100. PÉNTEK ESTI LEVÉL

Elõször a Parasztszívekrõl beszélgessünk. Legalább túl leszünk rajta. Szögedében van egy igen érdekes fejû újságíró-ügyvéd ember. Hivatik pedig dr. Balassa Árminnak. A jágermaris Hódmezõvásárhelyen pompás kriminális ügyben hívták vagy hívhatták egyszer védõül e Balassa Ármint. Egy jeles parasztdrámához. Hogy milyen becses az asszony a tanyán. Talán ez volna a drámának az õ tanulsága. De mégse csúfolódjunk. Balassa Ármin író ember. Érdekes agyú és szívû ember. Õ mást is meglátott ez esetbõl. Meglátta pedig ama fontos látnivalót, hogy a Tisza mentén is esnek érdekes dolgok, nemcsak a derék, klasszikus idõkben, s hogy a magyar paraszt nem egészen olyan romantikus levegõ-ember, mint a magyar népszínmûírók hirdették. Ez nagy fölfedezés ám. Balassa írt róla egy egyfelvonásos drámát.

Ezt a drámát megszerezte egy másik író: Szalóky Elek. Írt belõle (vagy utána?) egy három­fel­vonásosat. Ez a Szalóky-dráma volt a Nemzeti Színház magyar ciklusának legutóbbi darabja.

Balassa és Szalóky nem tudtak együtt megegyezni. Hogy kié is ez a darab. Mi sok napok után, s azután, hogy Balassa pörrel fenyegetve letiltotta a Szalóky-féle darab elõadását, megállapíthatjuk: Szalókynak nem volt joga Balassa darabját mirnikszdirniksz fölhasználni, ellenben nem lehet Balassát sem megérteni. Mert Szalóky a Parasztszívekbõl egy egészen új Parasztszíveket csinált. Rosszabbat talán, mint a Balassáé. De mást. És Szalóky konciliáns akart lenni. Még merészen sem lehetne õt plagizátornak mondani. Aztán õ minden lehetõ erkölcsi és anyagi részesedést fölkínált Balassának. Ha ezek után konstatáljuk, hogy a Szalóky darabja igen rossz darab, s még rosszabbul játszották a Nemzeti jelesei, méltán tûnõdhetünk: miért a nagy harc.?

*

Õsbudavár jegyében vagyunk s a színkörök jegyében. Már Krecsányiék is mûködnek, s a bódézó Népszínház ma este már premiert is adott a budai színkörben. Szóval, ha az esték nem lennének olyan ködösek, mint például a mai este, Budapest már nyáriasan szórakozhatna, ha még nyitva állnak is a kõszínházak, sõt például a Vígszínház holnapra premiert is ígér. Henry Bataille a Vígszínház holnapi írója. Hogy retteneteset mondjunk: õ a francia Wolfner Pál. Ez a darabja, a Mama Colibri persze olcsó ötleten épül. A mama beleszeret a fia barátjába. Majd beszélünk az ügyrõl elõadás után. Most csak siránkozunk röviden, de búsan azon, hogy milyen gyatrán mulathat a nyári Budapest. Színkörök és Õsbudavára. Ez lesz a program. Szép mulatság lesz!…

*

Nõírókról ígértünk említést. A mi hitünk szerint ebben az országban, ebben az idõben, ha a dolgok rendjükben folynának, a nõíróknak kellene vezetniök. Megnyugtathatjuk a különben is napszámos módra durva és remegõ férfiírókat. Még nem jöttek el nálunk a nõk, kiktõl félni kellene. Lux Terka és Tormay Cecil könyveire gondolunk. Két nagy nõi intellektus. Mindkettõ nemes, elsõrendû dilettáns. De dilettáns. Nem hozták el közénk, amit a nõíróktól várunk: a nõi lélek új szenzációit, képeit és melódiáit. Ügyesek. Néha megejtõk. De mûkedvelõk s naivak - még a mai magyar irodalmi mérték szerint is. Lux Terka könyve két hosszú novella. A mai lelketlen, haszontalan magyar élethez szállít bizonyságot mindakettõ. Csínnal és bájos melankóliával ékes írások. Ennyi az egész. Tormay Cecil novellái nemkülönben.

Egyebekrõl a viszontlátásra.

MK 1905. május 21.

Diósadi.