57. RANAVALONA

Királynõ volt Ranavalona. Hejh, szép história ez. „Van egy szép aranysziget valahol”. Éneklik valamelyik operettben. Van. Azaz inkább volt. A földrajzi könyvek Madagaszkárnak hívják. Itt élt boldog barbárság illatos ölében Ranavalona. Barna bõrét nem ápolta éppen párizsi módon. De szépen élt mindazonáltal õfelsége. Madagaszkárt még akkor nem sugározta be a fehér emberek kultúrája.

Õ felsége, Ranavalona ott élne most is, ha rajta múlnék. De közben az történt, hogy a Civilizációnak megrökönyödve tûnt fel egy napon, hogy Madagaszkáron elevenen eszik a vademberek egymást. Erre: Madagaszkárt civilizálták, s azóta a francia legionáriusok mindig agyonütik elõbb a zsíros benszülöttet, mielõtt társai falni kezdenék.

Miután pedig Civilizáció õnagyságának útjában állott Ranavalona õ felsége, Madagaszkár királynõje számûzetésbe jutott, ami már megesett fehér szuverénekkel is.

De a mûvelt francia udvarias még a vad királynõkkel szemben is. A szintén civilizált Algériában adott neki lakást. Neki, Ranavalonának, s ad neki évenkint harmincezer frank konyhapénzt. A civilizáció ingyen áldásain kívül.

És él azóta Algériában Ranavalona. Megtanulta a kés és villa használatát. Illatos fürdõket vesz naponként. Manikûrt és pedikûrt tart. Tudja jól, hogy valamirevaló asszony csak a rue de la Paix-n vásárolhat Párizsban. Ismeri a gyémánt, a szõnyeg, a prém és más nevezetes földi hívságok becsét. Sõt olyan masszõrje is van talán, aki eldörzsöli a csúnya ráncokat.

E közben pedig elképzelhetetlen tömegét nyerte a nagy impresszióknak és tanulságoknak.

Megtanulta mindenekelõtt értékelni a Pénzt. Madagaszkárban igen nevetett volna, ha valaki mutat neki akárhány száz darabot a Francia Bank szép ezreseibõl, s arról akarta volna meggyõzni, hogy másra is jó, mint hogy játsszék vele szeretett kis hugocskája: Razafinandrianianitra.

Ma nem mulat ezen ügyben, de gyakorta szomorkodik. Az ördögbe is: az ember, jobban mondva, a királynõ, nem ette tartármártással a kecsegét Madagaszkárban, de egyébként könnyebben élt.

Mert, harmadszor, az ember, azaz a királynõ, annak üttette ott le a fejét, akinek akarta. Ez jó lehet. Másodszor az övé volt, amit csak õ ismerhetett és megkívánt. Elõször és mindenekelõtt más ott a Nap, ahol megszoktuk.

E gondolat és sok hasonló gondolat után Ranavalona, igen praktikusan, odakonkludál, hogy a háztartáspénz kevés.

Pénzt, pénzt, pénzt, több pénzt! - íratta a minap íródiákjával vagy diáknõjével Loubet úr kormányának. Ti civilizációt adtatok? Ezt kérdheti magában. És elvettétek az országomat és az életelégülés lehetõségét? Hát legalább adjatok pénzt a háztartásra.

Minden háziasszony gondoljon szeretettel, megértéssel, Madagaszkár exkirálynõjére. Asszony ez a javából, igazi asszony. Az emberi kultúra smokkjai ellenben fölszisszenhettek. Ez az asszony a fejükhöz csapott egy borzasztó, súlyos igazságot:

- Civilizáció? Kultúra? Haladás? Szép, szép. De adjatok hozzá mindenkinek elegendõ gombostû-pénzt.

Budapesti Napló 1905. március 26.

A. E.