95. CHIMÉRAPOLIS

Hát Andrew Carnegie csakugyan komolyan veszi az õ bolond tervét? A Times újságolja. Tehát alighanem igen. Valahol Hága mellett várost alapít Carnegie-Romulus. Hatvan millió márkát szánt ez új Rómára. Vagy talán jobban mondva: ideális új-Athénre. És ez új város lakói az álmodók lesznek. Az emberfajtának örökké érthetetlen, szent vagy bolond példányai: a mûvé­szek. Akik tudniillik valóban azok. Chiméra fiai és leányai. Poéták, piktorok, muzsiku­sok, képfaragók, filozófusok s hasonlók. Mindazok, akik voltaképpen sohasem élnek ti véletek, élethabzsoló embermilliók. Carnegie ezeket akarja összegyûjteni. Ezeket, kikkel sohasem volt tisztában a világ: majdnem-istenek-e, vagy alig-istenek. Szomjúhozók ezek, s lelkükben hord­ják nagy titkait a mindenségnek. A fájdalmas létnek, a mérhetlen univerzumnak vallomásaira lesnek ezek méla csodaórákban. Kifeszültek az õ lelkeik húrjai mindig, hogy verjenek ki egy-egy hangot a világ számára. Miért vagyunk? Mik vagyunk? Mit érzünk? Miért szenvedünk? Merre megyünk?

És most ezeket össze akarja gyûjteni Andrew Carnegie. Hogy együtt legyenek. Hogy elszakadjanak a többi emberek életétõl. Hogy érzékeny és nyugtalan lelkükkel egymás lelkét kínozzák. Hogy hiányozzék nekik a tömeg butasága és szívtelensége, mely voltaképpen zengõvé teszi a húrokat az õ lelkeikben. Ezt akarja Andrew Carnegie. Csakis amerikai pénzkirálynak támadhat ilyen istentelen terve. A Carnegiek hitethetik csak el önmagukkal, hogy nekik joguk van belekontárkodni a sajátságos, rettenetes Élet mûveibe. És ha el tudná akolozni az emberiségtõl a mûvészeket, mire gondol õ? Az álmodóknak jobb lesz-e így? S a józan világnak is jobb lesz-e? És mit csinál a lélek hermafroditáival, a félig-álmodók s félig józanokkal?

Chimérapolis - chimérapolis. Carnegie terve sohse válhat valóra, Ha megannyi milliója is van õ Pénzességének. Az Élet nem tûri, hogy az õ nagy titkaiból is trösztöket csináljanak. Egyelõre úgy kell maradnia az állapotnak, mint van: jönnek közénk állandóan õk, az álmodók, az érthetetlenek, az idegenek, a fájdalmukból teremtõk. És mártírizálja õket a tömeg. És bennük minden élet titka és fájdalma buzog.

(Ellenben ha Carnegie meg tudná csinálni ezt a várost, hát nem szeretnék ott lakni. Poéták együtt? Filozófusok együtt? Mûvészek együtt? Szép kis Lipótmezõ lenne!)

Budapesti Napló 1905. május 18.

A. E.