96. ZARÁNDOKUTAK

Vajon merre is van Mária-Besnyõ? Nincs talán messze. Annyit tudunk róla, hogy a Regnum Marianumnak ez az elõpitvara. Magyar Ádám odakészül. Kegyes Jézusatyák hirdetik, hogy elvezetik a magyar férfiakat Mária-Besnyõre imádkozni. Magyar Ádám fölajánlja ott hazáját és lelkét Boldogasszonynak. Tegyen valamit értük a Nagyasszony. Magyar Ádám hazájáért és lelkéért. Mert óh jaj, úgy látszik, hogy Magyar Ádám mit sem tud értük tenni. Magyar Ádám félti a hazát. Tehát fölajánlja másnak. Fájlalja a lelkét, tehát csodaírt vár.

Ez az egyik zarándokút. A másik a Magyar Éváé. Mielõtt itt hagyna bennünket Május, a szent Tavasz legszebb leánya, elhozza ide Budapestre Magyar Évát. A magyar nõk kongresszusra gyûlnek össze. Szerte az országból idesereglenek a modern idõk magyar leányai s fölajánlják hazájukat és lelküket az Emberiségnek, a Világosság felé haladóknak.

Mária-Besnyõn imádkozni fognak megroskadottan, sírva, gyáván. Budapesten büszke szózatok törnek a kék májusi ég felé. Légy üdvözölve, új világ, mely megígérted a nõnek, hogy emberséges ember lehet, büszke, munkás és szabad.

Magyar Ádám lelkét tehát lesújtották a modern élet próbáltatásai. Magyar Ádám olvasót fog a kezébe, és pityereg. Magyar Ádám bevallja, hogy õ nem elég erõs megvédeni a hazáját Mária-Besnyõ nélkül. Szóval, csodát már az isten sem tehet. Talán a Regnum Marianum Nagyasszonya segíthet még egyedül.

Magyar Éva pedig az õ szívében a szent Tavasz minden erejét érzi. Nem énekel jeremiádot, hanem himnuszt. Hogy íme elértük a nagy stációt a mi késlekedõ országunkban is. Hát lehet-e félteni egy olyan országot, melynek lelke rezonál az Emberiség minden föltörõ, diadalmas ütemére? Hol a kultúra arra készül, hogy megkétszerezze ez ország népét, odaállítva a szabad férfi mellé a szabad nõt. Bennünket nem törülhet el már semmi zivatar, mert lelkeinkben íme az új kultúrának magvai csíráznak eltapodhatatlanul, buján.

Nagyszerû volna, ha Május hatalmas ragyogásában találkoznék a két zarándokút népe. A mária-besnyõi és a budapesti. A mellét verõ, olvasót pergetõ, hazáját és lelkét féltõ Magyar Ádám és az emelt fejû, munkára készülõ, hazájával és lelkével rendbenlevõ Magyar Éva.

Mi pedig eltûnõdhetünk, igaza van-e a biblikus zengésû igazságnak, hogy jaj a népnek, melynek férfiai elasszonyosodtak s asszonyaik kezelik a kardot. Vagy örüljünk, hogy legalább az asszonyaink - férfiak?!…

Budapesti Napló 1905. május 19.

A. E.