56. ISTENEK ALKONYA

Párizs, szeptember 19.

Mikor Pán haldokolt!… Hajh, de borzalmas és mégis be felséges lehetett az!… Be szép lehetett! Talán a Reviczky Gyula versénél is szebb. Alighanem szebb. Azok a pogány istenek nagyon elevenek voltak. Hiszen az emberek csodálatos életkedve, életmámora teremtette õket. A régi görögök, a szent athéniak szerelmesek voltak az életbe, s minden szívdobbanásuk az élet nagyszerûségét zengte. Az emberek hitvallása a szépség volt. Sohse születnek többé olyan fölséges istenek, mint akkor. Azok elmúlni is nagyszerûen tudtak…

*

A lourdes-i Mária összeszedte minden csodatévõ erejét. Újra istenek alkonya van. Költözõben van már a legjámborabbak hite is. A lourdes-i Mária még egy utolsó vergõdéssel akar a szívekre hatni. Önök olvashatják. A lourdes-i forrás csodákat mível. Elvisznek egy haló leányt, egy árnyat, aki kerek esztendõ óta járni sem tud már. A lesorvadt teremtést bemerítik néhányszor a forrásba. És a leány jár, eszik, sõt énekel. A mankószüret sohasem volt még olyan nagy Lourdes-ban, mint az idén. Így krónikázzák ezt a francia istenes lapok. Úgy látszik, hogy közel van a vég. Tavaly csak híre kelt Lourdes bezáratásának. Jövõre már csaknem bizonyos lehet az elmúlás. Csodák kellenek. Csodák. Jobban, mint valaha…

*

Vichy, a gyógyító fürdõhelyek, a tengerpartok telve vannak abbékkal, szerzetesekkel és ex-szerzetesekkel. A francia papok általában nem túlegészséges lények. Nem tudom, miért. Vezetõ percenttel köszvényesek, tuberkulotikusak, vesebajosok, vérbetegek stb. És különös!… A lourdes-i csodák krónikásai sohsem beszélnek arról, hogy papokon teljesedtek volna be csodák. Úgy látszik, a lourdes-i Mária nem szereti a pap-pácienseket. Vajon miért? Hát annak mi oka lehet, hogy a beteg francia papok meg sem kísérlik a lourdes-i gyógyulást? Ha módosak, professzorokkal konzultálnak. Ha kevésbé módosak, kistaksájú doktorokkal. Fürdõkbe, üdülõhelyekre, szanatóriumokba járnak. Minden mai tudományok között az orvostudomány áll a legtermészettanibb alapon, s a francia papok csaknem egytõl-egyig e természettani alapot támogatják. Lourdes-ba csak a hívõket küldik. Õk hát valószínûleg nem hisznek. Óh, lourdes-i Szûz Mária, milyen szerencsések voltak Pán és istentársai. Õk nem élték túl papjaik hitét…

*

A régiek s filozófus félbarbár mai népek is szenteknek tartják a bolondokat. Ez persze nagy bolondság. De nincs olyan emberi bolondság, melyben ne lakoznék mérhetetlen bölcsesség. A lélek meghibbanása olyan kétségekbõl szokott nagyon sokszor fakadni, melyek közös emberi siralmak. Újabban gyakoribb, mint valaha Franciaországban a vallásos téboly. Fent és lent. Az arisztokráciában és a földhözragadt népben. A harmadik rend s a negyedik rend jó része, a polgárság és a munkásság természetesen olyan ateista már, mint a pinty, illetve mint a francia papok többsége. Inkább az a baj itt, hogy az ateizmus olyan fanatikus, hogy ez már vallásszámba megy. Nos, hát sok a téboly. Mit jelent ez? Immár vallási kétségek bántják a legbigottabbakat is. Ez idõ szerint börtönben ül egy csaló francia grófné. Hihetetlenül zavaros lelkû nõ. Egyik pillanatban átkozza, aki imádságra tanította, a másik pillanatban õrjöng a börtönõrök elõtt, hogy hozzanak neki bibliát. De mindennél többet mond az az infernális jelenet, mely itt az én lakásomhoz közel, a kerületi rendõrségen történt. Az utcáról behoztak egy tébolyodott leányt. Félóra múlva került egy másik is. Nem volt hely. Össze kellett õket zárni. Egy félóra múlva alig tudták szétválasztani õket. Az egyiknek az volt a mániája, hogy õ Jeanne d’Arc.

A másik azt kiabálta, hogy õ X. Pius kedvese. Jeanne d’Arc igen felbõszült ezen a blaszfémián. „Te hazudsz. A pápa én belém szerelmes, Jeanne d’Arcba.” Mi lehet a lelkek mélyén, ha a meghibbant lelkek õszinte folyókáin ilyen vad, mérges érzelmi nedvek szivárognak ki?…

*

Istenek alkonya van. A lelkekben zavarosan, lidércszerû, õrült lánggal gyúlnak ki utoljára a tüzek. Istenem, be szép volna, ha a kétezeréves múlt rengetegébõl kilépne egy elegáns alexandriai filozófus, aki még kortársa volt Pál apostolnak, s látta megszületni a mai zsidó-keresztény világot. Milyen felsõbbséggel tudna mosolyogni ez a nagyszabású Rip. Íme, nincsenek örökkévaló istenek. És míg nézné ez az alexandriai a mai modern, beteg világot, az emberlelkek mizerábilis állapotát, mely itt Franciaországban tetszik meg legjobban, s keresi az utat az új istenek felé, büszkén gondolna arra, hogy mennyivel szebben halt meg Pán… Ám vígság van azért most is. „Lent a hajóba’ pattog a nóta…” Be szép a Reviczky Gyula verse. Hanem hol az új égi jel?…

Budapesti Napló 1904. szeptember 21.

A. E.