92. PÉNTEK ESTI LEVÉL

Mivel ez minden jólbenevelt világvárosban így szokás, mi is ki szoktuk így orgonanyílás idején jelenteni, hogy a szezonnak vége, s ezután már engedünk ízlésünk magas és szabott árából. A dologban az a mulatságos, hogy azért májusban, sõt júniusban is akként él a szezon, mint eddig élt, ízlésünk magas és szabott árából pedig hasztalan óhajtanánk engedni. Mielõtt a májusok jönnek, már rendesen lejjebb szállítottunk a beszerzési árnál is.

Mindez nem baj. A május valóban szép. A mûtárlat tárva. Meg lehet tekinteni a Szabadság- és Kossuth-szobrok fatális terveit. Van lóverseny. Van automobil kiállítás. Sõt auto-cayot verseny is lesz. Sõt léghajószállatások is lesznek. A Nemzetiben holnap újra premier, és magyar darab újra. Az operában víg az élet. Az Orfeumban bírkóznak. A Népszínház Budát lázítja. Új könyvek jelennek meg. Régen nem volt ennyi élet Budapesten, és mi nem tehetünk mást, mint az események e sokaságából kiszedünk egyet-kettõt.

Íme pl. Küry Klára, legújabb zarándokútjának második stációján. A Vígszínházban egy furcsa darabban. A darab címe Miss Chipp. Jeles kis alkotás. Gyönyörû perspektívákat nyújt a méla szemlélõnek, hogy a színházaknak lassan mire kell vetemedniök a nagyságos közönség kedvéért. Ha egyszer a közönség meg fogja bicsakolni magát, hogy õ bizony igazi kivégzést akar látni, hát az összes büntetõ törvénykönyvek nem fogják elriasztani a színigazgató urakat a nagyságos közönség kiszolgálásától.

Carré Albert, a zseniális párizsi direktor beszélt egyszer arról, hogy lentrõl, mélyrõl, a tömegbõl egyre újabb színházi publikum kerül föl. A mûvészetek közül az úgynevezett színmûvészet popularizálódik leggyorsabban. A színházaknak örülni kell, mert viszont a felsõ tízezrek egyre jobban elfordulnak a színháztól. Elõször azért, mert az ízlésük finomabb lesz, mintsem a tucat-komédiázás kielégíthesse. Másodszor azért, mert a gazdag emberek egyre általánosabban kezdenek rájönni, hogy nincs jobb dolog, mint utazni. Automobilok, gyors­gõzös, rapidvonat hamar elviszi a boldog gazdagokat. Még Párizsban pártolják õket az idegenek. De például Budapesten gyöngén. Mi a vége? A színház egyre nagyobb enged­mé­nyeket hoz újsütetû, neveletlen publikumának. És Carré Albert szerint Párizsban is megérzik a közönség ízlés-nívójának folytonos süllyedése. De Párizsban lehet védekezni. Önök, burzsoa hölgyek és urak, nem hiszik el. De igaz. A szocialisták nevelik az új, komo­lyabb színházi publikumot. De csak ott, ahol õk erõsek. Ahol vannak bõséggel szabadlíceumaik, kurzusaik, stb. Ahol az állam nem ellenük dolgozik, de segít a tömegnevelésben. Párizsban például a külvárosokban már zeneileg is készítgetik elõ a nagy színházak leendõ publikumát. És a színházak jövõ publikuma ott talán sokkal komolyabb lesz, mint eddig. Mindenesetre a színházak felé áradó tömeg iskolákon, oktatáson megy át. Nálunk a színház csaknem teljesen a hirtelen színházakra bocsátott fejletlen és gonosz alantasságú tömegeké. Mert nálunk még a jómódú burzsoázia is százszorta neveletlenebb, mint a harmadik köztársaságnak már túl és túl civilizált gazdag polgársága. Csoda-e hát, hogy nálunk egyre süllyed a színpad?

No de elfelejtjük Miss Chipp-rõl és Küry Kláráról beszélni. Miss Chippel hamar végezhetünk. Ízetlen, ostoba fércmunka, melyet vonatkozásainál fogva élvezhet a párizsi nyári publikum, de a mienk nem. Küry Klárát pedig igen rém sajnáljuk. A Dancigi hercegnõ után megint egy rossz darab. Magyarul szólván: nagy ennek a kiváló mûvésznõnek az õ pechje. Pedig bájos volt, gazdag és jókedvû a darabban. Nem lehetett igazi sikert várhatni belõle.

Ma este meg Bob herceg-et, a régen pihenõt, költöztették át a Király-színházba. „Londonban hej…” Az emberek még ezt sem unták meg. Sõt az új Bob herceg zsúfolásig megtöltötte a szerencsés színi hajlékot. És új és nagy díszben jelent meg a híres, sõt hírhedt darab. Meglássák, még legyûri Kukoricza Jánost. Minden esetre az ember kezdi megérteni, hogy ebben az országban Vajda Jánosnak nincs szobra, s Csokonai halálának százéves fordulóján nem lehetett végre Csokonai mûveibõl egy teljes kiadást csinálni. És még vagy kétezer ilyen apróságot megért ezek után az ember. „Londonban hej…”

Szerettünk volna képekrõl többet szólni, mint eddig tehettük. Két nõíró új könyvérõl is volna némi mondanivalónk. A Nemzeti holnapi premierjével kapcsolatban pedig egy érdekes irodalmi jogesetre. (Joga van egy írónak a másik író darabjából megegyezés nélkül új darabot írni?) Minderre talán lesz több idõnk és helyünk a következõ péntek estén.

MK 1905. május 14.

Diósadi.