68. SZENT ANTAL ÉS A RULETT

[Saját levelezőnktől]

Monte-Carlo, október 10.

Vontatott, egy kicsit szomorú és unott a krupié hangja:

- Messieurs, faites votre jeu!…

A kis veszett golyó kerengeni kezd újra. Mintha pihegõ lelkeikkel ûznék a játszók.

- Kilenc!…

A kezek remegnek. A lábak kínosan topognak. Egy kis, sovány dáma ujongva sóhajt mellettem:

- Merci, St.-Antoine! Merci!…

Hallotta valaki? A kis némber besöpri a pénzt, s szalad az ajtó felé. A krupié újra búsan énekli:

- Messieurs, faites votre jeu!…

Én pedig tömjénillatot érzek egyszerre, s úgy képzelem, az üres széken, honnan a kis nyerõ nõ megszaladt, a páduai szent ifjú ember ül. A jó, a könyörületes Szent Antal. Íme, õ is idejár. Titokban.

A páduai szent ifjú egy idõ óta azon legionáriusok közé tartozik, kik háborút viselnek Mr. Blanc és serege ellen. Szent Antal hadvezér abban a harcban, mely a „roulette”-et és a „trente et quarante”-ot akarja engedelmességre tanítani.

És a páduai hadvezér olcsó hadvezér. Nizzában, Cannes-ban és sok helyütt vékony, pecsétes füzeteket árulnak ötven, száz, sõt kétszáz frankért. Valamennyi azt ígéri, hogy fölfödi Monte-Carlo titkát, s megindítja az arany zuhatagát. Aztán száz és száz szomorú egzisztencia épül itt a szegény, hívõ, s mindig-áldozat játékos reménykedésére. Most egy „l’auteur moraliste” a legügyesebb köztük. A nevét nem árulja el. Érdekes és férfias figurájú asszony. Naponkint zsúfolt a szalonja. Õ azt hirdeti hogy a szisztémája annyira biztos, hogy valósággal retteg tõle a monacói bank. Ki is tiltották a játékterembõl. Neki olyan adatai vannak a bank ellen, hogy ha azokat az újságoknak adná, vége volna Monte-Carlo minden hitelének. Ám õ nem ezt teszi. Õ auteur moraliste. Õ azt akarja, hogy embertársai, kik Monte-Carlóban letörtek, fölépüljenek. Alig kerül ez valamibe. A nyerés biztos. A minimális tõke ezer frank. Aki maga akar játszani, azt száz frankért kitanítja az auteur moraliste. De vannak neki emberei, kik játszanak. Ez esetben a nyereségbõl húsz percent az övé.

Mennyivel nagyobb moralista Szent Antal!… Õ nem kér ilyen hatalmas percenteket. Igaz, hogy nem is szabad kérnie, mert papi igék szerint Szent Antal immorális kéréseket nem hallgat meg, s Monte-Carlo pedig már csak immorális vagy mi? Ám Szent Antal szíve nagyobb, mint a papoké. Õ látja, mennyi jóravaló földi lény vesztegeti el a pénzét Albert herceg országában, s ez nyilván fáj neki. Fájhat is. Titokban velük érez az áldozatokkal, és segít rajtuk. Egy-két szál gyertya. Egy-két darab ezüstpénz, s úgy mondják, ömlik az arany Monte-Carlóban.

Ha erre jársz, magyarom, (és te sûrûn jársz erre, a játékteremben itt is, ott is magyar beszéd lep meg, melynek gyakori refrénje egy-egy hangos „fene”) és ha be-bemerészkedel a környékbeli templomokba, láthatod, mennyi hála terem a francia Riviérán. Szent Antal szobra elõtt gyertya-erdõ lobog. Körül a fülkékben kicsi márványlapok. Íme, egy például közülök:

Merci S. Antoine!

F. N. 13. 19. 31.

1904. Monte-Carlo.

A legtöbb táblán ilyen titkos betûk, sokat sejtetõ dátumok. Nyílt titok, hogy Szent Antal Monte-Carló-i érdemekért kapja többnyire itt a Riviérán a gyertyát, a márványt, s a pénzecskét. Ám ez maradjon mindig titok. Fõképpen Szent Antal földi ágensei meg ne tudják. Hivatalosan. Hejh, nehéz a mai élet. Aztán szidni szoktuk a prókátorokat. Szent Antal a tanú rája, milyen ügyek védelmét kell elvállalni manapság…

…És az én életembõl nem fog kitörlõdni soha egy alkonyatnak emlékezete. Gyalogosan imbolyogtam be Nizzába. A Monte-Carló-i expresszel jöttem. Az avenue-n (Nizzában csak így nevezik az avenue de la Gare-t) nyitva volt a nagy templom. Besurrantam egy oldalajtón. És ott álltam Szent Antal fülkéje elõtt, én, az istentelen, a szabadgondolkozó, a senkiben és magában sem bízó, a nihilista, ki nem is régen réme volt egy harmadfélszer püspöki s nagyon sokszor kanonoki városnak és annyi jámbor léleknek. És egy cédulára fölírtam magyarul (okvetlenül kell már, hogy értsen magyarul Szent Antal):

Akard, hogy nyerjek
egy kis pénzt Monte-Carlóban.

És beledobtam utolsó két frankom társaságában a perselybe. Ezt a nizzai papok nem értik meg. A cédulát tudniillik.

Ennek már öt napja, s én háromszor voltam Monte-Carlóban, de a cédulának nem volt foganatja. Pedig engem, régi támadóját, már csak úri önérzetbõl is tüntetve kellett volna pártfogolnia. Nem tette…

Valamikor haragos írásokban fakadtam ki Szent Antal kultusza ellen. A rulett jóvoltából most visszavonok mindent. A rulett?… Bah! Egész életünk egy bolondosan kerengõ golyó szeszélyétõl függ. Hogy belemártsuk az ügybe illetlenül Schopenhauert is: mi mind veszítünk, csak a bank nyer, az emberi génusz… És alapjában mind vénasszonyok vagyunk. És Szent Antalnál sem raktározzuk butább helyre a vágyainkat, mint másutt, modernebb szenteknél. A mennyei, vagy mit én tudom [!] hová való krupier elkiáltja:

- Messieurs, faites votre jeu!…

És mi csináljuk a mi kis játékainkat. Tárgyalunk szentantalokkal, mindenféle auteur moraliste és immoraliste-ekkel. És az ügyek végén mindannyiunknál egyforma az eredmény, s egyforma szomorúsággal mondjuk:

- Más számra kellett volna játszani!…

Pesti Napló 1904. november 3.

A. E.