142. A TEMETÕ REVÍZIÓJA

Cornewal kapitány faragott emlékét ki szeretnék dobni az angol Pantheonból, hogy hely szoruljon Salisbury szobrának. De haragos kórus zúg föl:

- Mit akartok, szentségtörõk? A touloni hõst már nem tisztelitek?

És megriadnak a tervelõk. Albion fiai konzervatívak. Megdöbbennek a maguk gondolatától. Hogyan is akartak õk degradálni egy néhai hõs katonát? Inkább szoruljon ki Salisbury. Vagy építsen új Pantheont Anglia. Valóban Cornewal kapitánynak Pantheonban a helye. A Westminster székesegyházban.

Ki hinné? Még a politikusok sem bírnak velük. Velük, a vérontás, az ölés nagyjaival, a katonákkal. Halóporukban is õk a legerõsebbek ma is még. Londonban is még. A katonák. Lord Salisbury sem tudja a Pantheonból kidobni Cornewal kapitányt. És álmodozók arról álmodnak, hogy elkergessék a Walhallákból a politikusokat is.

Bizony, ennek a világnak ma sem kell Athén. Ez Spárta és az otromba római köztársaság igézete alatt él ma is. Leborul a fórum szószátyár és ravasz népsége elõtt. De a politikus fölött is tömjénezi a katonát. Tovább nem mentünk. A többi: néhány ezer embernek õ mulattatásuk. Kegyes engedmény a jó gyermekeknek. Legyenek tudós és mûvész nagyjaitok is, ha ez titeket mulattat. Hely kell a Salisbury szobrának? Majd ki fog röpülni Shakespeare, Milton, Byron, ha ugyan ott van. Bacon nem. Mert õ politikus is volt. De Cornewal kapitány soha. És arról sem jõ hír, hogy Spencernek volna sürgõs a hely…

…Mi is lenne, ha a La Manche németeket és angolszászokat választana el egymástól. Ha elsikkadna a dicsõséges román oázis ott Európa Nyugatán, s elátkozottan, gonosz jóslatok között nem törne elõre, elõre új magasságok felé a gloire nemzete. Mennyivel tovább senyvedne ez az agg, nehezen lépõ világ. Mennyi ideig parancsolna még mindnyájunk sorsának a véres kéz és a véres száj.

De a Szajna tükrében megcsillan már a jövõ. Sor kerül a temetõ revíziójára is. Sor kerül. Nincs is messze. Gyönyörû lesz. Már kis francia nebulóknak tanítják, hogy Napóleon fenevad volt, és nem nagy ember. Mert csak az a nagy ember, aki teremtõ munkával, nagy gondolatok áldásaival árasztja el a világot. Hogy kerülnek nemsokára múzeumba, lomtárba a véres kezûek és szájúak szobrai, hogy helyükbe kerüljenek az igaziak. A nagy alkotók, a nagy gyötrõdõk és nagy gondolkozók. A földi terek után megtisztulnak a temetõk és pantheonok is. Nem fogja lelármázni gõgös magasságával Thiers sírköve a Balzacokét. És nagy tisztítás lesz minden temetõben és minden Pantheonban. És ez nem áll meg a francia határokon. Áttör talán a La Manche-on is. És ha közel idõben nem is dobják ki a Westminsterbõl Cornewal kapitány sírkövét a Wilde Oszkár kedvéért, de el fog érkezni a temetõ revíziójának szent napja Londonba is. Még Berlinbe is. Talán - talán még hozzánk is, ha élünk.

Budapesti Napló 1905. július 27.

Pont