69. ERÕSEK ÉS GYENGÉK

- Bemutató a Nemzeti Színházban -

Nem is igaz, hogy nekünk is meghalt Ohnet. Igen talán ama keveseknek, kik szomorú muszájból féllábbal, félszemmel s majdnem egész szívvel Nyugaton élnek. De a nagy soknak nem. Láttuk ma este… Most pedig következnek a magyar „Vasgyárosok”. Hiszen ez természetes is. Hát nem feudális ország vagyunk-e mi ma is még? Szinte korán is érkeznek a magyar Ohnet-k.

Ami pedig - Szemere György új darabját illetné, hát már az elsõ jeleneteknél jól érzi magát az ember. Itt egy komoly ember fog történetet gördíteni a deszkán. Itt az ember nem fog remegni erõn felül vállalt nagy próbálkozások miatt. Nem lesz botrány. Nem kell remegni, hogy vajon valami õrület jön-e, vagy a zseninek egy merész iramodása. Sõt legkevésbé kell félni attól, hogy most egy nagy, új értékes opusz aggodalmas, szent három órája következik. Nem. Egy komoly íróember fog beszélni és beszéltetni, akit már úri temperamentuma s az életrõl végleg megformált, hogy úgy mondjuk, kuriális fölfogása is meg fognak õrizni az újszerûségtõl s a kudarctól.

Valóban: nem csalódtunk. Kaptunk egy világnyi ódonságot, nem új, sõt diluviális romantikát, ócska, de összerakásában érdekes mesét, nagy készséget, folyékonyságot, sok kedvességet, egy jó, becsületes írót, ki mindenképpen szimpatikus. Megjelenésében is, amihez ma nagyon szépen volt alkalma. A lámpák elõtt tudniillik.

Egy büszke gróf, mint a meséké, két fiú s mint a meséké: a deréknek kevesebb szeretet jut, ellenben a hitványabb a kedvenc. A büszke gróf a darabot Lear királyként futja meg. A darab végén a lenézett Hamupipõke-fiú deréksége és szeretete vigasztalja meg. Mint a mesében.

E mesébe fonódik az úgynevezett élet. A léha gróf-fiú elcsábít egy szegény tanítónõt. Hibáját pénzzel akarja kikorrigálni e nõnek. Arról szó sincs, hogy magát hibásnak lássa. A derék gróf-fiú, akinek egy elégedetlen, kissé anarchistáskodó barátja van, e barátja révén megtudja a dolgot. Beleszeret természetes sógornõjébe. Persze a büszke gróf, az apa még dühösebb rá. Hanem az apa elvesz egy színésznõt. Ezt a színésznõt nem veszi be a Társaság nagy T-vel. Saját kedvesebbik fia s az a koldus, de ragyogó nevû mágnás-familia is, melybe a fiú házasodik, megtagadja az öreg grófot és a feleségét. A büszke gróf megtörik. Elátkozza a gonosz fiát, s örömmel egyezik bele, hogy Hamupipõke-fia nõül vegye a másik fiától megejtett bájos, jó, szegény leányasszonyt.

Kik az erõsek? Akik maguknak csinálnak törvényt az életre. Kik a gyöngék? Akik elõítéletek rabjaiként élik le az életüket. Így kell talán magyaráznunk a darab címét. Mint társadalmi dráma, mágnásaink lehetetlen, abszurd, üres életét akarja talán megmutatni. Ezt néhol szinte meglepõen kegyetlenül végzi Szemere György. De hát bennünket igazán nem érdekel a Társaság. Nincs mi érdekeljen benne. Legalább így illenék ez a polgári Magyarországhoz, ha volna ilyen. De nincs, tehát mégis csak Szemerének van igaza. Hát csak jöjjön a magyar Ohnet-k órája. Ha három elég kellemes órát tudnak szerezni, mint Szemere György tette, rendben van. Kinek vannak meg itt már a régi nagy igényei?

Újra és világosabban konstatáljuk: hogy siker volt. Siker, igen: több kihívással. És egy nagyon jó elõadás. Habár jaj be rossz a Török Irma nemes bukott nõje! A nõszereplõk egyáltalában nem remekeltek, mégis nagyon jó volt az elõadás, Odry Árpádnak volt újra igen elõkelõ sikere. Ez a nagy talentumú fiatal színész még egyre halad. Kitûnõ, ritka szerencséjû napja volt Gálnak. Nagyon ügyes volt, mint mindig Pethes. Kiváló Náday, s Dezsõ sem egészen rossz. Sok és szíves taps és kihívás.

Budapesti Napló 1905. április 9.

(Dyb.)