85. VISSZA A MESÉKHEZ

Párizs, jan. 6.

Visszatér a mesékhez, a jó, a hû, a szép mesékhez, egy poéta, akit nagyon elszomorított a gonosz, a csalóka, a csunya valóság, Olyan régi s mindig új ez a történet is, akárcsak a Homér írása, s melyekhez fölséges széljegyzeteket tud írni Jules Lemaitre. És Jules Lemaitre az, aki visszatér a mesékhez. Jules Lemaitre a visszatérõ poéta.

Esztendõk óta ott küzdött a politikai tusakodók közt. Hulott, is rá a por, a sár. Õ szónokolt, írt, szervezett, korteskedett, lótott-futott. Azóta alig írt s mégis poéta maradt. Hitt a maga igazságaiban s az emberekben. Hitte, hogy a hatalomnál nagyobb hatalom: a szellem. Azt vélte, hogy elegendõ az embereket fölvilágosítani s azok mindjárt helyes útra térnek. Bizony szegény Jules Lemaitre-t nagyon megcsalta a politika, miként megcsalta örök idõk óta azokat, kik vakon bíztak a szellem, az ideák erejében, s akik poéták maradtak a politikában is.

Ezelõtt nyolc hónappal jajdult föl elõször csalódásában Jules Lemaitre. Keserû, kegyetlen rövidséggel jelentette ki, hogy gondolkozónak, írónak, mûvésznek s tudósnak ez idõ szerint még mindig nincs helyük a politikában, mert a politikában ma még minden siker az ügyességé, az elvtelenségé, az erõszaké. Egyelõre még megmaradt a La Patrie Française elnöki székében, de már ekkor sejtette, hogy odahagyja a lármás, szennyes fórumot. Azóta nagy dolgok történtek. A szocialisták egyre jobban üstökénél tartják Combes-ot. Jött a szakítás Rómával. Kipattant a kémkedés ügye. Végül következett a titokzatos és tragikus Syveton-ügy. Most már olyan rettenetes a fölfordulás s a politikai tirannizmus Franciaországban, hogy ellenzéki vezérnek semmije sem biztos. Talán még az élete sem. Teljes a reménytelenség.

És Jules Lemaitre-t ez a sötét reménytelenség visszavezette vigasztalásért az õ kultuszához. Ez nagy vigassága a francia irodalomnak, s talán vigasztalása lesz a csalódott, keserû poétának is.

A Renaissance-színház pár nap múlva mutatja be Jules Lemaitre új darabját, a La massière-t. Csalódik, aki azt hiszi, hogy a politikától visszavonult író lelke keserûségét önti ki új darab­já­ban. Az új darab nem lesz tendenciózus darab, nem lesz valami Ibsen-féle Népgyûlölõ. Sõt egy­szerû mese lesz. Jules Lemaitre új darabjában a legfilozófusabb feministaként fog bemutatkozni. Megírja, föltárja a küzdelmeit a modern párizsi nõ egyik legszimpatikusabb fajtájának, a talentumos, egyszerû, jó s lángbuzgalmú mûvészleánynak, ki jóságával és erejével leküzdi mindazt a sok akadályt, ami egy mûvész ambíciójú nõ elé tárul, és sikert arat. A La massière, a párizsi festõmûvésznõ történetében azt akarja bizonyítani Jules Lemaitre, hogy nincs olyan válságos, nehéz erkölcsi, vagy érzelmi helyzet, melyet õszinteséggel és jósággal meg ne lehessen oldani.

Szinte egy modern tündérmese a Jules Lemaitre új darabja, a párizsi atelier-élet mesteri rajzával. A nagy poéta, ki a fórumon annyi csúnyaságot látott, íme még sem vesztette el minden hitét. Visszatért a mesékhez s megifjodott.

Amilyen szomorú tünet Jules Lemaitre-nek, a politikusnak a visszavonulása, olyan fölemelõen emberi az a vigasztalódás, melyet az elvonult, tartalmas élet munkája nyújt, s olyan örvendetes a francia irodalomra is, hogy Jules Lemaitre most már örök együttélésre visszatért az õ múzsájához

Budapesti Hírlap 1905. január 8.