94. AMIT AZ AUTOMOBIL BESZÉL

Kevesen járnak a budapesti automobil-kiállításra? Azt beszélik, hogy kevesen. És báró Born Frigyes sóhajtozva gondolhat a decemberi Párizsra. A ragyogó Grand-Palais-ra. Az autó-alkalmatosságok nagyszerû kiállítására, ahol õ ott járt. A tolongásra. A lázas napokra, melyek a jockey-clubtól az utolsó Habert-asztaltársaságig ünnepet jelentettek. Miközben pedig a világ minden nyelvén bírálgatták az automobil-ipar remekeit, a száz tagú rezes banda nem egyszer örvendeztette meg a kóborló magyart ama jeles nemzeti dallal, hogy hallod-e te kõrösi lány. Hogy miért is nincs ez így Budapesten is? Csak azért, mert kicsik és szegények vagyunk?

Az automobil par excellence az életcsúcsra került harmadik rendnek diadalszimbóluma. A leggõgösebb polgári jármû. Az egyéni iparkodásnak, a vagyonnak, a lázas életnek, a gyorsaságnak, a parvenû-gõgnek kereken röpülõ proklamációja. Az automobilt azért kellett kitalálni, hogy a burzsoa-gõg most már végleg halálra gázolja a lovagi dölyföt. Az új high-life a régi high-lifet. A jelen a múltat.

Megérezték ám ezt Franciaországban is a régi arisztokráciának ama kevesei, kiknek zsebében akad még néminemû pénz, vagy akik polgári iparkodással tartják fenn históriai nevük régi fényét. Siettek automobil-clubjaikat megcsinálni s demonstrálni, hogy õk is beleillenek az új szekérbe. Abszolúte nem sikerült. Az automobil a sans-culotteok unokái számára készült. A milliók új urainak számára. Az automobilt olyan életfelfogás csináltatta meg a technikusok agyával, mely négy nemzedék alatt kiforgatta tengelyébõl a régi világot. Az új vezetõ társadalmi elem számára készült az automobil, mely már leszámolt az Uzés-hercegekkel, s mely gõgösen nevet, ha a múlt arisztokráciája berzenkedik, s melynek csak akkor válik ólomszínûvé az arca, ha az új sansculotte-ok az új forradalmi dalt éneklik palotájuk alatt.

És nálunk azért nincs hazája az automobilnak, mert nálunk elsikkadt a harmadik rend, Nyomorékul be akarják ugyan tölteni a helyét egy kis töredékkel. A külföldi mintákban utazó szocializmus akarja fõképpen elhitetni önmagával, hogy itt a gõgös, dús polgárság alól kell kirántani a hatalom székét. Dehogy van ez így. A faktum az, hogy mi vagyunk Európa egyetlen feudális országa. A sallangos négyfogatú hintók országa mit akar az automobiltól? Ahol még azok is, akiknek a nagy hiátust kellene kitölteniök társadalmi tagoltságunkban, akik az új idõk divatja szerint szereztek vagyont, õrült irigységgel szemlélik s majmolják a történelmi arisztokráciát, ott hogy lehetne polgári gõgrõl beszélni, s ott hogy lehetne villamos, pompás automobilról lenevetni a trottlit a négyesfogaton vagy szintén automobilon, hol azonban még kiáltóbb az õ trottlisága? Dehogy! Sõt beszélik nálunk új vagyonú nagy urakról, kik természetesen sietnek földbirtokot vásárolni indusztriális forrású pénzükön, hogy vidéki birtokukon gyönyörû négyes ötös fogatokon járnak. Budapesten azonban félnek - a megítéltetéstõl. A mi burzsoáink tehát még négyes fogatokkal sem mernek hadat üzenni a régi, de nálunk örök uraságú high-lifenek.

Tehát az automobil is marad a jeles nevû, feudális urak passziója nálunk. Ergo nem hódíthatunk tömegeket ez új, modern szekérnek. Párizsban nincs mindenkinek tíz-húszezer frankja egy automobilra. De érdeklõdéssel, egyelõre érdeklõdéssel, mindenki szívesen adózik az ördögszekérnek. Mert ott a levegõben van a várakozás, mely a harmadik rend bukását s minden emberi produkcióban részesedést fog hozni mindannyiunknak.

Nálunk az automobil egyelõre a feudális urak sportja s nem társadalmi diszpozíciók eredménye. Nem is beszélve arról, hogy utaink sincsenek hozzá. Mert sok és jó utat szintén egy demokratább, egy polgári társadalom szükséglete teremtene.

A mi automobil-mániánk, ha volna ilyen, hazug volna. És hogy újra írjuk le egy egyszer már megírott igazságunkat, hát nem õrülten komikus látvány az új idõk legmodernebb jármûvében, a munkával szerzett milliók diadalkocsijában, olyan latifundiumos urakat látni, akik még Tankréddel, vagy négyszáz év óta porladó spanyol grandokkal gondolkoznak, s rettegnek egy balesettõl, mely a cs. és kir. kamarási tabellát érhetné?

Az automobil korán érkezett hozzánk, s ha szörnyen is adjuk a civilizáltakat, bizony valami olyanféle érzést kelt bennünk, mint mikor vademberek elõször jutnak gyufához. Órákig dörzsölnek össze két darab fát, s akkor meggyújtják rajta a gyufát…

Budapesti Napló 1905. május 17.

Adieu.