191. MIT AKAR ELZÁSZ?

[Párizsból írja levelezőnk:]

Az egész francia közvélemény ideges érdeklõdéssel tudakolja néhány nap óta, mit jelent Elzász-Lotharingiának váratlan megmozdulása, mellyel állami rangot akar szerezni a német szövetségben s parlamentet kér. A reváns fogyó híveit rettenetes sejtelem bántja. Úgy látszik, s alighanem jól sejtik, hogy az elfoglalt tartományok népén nagyon is fogott a harmincnégy éves nevelés. Az elzásziak beleuntak a kesergésbe és várakozásba. Élni akarnak, s megalkusznak az élettel. Egy elzászi politikus azonban vigasztalni próbálja a francia közvélemény reváns-szomjas részét. Mit akar Elzász? címmel nagyon szép dolgokat ír, melyek azonban talán inkább szépek, mint igazak. E szerint Elzász szomorúan tapasztalván, hogy a mai hivatalos Franciaország egészen magára hagyta, berendezkedik a kényszerû jelenre, s várja a jobb jövõt, mikor Franciaország képes lesz egy múltjához illõ, nagyszerû cselekedetre. Nem kell félni. Elzász nem engedi magát germanizálni. Védeni s ápolni fogja nyelvét, szokásait, tradícióit s eredetiségét. Az irodalom, a színház most mind ezt szolgálja. Az elzászi dialektust úgyszólván nemzeti nyelvvé akarja fejleszteni, növeszteni Elzász. Az akar maradni, ami volt, dolgozva s várva, amíg csak várni kell. Amíg csak Franciaország teljesíteni nem tudja szent kötelességét. Mindez gyönyörûen hangzik, de e szép szavakban már a leghívõbbek sem nagyon hisznek. A francia Elzász már nincs meg, s egy-két generáció múlva teljes sikert ér a germanizáció.

Budapesti Hírlap 1904. november 1.