73. TARKA ESTE

- Moličre és két magyar szerző a Nemzeti Színházban -

Tarka estéje volt a Nemzeti Színháznak. Ezen a tarkaságon - bevalljuk - ott a helyszínén bosszankodtunk egy pillanatig s szinte az a fölösleges káromkodás szaladt ki a szánkon, hogy a teremtését, ami sok, az mégis sok. Bosszankodásunk nyomába azonban gyorsan hágott a bölcsességes önmegadás. Ennek békés hangulatában mondjuk el röviden az elmondandókat.

(A gyermek.) Dr. Hüvös Kornél egyfelvonásos, kis színmûvet írt a férfiember bestiaságáról. Evvel a darabbal kezdõdött a mai este. A nõ elbukik, mire a csábító férfi megugrik elõle. A nõ egyre lejjebb süllyed, mert gyermeke van, s ezért a gyermekért az anya naponként eladja magát. Öt év múlva találkoznak egy éjszakai lebujban: a nõ és csábítója. A férfi nem ismeri meg a nõt. Csak a nõ lakásán derül ki a titok. Ami elég hihetetlen. Elõkerül a gyermek. Egészen a férfi mása. A férfi megrendül. Az õ gyermeke ilyen anya mellett maradjon? Igazi férfibestiasággal elragadja a nõtõl a gyermeket is… Ez azonban nem ilyen világos a Hüvös Kornél dr. darabjában. Egy kicsit naív munka. Nem csoda. Ilyen történetet egyfelvonásban egy Sardou sem tudna lejátszani. Sok a naivság a kis darabban. Néhol úgy véljük, mintha régen-néhai Beöthy Lászlónak egy álérzelmes, fantasztikus novelláját mondanák el a színpadon. De hogy ezt a témát valamely módon mégis megérezte az író, s hogy a kölcsönkért érzések és igék mellé itt-ott a magáéból is adott, ez reménységre jogosít. K. Hegyesi Mari és Császár kiválóan rosszak voltak a kis darabban. Pedig az álérzelmesség rendszerint nem idegen tõlük. Ellenben nagy gyönyörûsége volt a közönségnek egy nagyon bájos kicsi leánykában, kit Izsáki Mártának nevez a színlap. A gyermek rokonszenves íróját többször és sok tapssal hívta függöny elé a publikum.

(Oroszlánbõr.) Ez is egyfelvonásos darab. Vígjátéknak neveztetik és Erdélyi Zoltán írta. Istenem, annyi becsületes jóindulat és jóhiszemûség árad minden szavából e kis semmiségnek, hogy a ceruzánk vonakodik egy kemény szót is leírni. Egy kicsi, megfésülhetetlenül borzas és jámbor kispolgári ötletbõl íródott a darab. Kis emberekrõl íródott kis komédia, s olyan derültnek, igénytelennek mutatja az úgynevezett kishivatalnokot, hogy ez a darab, ha jobb volna, lázítana a tisztviselõk fizetésének a rendezése ellen. Szerencsére nincs így. S szerencsére, ha itt-ott nagyon terjedelmesnek is érzik és tetszik a „víg”-játék, valójában az óramutató szempontjából rövid. A közönség szórványosan még tapsolt is. Talán nem kell mondani, hogy Ligeti Juliska és Rózsahegyi a fõszereplõk ez igen-igen naiv kis színdarabban. Õk egyformák mindig, mindenben. Darab és szerep nélkül is tudnak a színpadon játszani. Avval a különbséggel, hogy az örök Rózsahegyi mindig kedves. Vízváriné s Gál ügyeskedtek még az Erdélyi darabjában.

(Dandin György.) Molière-darab, kitûnõ fordítás, jeles rendezés, elõkelõ játék. A Nemzeti Színház mintha a szájába akarná adni a kritikának a tanácsot:

- Kedves Nemzeti Színház, igenis nem vagyunk kannibálok. Ujjongunk a magyar talentumnak, ha van. De a való nagy eljövendõk érdekében kérjük: játsszák Molieret. Vagy játsszák mind­azt, ami kipróbált, régi, mintsem lejárassák az újat - s legyünk hazafiak - a magyart. Végre is egy mûintézet, ha kritikára nem képes s ha ereje nincs, akkor is szolgálatot tehet a haladásnak, ha tartózkodik a haladástól. Vagy komolyan hitte a Nemzeti Színház, hogy az idei magyar ciklussal a magyar drámairodalmat szolgálja?

A pompás, klasszikus darab jó elõadásának érdemén Helvey Laura, Nagy Ibolya, Vízvári Boriska, Gabányi, Horváth, Náday s mind osztozhatnak.

Budapesti Napló 1905. április 15.

(Dyb.)