136. EGY HOLTTEST

Fekszik egy véres ember az út porában. Hajnalodik. Verebek fürdenek a porban. Valahol harang kong.

A két veréb vidáman csiripolgat. Az egyik pajkosan megkoppintja a véres ember hideg orrát. Ez fiatal veréb, forradalmár.

A másik veréb szamaritánus veréb. Kis, szürke, csipogó bölcs. Oktatni kezdi a fiatalt:

- Ne bántsd. Ember volt az még egy félórával ezelõtt.

- Hát miért nem mozog?

- Nem tud már mozogni. A tengernyi házak közé akart menni gyalog. Ezért halt meg. Mert tudod, kétféle ember van. Gyalogjáró és gépenjáró. A gépenjáró köteles a gyalogjárót megölni.

- Te láttad?

- Láttam. Úgy jött, mint egy villám. Búgott. Kacagó emberek ültek rajta. Ez, szegény, szembe jött velük. Keresztülrepítették rajta a gépet. Nyekk. Ez, szegény, meghalt. A gép repült tovább. Ki tudja, hol jár már? Keresi a többi gyalogjárót.

- És evvel mi lesz?

- Eltemetik. A rendõrök pedig jelenteni fogják, hogy egy ismeretlen, gyalogjáró férfiút, szegényest, fiatalt, holtan találtak. Minden valószínûség szerint automobil gázolta el.

- És az automobil nem kap jutalmat?

- Nem.

A fiatal veréb elmélázva kapargatta a véres port. Elõször örült életében annak, hogy õ - veréb.

Budapesti Napló 1905. július 19.

Lellei.