAFÉ-CHANTANT IGAZSÁGA

Párizs, június 22.

A párizsi teológusok marakodnak egy ióta miatt, miként a bizánci teológusok marakodtak, miközben ante portas állott már a török. A párizsi teológusok ez idõ szerint színházigazgatók, színpadi írók és színészek. Mindannyian immár csak teológusai a drámának és nem apostolai, bizony nem. Baj van. Érzik, sok az eszkimó és kevés a fóka. Sok a kritika és kevés az objektum. Sok a tépõdés és kevés a hit. Ilyenkor kerekednek felül a teológusok. Az elégedetlenek, lelketlenek, szõrszálhasogatók és marakodók.

A színházigazgatók azt állítják, hogy kontárok az írók és csepürágók a színészek. Az írók kardokat fennek a színházigazgatók kufár hada ellen, de beismerik, hogy hitványok a komédiások is. A francia dicsõffylórántok pedig átkozzák a nyomorult rabszolgatartókat s a még nyomorultabb komédia-írókat egyaránt. Szünetek alatt az ádáz ellenfelek összefognak, s közösen szidják a publikumot. A színházak trösztre készülnek az írók ellen. Az írók bojkottálják a lázadókat. Néhány igazgató farizeus arccal az írók közé áll. Egy sereg író pedig szecessziót csinál s fölkínálja magát a lázadó színházigazgatóknak. A színészek rettegnek. Még a Comédie Française-ben sem gyöngy az élet. Fogy az osztalék. A magánszínházaknál pedig minden pillanatban beüthet a krach… És míg a színházak omladozó, õsi várában így zúg a testvérharc förgetege, vidáman és erõsen, gyõzedelmes reménységgel üt tábort a vár elõtt s készül a diadalünnepre - a café-chantant…

A publikum tudniillik nem hallja meg, hogy szidják. Nem szól semmit. Nem mondja meg, hogy a mûsor rossz-e vagy a komédiázás, az írók nem tudnak-e írni vagy a hisztriók nem tudnak-e játszani. A publikum nemes és megdöbbentõ egyszerûséggel bevonul a café-chantant-okba, music-hallokba, cirkuszokba.

Az Opera, a Comédie-Française, az Odéon konganak az ürességtõl. A Folies-Bergere-be, Moulin-Rouge-ba, Parisianába, Olympiába néha drága pénzért sem lehet jegyet kapni. A színházak évi bevétele alig-alig nõ valamicskét vagy tizenöt esztendõ óta. Némelyike pláne megrendítõen zuhan. Az Operának 1894-ben még több mint három millió frank volt az évi bevétele. A múlt évben már jóval kevesebb három milliónál. Pedig a publikum jóval növekszik. A Nouveautés, Palais-Royal s még néhány színháznak egyre kevesebb a bevétele. De a Moulin-Rouge 1902-ben még csak háromszázezer frankot szedett be s tavaly jóval többet egy milliónál. Az Olympia, a Folies-Bergère hat színházat eltarthatna a jövedelmébõl. A publikum jó nagy része nem óhajt több és mélyebb szenzációt, mint amennyit egy olcsó revü s egy könnyû operett adhat. Ez is sok. Az akrobaták és clownok a kedvesebbek. Õ általuk vágyakozik és telik be a modern átlag-ember.

De minderrõl mit sem akarnak tudni a teológusok. Õk az iótán marakodnak. Szabad-e két szinigazgatónak ugyanegy helyrõl kérni kölcsön-pénzt? Játszhatnak-e egy színházban más darabot is, mint amit a drámaírók egyesülete szállít? A teológusok e problémákon tépõdnek és tépik egymást. Olykor íródik egy dráma, s megbukik egy dráma. S öt drámabukásra átlag megbukik egy színházigazgató. A sikerért ma egy drámaírónak vagy a zsidót kell ütni vagy a legutcaibb témákhoz fordulni vagy olyan disznókodást végezni, amivel lefõzzön minden eddigvaló disznóságot. Néha-néha egy-egy német, spanyol vagy olasz szenzáció-dráma csinál egy kis zajt, de a drámaírók egyesülete nem tûri az idegen-kultuszt sem.

Most miként áll a harc? Már írtunk volt errõl valamit egy cikkünkben. Néhány színigazgató föllázadt a drámaírók egyesülete ellen. Közös pénzzel szövetségbe akar lépni. Pár nap óta már íróik is vannak. A drámaírók egyesületének elégedetlenjei szecedáltak, új egyesületet csináltak s rendelkezésükre állanak a lázadó színházaknak. A harc tehát még csak most kezdõdik. A saison morte alatt sem fog ez az ádáz harc pihenni. Készülnek egymás kiéheztetésére a színészek és az írók.

A café-chantant pedig elkönyveli a maga millióit és - igazságát. Mert a közönség a café-chantant-nak ad igazat. És tíz év múlva a párizsi színházak felébõl café-chantant lesz…

Budapesti Napló 1904. június 25.

A. E.