81. CARMEN JUBILEUMA

Párizs, dec. 18.

Harminc éve lesz nemsokára. Hogy elrepül az idõ! És hogy elrepül különösen e pillanatról-pillanatra felejtõ Párizsban!… Sokan, akik még akkorról élnek, úgy képzelik, hogy a múlt hetek valamelyik estéjén történt. Pedig 1875-öt írtak akkor, s kora tavasznak volt estéje. 1875. március 3-án.

Párizs elõkelõ színházi közönsége az Opéra-Comique-ban szorongott. Lázas, kíváncsi és nyugtalan várakozásban csupán a kemény kritikusok maradtak hidegen. Az igazgatónak, Locle-nak szobájában pedig egy ifjú, beteg ember didergett, kit Bizet-nek neveztek.

A rossz lelkek estéje volt ez az este. Nem kelhetett ki ez estén a diadal. Ide, ez estén, csaknem mindenki szeretetlen, temetésváró lélekkel jött. A kritikusok felének már kész volt a kritikája. Bizet fiatal volt s máris híres mert lenni. Ez estén lakolnia kellett az õ nagy bûnéért.

Carmen premierje volt ez az este. Az azóta diadalmas szépségek, pompás melódiák úgy dideregtek, mint az igazgató szobájában didergett valaki. Hiába volt minden. Hiába szólott e cifra publikumhoz egy ifjú, nagy talentumos léleknek legjava, hiába reszketett meg benne egy beteg, korán búcsúzó ifjú életnek a fájdalmas sóhajtása, hiába volt a színészek buzgósága, hiába az elsõ Carmennek, Galli-Marié asszonynak nagy mûvészete, hiába Meilhac és Halévy sikereket hozó libretto-firmája: Carmen nem kellett. A temetés sikerült.

A kegyetlen, ezerszemû s ezerfülû Cézár ítélt, és Bizet hazabotorkálva, zokogva borult az utcán legjobb barátja vállára. Ez az este, a csalódásnak e rettenetes estéje, talán sok esztendõvel ragadta elébe a halálnak.

És másnap jött a kritika, a még kegyetlenebb. Szinte bajos ma már el is hinni, miért kellett Carmennek megbuknia. Fatalista módján azt kell vallanunk, hogy ez a szerencsétlenség estéje volt. A kritika mindenért Bizet-t lakoltatta. Sokan azt várták, hogy Bizet túllicitál Wagneren. Mások éppen hadüzenetet vártak - Wagner ellen. Némelyek valami soha-sem-volt újat akartak Carmenben hallani. Még többen diadalmas föltámasztását a régi francia vígoperának. És Bizet-nek az volt a bûne, hogy senkinek sem cselekedett kedvére. Õ poéta volt, s elmondta a maga poémáját. Nem sejtette, hogy ez a sok - olyan kevés lesz ez estén.

Megríkatóan komikus valóság, hogy mi mentette meg Bizet darabját. A nagyképûség, a korlátoltság, mely ráfogta, hogy erkölcstelen s mely íme képes hasznosat is mûvelni. Carment megmentette az „immoralitása”, no és néhány tiszta érzésû embernek a protestációja. Így mégis csak megért vagy harminchét elõadást Carmen, mégsem temethették el egyszerre ezt a becses alkotást, s elérkezhetett a helyrehozás napja. 1883-ban ugyancsak az Opéra-Comique-ban föltámad Carmen óriási triumfussal. Szegény Bizet! Õ már régen por volt. Õ három hónappal a szomorú márciusi este után 1875 júniusában itthagyta a siralomnak, a diadalnak és bukásnak e szeszélyes földjét. És azóta ezer elõadást ért Carmen. És Calvé Emma ma már bátran indulhat világkörútra. Carmen sikere biztos és kész mindenütt.

Ma van Párizsban a jubileum, az ezredik Carmen-elõadás. Ott fog díszpáholyban ülni ma este az Opéra-Comique-ban Strauss-Bizet asszony s ott fog ülni Jacques Bizet, a Bauquivalban pihenõ nagy zenepoétának a fia. Calvé Emma lesz Carmen. Fényes, ragyogó lesz bizonyára az elõadás. Fényes, ragyogó lesz a publikum is, amilyen fényes és ragyogó volt 1875. március 3-án. Mondják, hogy még élnek az akkori kemény kritikusok közül egypáran. Vajon õk ott lesznek-e ma este?

Budapesti Hírlap 1904. december 21.