30. SZÁZ ESTE ÖRÖME

Ideiktatjuk írásunk legelejére s mindenekelõtt Berczik Árpádnak azt a levelét, melyet Beöthy Lászlóhoz küldött. Nem mint miniszteri tanácsos, habár a hivatalos híradás ezt is odateszi, de mint a magyar színpadi szerzõk egyesületének elnöke. Szép a levél, s dicsõség a magyar színpadi szerzõknek, hogy három társuk száz estéje örömében így tudnak osztozni. Erõt hírdet ez. Mert csak az erõ tud örülni a más sikerének is. És kicsi homályosságok, vajudások s zajongások közt is látjuk mi már, mint veszi birtokába a magyar talentum végre a színpadot is. És nemcsak az operett-színpadot. Beöthy László meghatott hangon válaszolt a Berczik-levélre, a köszönte meg a szerzõk nevében is ezt a levélüdvözletet. Íme a Berczik szép levele:

Nagyságos igazgató úr!

A János vitéz századik elõadása alkalmából van szerencsém a Magyar színpadi szerzõk egyesületének igazgatósági megbízásából úgy Nagyságodat, mint az oly rendkívüli sikert aratott daljáték szerzõit üdvözölni. Minden magyar színterméknek diadala mindnyájunknak javára válik, akik e téren dolgozunk, mert a közönség bizalmát a magyar mûvek iránt fokozzák, s a színigazgatóknak is tanulságul szolgálhatnak, hogy magyar mûvekkel is tartós hódításokat vihetnek végbe. A János vitéz fényes eredménye ily rövid idõ alatt a magyar daljáték terén szinte páratlanul áll, s emeli e gyõzelem fontosságát, hogy tisztán nemes, költõi s mi nem kevésbé jelentõs - tõsgyökeres magyar eszközökkel érte el. A magyar mûvészet a magyarosodást elõmozdítván - nemzeti küldetést teljesít, s hogy oly nemzeti mû elõadásának, mint a János vitéz, a magyar szellem terjedésére, mindenekelõtt a székesfõvárosban mélyreható hatása van: senkisem tagadhatja azt, aki látja, hogy a közönség mily széles rétegeit tudta e mû megmozgatni. A most - fájdalom - elhanyagolt népszínmû elejtett fonalát vette föl ez a daljáték, s ebbõl a szempontból nem tekinthetjük tisztán színpadi eseménynek. Bár a példa mindenképpen buzdítólag hatna, s a magyar mûvészetnek további fejlõdését nemzeti szellemben elõsegítené. Ezt magától értetõleg, csak úgy érhetjük el, ha mûködésünkben a nemzeti irány követelésén kívül a közönség ízlésének és fokozott igényeinek is megfelelni ipar­kodunk, s a külföldi termékekkel az összehasonlítást kiállva, a tisztességes verseny eszközeivel igyekszünk lehetõleg kiszorítani azokat.

A mû jeles szerzõ-hármassága: a szöveg írói, Bakonyi Károly és Heltai Jenõ s a zeneszerzõ, Kacsóh Pongrác méltónak bizonyultak ahhoz a nagy névhez, kinek örökszép költeményét a színpad számára földolgozták.

Nagyságodé pedig, mint igazgatóé az érdem, hogy e mûvet fölfedezte, annyi szeretettel színrehozta, és olyan diadalra segítette.

Örömükben résztveszünk mindnyájan, akik a magyar színmûvészet hivatását nem abban látjuk, hogy az idegen szellem egyszerû közvetítõje legyen, hanem hogy eredetit tudjon létrehozni, s ezzel egy magasabb cél érdekében nemes föladatot teljesítsen.

Kiváló tisztelettel

Berczik Árpád s.k.

E levél lerótta helyettünk is, amivel Beöthy Lászlónak s a szerzõnek esti-szórakozó, író vagy magyar hálában tartozunk. És most már egész lelkünkkel gondolhatunk - Kukorica Jánosra. Fedák Sárira, a beregszászi lányra, Fedák Sárira új-magyar lelkünk komédiás, játszó kedvének most már kétségtelenül diadalmas lányára, aki valamikori apró cézárnõi, de nagyon érthetõ indulatait elûzheti már. Mert oda nõtt azóta, ahova akart, s mert az oderint dum metuant-ra már akkor sem volt oka, mikor még Bob hercegnek hívták Kukorica Jánost, de már vidéki túrokon Lili asszonyként is könnyeink forrása tájáig eljutott. Megindult a magyar föld, lesz belõlünk valami. Valamikor nem volt más hangszerünk a tárógatónál. Ma már ezer új melódiára ezer új instrumentumunk van. Új gondolatok, új vágyak, új álmok, új érzések, új színek, új sejtetések, új borzongások szent szomjúsága él bennünk. Egyszerre nem érkezhetnek meg minden szomjúságok csillapítói. De vannak s lesznek új és magyar piktorok, vannak új írók, lesznek új poéták, vannak már régóta koturnusos nemes, új-magyar aktorok… Vannak s lesznek már sokan és mindenütt újak, kiket az új magyar evolúció adott. Ne tessék gúnyolódni és tessék örülni, hogy a dalos, a vidám, a pajkos, a félmelankóliás, a siheder kedvességû, egészségesen érzéki, vidám, könnyû magyar Múzsa is elküldte nekünk az õ új-magyar Fedák Sáriját. Komolyak, ne röstelkedjetek, léhák ne irigykedjetek. Magyar örömmel, bátran lehet ujjongva tapsolni Fedák Sárinak. Mind-mind örüljünk. Mert ez a leány alighanem még több, mint amennyinek eddig látjuk. Majd meg fogják látni!

Budapesti Napló 1905. február 17.

(Dyb.)