87. EGY SZÁL MIRTUSZ

A színészeket fölbátorították a drámaírók. Ha így van - gondolják - õk is írnak. Mint ahogy szinte igazuk is van. Ma este a Nemzeti Színházban Dezsõ József színmûködött. Talán tizennyolc percig tartott az eset. Egy dramatizált, olcsó kis románcot kapott a májusian ritkaságos, de familiáris publikum. Esküvõre készül a szép menyasszony. Pazar nászruháját kis varróleány igazítgatja. Jön a võlegény, s a varróleány ráismer benne az õ hûtelen lovagjára. Nem csinál szcénát. Legyenek boldogok az egymáshoz valók. Õ csak egy szál mirtuszt kér a szép menyasszonytól. A násznép megindul. A kis, kopott varróleány egyedül marad. A zenekar édes nászindulót játszik. Õ fölkapja a cókmókját, s búsan, lomposan megy vissza a mûhelybe. Szóvirágos, naiv kis munka. Pedig ha banális is a románc, egy erõs poéta kegyetlen hatásokat diktált volna ki belõle. Így is jó volt. A szerzõt sokszor hívták a lámpák elé. A kis dramolettben Paulay Erzsike, D. Ligeti Juliska, Odry Árpád, Paulayné, Helvey Laura játszottak. Paulay Erzsike szép, üde menyasszony volt, s lelkünk fájt érte, hogy ilyen fiatalon túlsóhajtja, túlénekli a legöregebb nemzeti színháziakat is. Dezsõ darabját Géczy István és Hegedüs Gyula darabja, az Enyészet követte. A színészszerzõké volt, az este, s nem volt rosszabb sok más esténél. Valószínû, hogy ugyanígy nem volna káros, ha néha némely drámaírók játszanának a színpadon. Errõl a cserérõl talán lehetne beszélni.

Budapesti Napló 1905. május 4.

(Dyb.)